Jelenlegi hely

A szerdai piacnap bevezetése Esztergomban

A hónap dokumentuma: 2024. február
2024.02.14.
Lassan egy éve, hogy Esztergom város piaca megújult. A régi, Simor János utcai „kirakodós” piac megszűnt, illetve részben beköltözött a néhány házteleknyi területen kialakított, modern, elegáns külsővel, korszerű üzletekkel ellátott komplexumba. Ennek apropóján idézzük fel írásunkban az esztergomi szerdai piacnap történetét.

1840 decemberében különös kérvény érkezett Esztergom megye közgyűlése elé, Vladár János ügyvéd közvetítésével. A szenttamási[1] és Esztergom királyi városi izraeliták közössége nevében a – Rothenberg Ephraim rabbi és a hitközség más elöljáróinak kézjegyével ellátott – beadvány azzal a kérelemmel hozakodott elő, hogy az Esztergomban szokásos szombati vásárt helyezzék át a hét egy másik napjára. A folyamodók azzal indokolták kérést, hogy a zsidóságnak a szombat az ünnepnapja, amikor hitük és vallásuk előírása szerint mindenféle tevékenységtől, így a kereskedéstől, sőt az egyszerű vásárlástól is tiltva vannak. Emiatt a zsidó családok jelentős anyagi károkat szenvednek el, hiszen bevásárlásaikat más vallású személyekre kénytelenek bízni, ami fölös kiadással jár, a kereskedéssel foglalkozók pedig bevételeiktől esnek el.[2]

A folyamodványt Esztergom megye közgyűlése illetékességből áttette Esztergom szabad királyi városhoz.

HU-MNL-KEML-IV.1. b. Esztergom Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. 2419/1840.kgysz

Mivel a városban már egyébként is működött egy öt fős kiküldöttség, amely a választott község[3]  képviselőiből állott és a zsidóság helybeni letelepedésével kapcsolatban munkálkodott[4], a szenttamási és a királyi városi zsidóságnak a vásárnap áthelyezésére irányuló kérvényét is hozzácsapták a kiküldöttség egyéb feladataihoz, alapos megvizsgálás céljából.

Az 1840. őszutó (november) hónap 20-án tartott tanácsülésen jelentette a kiküldöttség – élén Hartmann Ignác polgármesterrel –, hogy az „ember emlékezetét felülmúló időtül szokásos és faluhelyeken fél ünnepnek tartott szombati nap tartatni szokott heti vásároknak más napra általtétele káros következményű lévén”, ezért a szombati vásárnap megtartása mellett inkább egy másik, szerdai napon tartandó vásárnapot javasoltak bevezetni. A tanács elfogadta ezt az álláspontot azzal, hogy a következő év (1841) március 3-án tarthatnák az első szerdai vásárt, addig is felírnak a Helytartótanácshoz, hogy országszerte köröztesse az újonnan bevezetett esztergomi vásárnapot. Időközben, az ülésen jelen lévő és szót kérő Heliser József tanácsnok[5] felvetette, hogy tudomása szerint már a 18. század elején két heti vásár divatozott Esztergomban. Ennek nyomán kiadták az utasítást a jegyzői hivatalnak, hogy nézessen utána ennek az információnak a levéltár régi iratai közt.[6]  A kérdés tisztázása azért lett volna fontos, mert a városi tanács és a választott község úgy gondolhatta, hogy az 1708-as kiváltságlevél, mely a városi jogok közé sorolta az évenkénti négy országos és a heti vásárokat, feljogosította a várost a szerdai vásározás önkényes és azonnali bevezetésére.

Az 1841. január 26-án tartott tanácsülésen a jegyzői hivatal jelentette, hogy a levéltárban semmiféle nyomát nem lelte a két különböző napon tartott heti vásárnak. Ennek ellenére, a korábbi döntés értelmében megfogalmazott, Helytartótanácsnak szóló felírást felolvasták, amiben kérték a kihirdetést a megjelölt időpontra. Ugyanakkor azonban, tekintve, hogy az új vásárnap bevezetése nagyon komoly döntés volt a tanács, illetve a város vezetése részéről, rengeteg kétely, kérdés is felvetődött, szóba került, az egész ülés hangulatát a bizonytalankodás, az óvatoskodás jellemezte. Hova szervezzék, melyik piacra, melyik napra, vajon megfelelő-e a szerda, vajon a régi, szombati piacnap „megrontása nélkül” az új vásárnapon is lesz-e akkora „csődülete” az árusoknak és a vevőknek, hogy nyereséges legyen? Vajon a – hírek szerint – már munkába vett primáciális hajóhíd mikorra készül el? Vajon ezáltal elegendő vásározó fog-e jönni a Duna másik oldaláról? A kérdések sokasága máris elbizonytalanította a tanácsot fenti döntésében, s emiatt elhalasztotta a hamarjában készített felirat postára adását, legalábbis amíg valami biztosat nem lehet tudni a hajóhíd megépítéséről.[7]

Habár ekkor úgy tűnt, hogy elhalasztották az új vásárnap bevezetését, a Helytartótanács május 11-én kelt leirata mégis arra enged következtetni, hogy a tavasz folyamán – legalább néhány alkalommal – tartottak szerdai vásárt. A levél ugyanis hivatkozik az esztergomi és a szenttamási izraeliták újabb kérvényére, mely szerint a szerdai és szombati napon tartani szokott vásárok helyett egyetlen hétközbeni nap kijelölését kérik, szerdát vagy pénteket.[8]  Erre a városi tanács héttagú küldöttsége fogalmazta meg álláspontját, mely egyben válasz is volt, meglehetősen arrogáns hangvétellel. Kifejtette, hogy a vásárok rendjét „ily csekély számú izraeliták kényük és kedvükért rögtön megváltoztatni czéliránytalan sőt káros is volna”, amit azzal indokolt, hogy az itteni lakosságnak a szombat félig ünnep, s a szombati vásárnappal csak egy fél munkanapot veszítenek, míg a szerda vagy péntek egy egész napot rabolna el tőlük. Végül azonban, némileg felülemelkedve önző álláspontjukon és gesztust gyakorolva az izraeliták irányába, hogy „ők is részesüljenek a vásár jótékonyságában”, továbbá tekintettel a hajóhíd épülésére, a szerdai vásár tartását szükségesnek vélték, már csak amiatt is, hogy így legalább az árusok száma jobban eloszlik, s a „piacznak szűk volta nem lesz érezhető”.

Úgy tűnt tehát, hogy a város vezetése a régi szokásból, hagyományból tartott szombati vásárnapot nem akarta elengedni, de már eléggé meg volt győződve a szerdai vásár hasznos mivoltáról.[9] A Helytartótanács azonban augusztus 24-én kelt levelében felhívta a város figyelmét arra, hogy óvakodjon a heti vásárok számának önkényes szaporításától. Ha már van engedélye, azaz kiváltságlevéllel rendelkezik a szombati napra vonatkozóan, akkor – amennyiben szükségesnek véli további vásárnap bevezetését – kérelmezze a kiváltság kiterjesztését, ha nincs, akkor a szokott módon folyamodjon engedélyért.[10]

Az 1841. év folyamán a két vásárnap fölötti vita a tanács és a választott község egyes csoportjai között további hullámokat vetett. Egyfelől a megosztott, de többségében a két vásárnap bevezetése felé hajló városi tanács, másfelől a többszörösen megosztott választott község tagjai, illetve szószólói között. Utóbbiak között voltak a heti két vásárnap mellett, voltak, akik a szombati vásár mellett szálltak síkra s voltak, akik a szombati vásárnapot hétköznapra akarták áthelyeztetni. A felkorbácsolt szenvedélyes viták lecsendesítésére újabb kiküldöttséget szerveztek. Végül a hosszas tárgyalások eredményeként a város választott községének tagjai 1842. február 11-én tartott köz-ülésben megfogalmazták nyilatkozatukat és név szerinti aláírásukkal adták beleegyezésüket a két vásárnap elnyeréséért szóló folyamodványhoz.[11] A mintegy két héttel később tartott együttes ülésen pedig  megfogalmazták a királynak szóló feliratot, azaz magát a kérvényt is, melyben kihangsúlyozták a kettős heti vásár minden áldásos hatását: a hamarosan elkészülő hajóhíd jelentősen megnöveli az áru- és személyforgalmat, ezzel a város bevételei is gyarapodnak, a helybéli zsidó családok megélhetése is biztosított lesz, valamint azt a körülményt, hogy a környező Hont, Bars, Pest, Nógrád és Komárom vármegyékben közelebbi heti vásárok nincsenek.[12]

Miután az érsekségi hajóhíd elkészült és márciusban megnyílt a forgalom számára, bebizonyosodott, hogy Esztergomban igen jelentősen megnövekedett – nemcsak a piaci – hanem általában az átmenő forgalom is. Emiatt az 1842-es év, legalábbis a város vezetése számára, a vásártér, vagyis a Nagypiac (ma: Széchenyi tér) és a Kispiac (ma: Rákóczi tér) átalakításával, a vásározók célszerű elrendezésével telt. S ahogy az lenni szokott, lehetetlen volt úgy rendezni a dolgokat, hogy mindenkinek kedvére szolgáljon. Már február végére elkészült egy tervezet Meszéna János kapitány és Pinke István tanácsos vezette 12 tagú választmány közreműködésével, amely részletezte az egyes áruféleségeket, típusonként meghatározva azoknak a vásártéren elfoglalt helyét.[13] Ennek nyomán a legnagyobb elégedetlenséget a gabonaszekerek várható, a Nagypiacról a Buda utcára (ma: Kossuth Lajos), a város főutcájára történő áthelyezése váltotta ki. A tervezet ugyanis a Buda utca elejére, a központhoz közel kívánta áthelyezni a kebelbéli szekereket, míg a vidékiekét távolabb, a Trenker-(Prokopp)-ház és a Rotunda (Kerek templom) közti részen, mindkét oldalon oly módon, hogy a fal melletti és a házakba való bejárat szabadon hagyassék.

Március 2-án a választott község egyik, a helyi nagykereskedőket képviselő csoportja, több oldalas beadványban részletezte a gabonapiac áthelyezésére vonatkozó nézetét: mivel a gabona a legértékesebb és legkeresettebb árucikk, anélkül vásár sincs, mindig is a Nagypiacon árulták, ezért az ottani házak mindig is drágábbak voltak, a vevők és eladók is kényelmet kívánnak, nehogy messziről kelljen hazahordani a termékeket. Felhozták azt is, hogy a kebelbéli módosabb gabonakereskedők többnyire a főpiacon vagy környékén laknak, árulásra megfelelő helyeken. Azaz, ha lefordítjuk a beadvány indítékát: a belvárosi, tehetős kereskedők helyzeti előnyükkel akartak visszaélni a kereskedésben, saját házuk elé kívánták hozni, illetve ott akarták tartani a piacot. Ezért még a tervezet szerinti, a Buda utca elejére történő elhelyezésük sem felelt meg elképzelésüknek, s tegyük hozzá: a szabadpiaci verseny szellemének sem, hiszen ezáltal a messziről érkezett szekereket akarták hátrányos helyzetbe hozni.

A választott község másik csoportja Niedermann András szószólóval az élén ugyancsak hosszas beadványban cáfolta a gabonapiac áthelyezése elleni fenti érveket. Ezek a következők voltak: a híd megépülésével és a város elmúlt években történt szemmel látható fellendülésével várhatóan megnövekszik a piaci forgalom. Az eddig is szűkös Nagypiac zsúfoltsága nem növelhető tovább, a Buda utca két oldala ellenben tökéletesen megfelelő a kényelmes gabonavásárláshoz, „ahol egy soron fel, a másikán le, minden árulónak gabonáját megtekinthetem, s bátran járhatok”. Felveti, hogy mekkora szerencsétlenség történhetne, ha a zsúfolt Nagypiacon tűz ütne ki az egymás hegyén-hátán álló szekerek között. Azonfelül a Buda utcai lakosok nem értéktelenebbek, mint a Nagypiacon lakók, ők is fizetik az adót, és ha a heti vásár áldásából többen részesülnek, több lesz a város nyeresége is. Felhozzák azt is, hogy 25 évvel azelőtt is kicsinek találták a Nagypiacot. Az akkori városvezetés tervei szerint, a város déli irányú terjeszkedésével a központ áthelyeződött volna a Szent Vendel térre (ma: Hősök tere), s ott lett volna a főpiac, azonban a Rotunda megépítésével ez is kútba esett. Végül cáfolták azt az állítást is, hogy jobb elrendezéssel a gabonavásár maradhatna a Nagypiacon, hiszen korábban már elüldözték onnan a magyar szabókat, a fazekasokat, a szíjártókat, a kötéljártókat és a sertéseket is, sőt még Mária Terézia emlékoszlopát is eltávolíttatták, mégis szűk maradt a piactér.[14]

Mindenesetre a szervező bizottság tevékenysége nyomán végül jelentősen kibővült a vásár térbeli elhelyezése Esztergomban. A teljesség igénye nélkül: a fazekasok a Kispiac sarkától Szenttamás felé, a meszes kocsik Hilóczky és Leffter háza között[15], de ha szükséges, a Hosszú sorra (ma: Simor János utca) is kiterjedhetnek, a Lőrinc utca (ma is ez a neve) alsó végébe a halászok, (akik a vizet kötelesek a Dunába önteni), mellettük folyamatosan befelé az óbudai és komáromi kertészek (előbbiek kocsin, utóbbiak a Dunán szoktak jönni), Szinger Péter háza elé a sültnek való malac-, bárány-árusok, majd a tejtermékek és egyéb élelmiszerek árusai, a Buda utca végén levő őrháztól (ma: Árok utca) a Duna felé a sertés-árusok, a Kis-Duna partján álló halász ladikoktól felfelé a Dunán érkezni szokott káposztás és zöldséges hajók, lefelé a dinnyés és gyümölcsös ladikok, míg az Öreg (ma: Jókai) utcán a kézműves boltok mellett a könyvkötők, gyolcsos tótok, német szűcsök, német szabók, gombkötők, kefekötők, bicsakosok, fésűsök stb. S ami a legfontosabb: az első tervezetben a gabonás szekerek a nagypiaci házak előtt maradhattak.[16]

A lázas készülődés, a folytonos viták, vélemények és ellenvélemények hangoztatása, a sok szócséplés közepette maga a vásártartásra vonatkozó kérvény benyújtása jelentős késedelmet szenvedett, csak 1846 decemberében került rá sor.

Esztergom város szerdai vásárnapjának díszes kivitelű engedélye 1847. Szent Jakab (július) hó 2-ai keltezéssel, bordó bársony borításban, (mindössze három pergamen lapot tartalmazó) könyv alakban és aranyozott tokban lévő függőpecséttel ellátva került ki a királyi kancellária hivatalából.[17] A vonatkozó iratokból kiderül, hogy Takáts István polgármester intézte az ügyet, mégpedig Barlanghy László udvari, kancelláriai ügynök közvetítésével. A kiváltságlevél maga 191 forint 57 krajcár ezüstben, az ágens úrnak 28 forint 3 krajcár járt, így a város összesen 220 ezüst forintot költött az engedélyre. A díszes, drága oklevél Barlanghy úr közlése szerint egy fa ládikában fog jönni a polgármester címére Esztergomba, „de, ha nem jönne, vagy Doroghon vagy Újfalun kellene megkerestetni”.[18]

HU-MNL-KEML-IV.1008. Esztergom Szabad Királyi Város Titkos Levéltára

Az új piaci rend – a szerdai vásárok bevezetésétől kezdve – számtalan egyéb problémát is felvetett. Miután a város az 1807-ben elnyert királyi diploma birtokában kövezetvámot szedhetett, e jog kibérlése is jövedelmező vállalkozásnak tűnhetett némelyek számára, hiszen a lovas- vagy ökrös szekerek, a behajtott vagy behozott különféle állatok, de a gyalogosok is megszabott áron koptathatták a város jobb minőségű, karban tartott útjait. Erre nézve különösen örvendetesnek tűnt a heti vásárnapok gyakoribbá válása. Meszes János és fia Ferenc kövezetvám-bérlő, helyi polgár is így kalkulálhatott, mert előbb 1842-ben, majd 1847-ben (immár sokadik alkalommal) arról panaszkodott, hogy a remélt nyeresége csekély vagy semmi, a várossal kötött szerződése szerinti bérleti díjat sem tudja megfizetni. Ennek egyik okát abban látta, hogy a túlpartról érkezett árusoknak Szenttamás útjukba esik, ahol gyakran meg is állnak vagy megállítják őket, s ott a helybeliek reggelivel, ebéddel magukhoz csalogatják, marasztalják őket, és már be sem jönnek a „kebelbéli” piacra, hanem ott adják el portékájukat, csak ne kelljen kövezetvámot fizetniük. S Esztergom városa ez ellen nem lép fel. Elkeseredésében Meszes Ferenc kövezetvám-bérlő a szerződés felmondásával fenyegetőzött, noha jól tudta, hogy a szerződés kötelezi a feleket.[19]

Meszes Ferenc elégedetlenkedése teljesen megalapozottá vált az 1846-47-ben kialakult válsághelyzet okán is. Az ezekben az években pusztító éhínség egész Európát, így Magyarországot is, különösen a Felvidéket, de – a szűkölködők, a koldusbotra jutottak tömegei révén – az ország más megyéit is érintette.[20] A gabonatermés mennyisége és minősége jelentősen visszaesett, a lakossági szükségletet kielégíteni nehéz, csaknem lehetetlen volt. A vármegye és a város hatósága is úgy védekezett, ahogy tudott, a szűkös lehetőségeken belül. A királyi város például elrendelte, hogy a heti piacain gabonát csak akkor vásárolhatnak a vármegye más helységeiből érkező személyek, ha a városiak már megvették a maguk gabonáját. Természetesen az intézkedés jogos felháborodást váltott ki a lakosság körében és a vármegyénél is. Nem csoda, ha ez utóbbi olyan „ellen-rendelettel” válaszolt, mely szerint a vármegye az Érseki- másképp Víziváros területén minden szerdán alkalmi vásárt tartott, főleg gabonából, amihez ingyenesen használható vékákat készíttetett, helypénzt és flastromvámot sem szedetett, továbbá a gabonakereskedők felvásárlását is akadályozta. A rendelet értelmében ugyanis délelőtt 11-ig bonyolították a gabonavásárt magánszemélyek számára, majd utána következtek a kereskedők és az egyéb idegenek. Ennek megfelelően Esztergom megye területéről, vagy máshonnan is érkező árusok szívesebben álltak meg – a hajóhídon átjőve – Érseki városon, mint jöttek volna a királyi város szerdai piacára, ahol hasonló kedvezményekben nem részesültek.[21]

A fentiek következtében Esztergom városnak a – frissen elnyert kiváltságlevele értelmében – 1847. augusztus első szerdájára (augusztus 4.) meghirdetett első, hivatalos vásárnapja is balul ütött ki. Kakas Ferenc kapitány több polgártársával e jeles napon ellátogatott az érseki városi piacra, hogy a vidéki árusokat átcsalogassák a királyi város piacára. Sajnos azonban Bozzay Gábor szolgabíró az ottani fertálymesterekkel és a megyei hajdúkkal elállta az útjukat és súlyos fenyegetőzések közepette, botokkal felfegyverkezve erőszakoskodtak velük.[22]

Természetesen a város megkísérelte visszaszerezni elveszített árusait, törvénytelennek minősítve a vármegye eljárását és hivatkozva saját, nemrég elnyert szerdai vásárjogára, s egyúttal törvénytelennek mondva az 1794-ben Érseki városnak adományozott vásárjogot,  amely szerintük –  mivel akkor többen ellentmondtak a kihirdetésnek – érvénytelenné vált. Ezen kívül Esztergom város ünnepélyes hangvételű tiltakozást jelentett be a székesfőkáptalani hiteleshely előtt, valamint kérelmet intézett az uralkodóhoz, hogy szüntesse meg a jogtalanságot.[23]

A sors különös fintora folytán az uralkodói válasz majd egy évvel később, a szabadságharc kibontakozása idején, Szemere Bertalan belügyminisztertől érkezett 1848. május 17-én. A válaszlevélben a belügyminiszter kifejtette, hogy a megye eljárását, noha valóban nélkülözte a törvényes jogalapot, menthetőnek találta, mivel a város is kivételezett a saját lakosai javára, háttérbe szorítva a megye többi adózóját.  A „salamoni” döntés így szólt: [] egy részről a kérdés alatti vásároknak törvényellenes folytatását megtiltottam, úgy másrészről Önöknek is kötelességökbe teszem, hogy a külvevőkre nézve önkényesen felállított megszorítást azonnal szüntessék meg.”[24]

Itt véget is érhetne Esztergom szabad királyi város szerdai piacnapjának története, ha nem került volna elő még egy idevágó iratunk.  Tíz esztendővel később, 1850. november 15-én kelt egy újabb kérvény, melyet az esztergomi izraelita község intézett a városi tanácshoz, s ebben a szombati vásárnapot kérik áttenni a hét bármelyik hétköznapjára…[25]

Kántor Klára

Piac az esztergomi Széchenyi téren.  A felvétel 1899-ben készült.
Fortepan/Glatz Ödön
https://fortepan.download/file/fortepan-eu/1600/fortepan_156503.jpg

*

Felhasznált levéltári források:

HU-MNL-KEML-IV.1.b. Esztergom Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. (1618-1848)

HU-MNL-KEML-IV.1008. Esztergom Szabad Királyi Város Titkos Levéltára (1292-1848)

HU-MNL-KEML-IV.1001. a. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsülési jegyzőkönyvek. (1701-1848)

HU-MNL-KEML-IV.1001.g. Esztergom Szabad Királyi Tanácsának Város iratai. Tanácsi iratok.

*

Felhasznált irodalom:

Ungár László: Az 1845-1847. évi felvidéki éhínséggel kapcsolatos intézkedések Pesten és Budán. In: Tanulmányok Budapest Múltjából. 6. (1938)

 


[1] Szenttamás ma Esztergom város része, 1895 előtt önálló községként közigazgatásilag a megye fennhatósága alá tartozott.

[2] HU-MNL-KEML-IV.1.b. Esztergom Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. 2419/1840. kgy. sz.

[3] A választott község a polgárjoggal rendelkező teljes lakosság köréből választott 30 fős testület, mely a szabad királyi város legfontosabb döntéshozó szerve volt, hatáskörébe tartoztak egyebek mellett a vásártartással kapcsolatos kérdések is. Határozatait a tanács hajtotta végre.

[4]HU-MNL-KEML-IV.1008. Esztergom szabad királyi város titkos levéltára. A kiváltságlevél latin nyelvű másolata, magyar és német nyelvű fordítása. Az 1708. évi kiváltságlevél lényegében a városra bízta, hogy megengedi-e a más vallásúak beköltözését: „Egyedül a tanács hatalmában leend […] zsidókat és czigányokat bébocsátani vagy kirekeszteni”. Esztergomot többségében katolikusok lakták, akik a zsidók és a cigányok – és sokáig a protestánsok – kirekesztését választották. A zsidó származásúak számára végül az 1839. évi 29. tc. tette lehetővé a letelepedést Esztergom szabad királyi városban is. Már 1840-ben be is költözött néhány család, vélhetően a szomszédos Szenttamásról, ahol a földesúr, a káptalan engedélyével hosszabb idő óta éltek zsidó családok.

[5] Heliser József a királyi város polgára, tanácstag, történelembúvár volt, könyvtárának a városra hagyományozásával alapította meg Esztergom első közkönyvtárát, mely ma is az ő nevét viseli.

[6] HU-MNL-KEML-IV.1001.a. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsülési jegyzőkönyvek. 1578/1840. jkv. sz.

[7] A hajóhidat 1842. március 19-én avatták fel, a korábbi, szintén az érsekség által fenntartott, de nehézkesebb repülőhidat váltotta fel.

[8] HU-MNL-KEML-IV.1001.g. Esztergom Szabad Királyi Város tanácsának iratai. Tanácsi iratok. 1841: 2-50.

[9]HU-MNL-KEML-IV.1001.g. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsi iratok. 1841:2-50.

[10]HU-MNL-KEML-IV.1001.g. U.ott.  Az eredeti kiváltságlevél csak általában említi a vásárokat, nem ismeretes, hogy Esztergom mikor kérvényezte a szombati vásárra szóló királyi engedélyt, de 1841-ben már sokéves, sok évtizedes hagyománya volt.

[11]HU-MNL-KEML-IV.1001.g. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsi iratok. 1842: 2-33.

[12]Érdemes megjegyezni, hogy Esztergom megyének a jobb parti, esztergomi járása kevés gabonatermő földdel rendelkezett, errefelé inkább a szőlőtermesztés dívott, míg a párkányi járás alapvetően mezőgazdasági jellegű   járás volt.

[13] HU-MNL-KEML-IV.1001. g. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsi iratok. 1842: 2-33.

[14] HU-MNL-KEML-IV.1001.a. Esztergom Szabad Királyi Város iratai. Tanácsülési jegyzőkönyvek. 1270/1842. jkv. sz. (lásd még a 1842: 2-33. sz. iratot)

[15] A Buda utca 1-29. számú ház között, azaz a mai Kossuth u. 2-42.

[16] HU-MNL-KEML-IV.1001.g. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsi iratok. 1842: 2-33.

[17] HU-MNL-KEML-IV.1008. Esztergom Szabad Királyi Város Titkos Levéltára. Jelzet nélkül.

[18] HU-MNL-KEML-IV.1001.g. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsi iratok. 1847: 1-66.

[19] HU-MNL-KEML-IV.1001.g. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsi iratok. 1842: 2-33. és 1847:2-85.

[20] A témára egyebek közt: Ungár László: Az 1845-1847. évi felvidéki éhínséggel kapcsolatos intézkedések Pesten és Budán. In: Tanulmányok Budapest Múltjából. 6. (1938)

[21] HU-MNL-KEML-IV.1002. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsi iratok. 1847: 1-194. Esztergom vármegye átirata a városhoz, melyben megokolja az alkalmi piac létesítésének szükségét.

[22] HU-MNL-KEML-IV.1001. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsi iratok. 1847: 2-177. Kakas Ferenc beszámolója.

[23] HU-MNL-KEML-IV.1001. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsi iratok. 1847: 5-136.

[24] HU-MNL-KEML-IV.1001. Esztergom Szabad Királyi Város Tanácsának iratai. Tanácsi iratok. 1848: 2-74.

[25] HU-MNL-KEML-IV.1101. Esztergom Város Tanácsának iratai. 1850: 4-91.

 

Utolsó frissítés:

2024.02.14.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges