A pásztói csizmadiák és vargák céhszabályzata a török korból

2019.08.14.
„Végezettre ha valamellik ez czéhben lévő mesterek közül ez föllyeb megh írt czikkelyekben s rendtartásokban, és szép végezésekben ellenkező lenne, czéh mesterit és egy mást magokat illendő tisztességes böcsüllettel nem illettnék, az ollyan tehát kapitány uram, és az utánna való magistratusnak segétsége által törvény szerént erős büntetéssel érette megh büntettessék”

Az MNL Heves Megyei Levéltára gyűjteményének részét képezik az egykori vármegye területén valaha működő céhek szabályzatai. A fennmaradt céhszabályzatok túlnyomórészt a 18-19. században keletkeztek. A magyarországi török hódoltság idejéből mindössze 6 darabot őriz a levéltár; a gyöngyösi lakatoscéh alapszabályát 1642-ből, a gyöngyösi ácscéh alapszabályait 1663-ból, az egri szűcscéh alapszabályait 1696-ból, az egri kovács- és kerékgyártócéh alapszabályát 1697-ből, és a gyöngyösi gombkötők céhszabályzatát 1699-ből. Az említetteken kívül található levéltárunkban még egy céhszabályzat, amelynek keletkezési körülményei több szempontból érdekesek.

 A céhek a kézműiparosok érdekvédelmi szervezetei voltak, amelyek a középkor folyamán jelentek meg Magyarországon, és a kézműipari, valamint a kereskedelmi tevékenységet hosszú évszázadokon át meghatározták. Számos szempontból különlegesek voltak, ugyanis zárt közösséget alkottak. Életüket és működésüket a legapróbb részletekre is kitérő, szigorú szabályok határozták meg. Ezek a szabályok igyekeztek megóvni a céhnek, és az általa készített termékeknek jó hírnevét, értékét. A korábbi évszázadokban Heves megyéhez tartozó Pásztó már a kora újkorban is jelentős kézműipari központ volt. A mezővárosban a 17. században már biztosan léteztek céhek, hiszen a szabó-, szűrszabó- és szűcscéh már 1666-ban rendelkezett kiváltságlevéllel, melyet I. Lipóttól kaptak. Ez a kiváltságlevél a céh többi irataival együtt a történelem viharaiban megsemmisült.

Az eredetileg 1617-ben keletkezett csizmadia- és vargacéh szabályzatot a szécsényi csizmadiák és vargák számára adományozta ghymesi Forgách Zsigmond országbíró, majd gróf Forgách Ádám erősítette meg. A szabályzatban szereplő cikkelyeket a 17. század végén, 1694-ben ismét megerősítették, ezúttal Koháry István, Szécsényben. Erről tanúskodik az is, hogy a dokumentumon szereplő felzetes pecséten is az alábbi felirat olvasható: „Szecheni cismadia ceh pecsete anno 1692”. Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy miért őrzi a Heves Megyei Levéltár a mindig is Nógrád megyéhez tartozó Szécsény csizmadiáinak céhszabályzatát? A választ abban kereshetjük, hogy a korban szokás volt az egyes településeken működő céhek szabályzatainak adoptálása más település céhei számára. Ez történt a szécsényi csizmadiák és vargák szabályzatával is, melyet az akkor még Heves megyéhez tartozó Pásztó csizmadiái is megkaptak. Ezt támasztja alá, hogy a kis füzetre viasszal utólag ragasztottak egy címkét a következő felirattal: „Coturnariorum ac sutorum Pasztoviensium” azaz pásztói csizmadiák és vargák [céhszabályzata]. A szövegben azonban semmilyen módosítás nem történt, még a Szécsény városnevet sem javították át Pásztóra.

 

A pásztói csizmadia- és vargacéh szabályzatának borítója Jelzet: MNL HML XV.7. 50. sz.

 

Azt, hogy a szécsényi csizmadia- és vargacéh szabálypontjait pontosan mikor vették át a pásztóiak, források hiányában nem tudjuk. Az viszont kétségtelen, hogy a pásztói csizmadiák és vargák egy, a 17. század első negyedében keletkezett céhszabályzat alapján élték mindennapjaikat, így tehát közvetve ez Heves vármegye legidősebb, máig fennmaradt céhszabályzata. A dokumentum igazi forrásértéke abban rejlik, hogy segítségével megismerjük a korabeli polgárság gondolkodásmódját, illetve azt, hogy miként élte mindennapjait egy mezővárosi céh a 17. század első negyedében.

A céhszabályzat latin bevezető szöveggel veszi kezdetét, majd magyar nyelven taglalja a csizmadia- és vargacéh tagjai által követendő szabályokat, és az azok megszegéséért járó büntetéseket. A szabályok egy része a céh által előállított termékek kifogástalan minőségére vonatkozik, s taglalja, hogy az egyes hibatípusokért milyen mértékű büntetés jár. A szabályokból megtudjuk, hogy a saru vagy cipő belső talpát tilos volt használt talppal elkészíteni, de a felső és oldalsó részen sem volt szabad egymástól elütő foltot vagy toldást használni. A szabályok kitértek arra is, hogy a cipőt azonos prémezéssel kellett készíteni, de a saroknál sem volt szabad a kéregnek kijjebb állnia. Az ilyen hibákért járó büntetések mértéke eltérő volt, 5 dénártól 12 dénárig terjedt. A legsúlyosabb büntetés azért járt, ha a varga a bocskort keskenyen vagy hibásan szabta, melyért kitiltották a céhből.

A szabályzatban helyet kaptak a mestereket, illetve a céhet védő intézkedések is. Ennek értelmében a vidéki mestereknek és kereskedőknek csak az országos vásárok alkalmával volt szabad termékeiket árulni, viszont ekkor ezt a jogukat nem volt szabad korlátozni és adóztatni sem volt szabad őket. Ha az idegen mesterek mégis árusítottak volna a napi, vagy heti vásárokon is, akkor termékeit el kellett kobozni. Az idegenekre nézve korlátozás volt az is, hogy a vásárok alkalmával a prédikáció előtt ők nem vásárolhattak bőrt. A vásárokra vidékről érkező csizmadiáknak az eladni kívánt termékeiket be kellett mutatni a céhnek, és ha abban hibás árut találtak, az idegen csizmadiát megbüntették.

A céhszabályzat részletezte a céhtaggá válás módját és a céh belső életét és az ott zajló munkát is. A céhbe való beszegődés előtt az inasnak joga volt két hétig kipróbálni a mesterséget, majd ezt követően lehetősége volt a céhbe beszegődni, vagy szabadon távozni. A céhbe szegődni csak úgy lehetett, ha az inas kifizette az 1 forint felvételi díjat. Ha az inas mesterember fia volt, akkor három évre kellett szegődnie és ekkor 25, majd az inasévek eltelte után 50 dénárt kellett fizetnie. A céhben való munka mellett az inasnak kötelessége volt – a mester tudtával – hétfőnként a városba menni és javítanivaló cipőt vagy csizmát keresni. Amennyiben az inas a mestere tudta nélkül önállóan vállalt munkát, 4 forintra büntették. Miután az inas felszabadult, 2 font viaszt kellett a céhnek fizetnie. A felszabadulás után a legényavatás keretében céhlegények maguk közé fogadták a felszabadult inast, majd kezdetét vette a legényévek időszaka. A legények munkájára nézve szabályozás volt, hogy vasárnap és ünnepnapokon tilos volt a foltozás, ellenkező esetben a legény egy heti bérét veszítette el. A legényeknek a szakma mélyebb elsajátítása mellett, tapasztalatszerzés céljából idegen céheket is meg kellett látogatnia. A vándorlegényekre nézve a pásztói csizmadiák és vargák céhszabályzata úgy rendelkezett, hogy Pásztóra érkezve először a céhmesterhez kellett mennie, ahol háromnapi ellátást kapott, illetve a céhmester segítségével munkahelyet keresett. A vándorlegények fizetése 52 dénár volt. Ahhoz, hogy a legény a vándorévek eltelte után mesterré váljon, mesterremeket kellett készítenie. A pásztói csizmadiáknál az volt szokásban, hogy a mesterjelölt egy csizmát, illetve egy papucsot készítsen. Miután a remekmű elkészült, a céh tagjai tüzetesen megvizsgálták, és ha hibásnak találták, a mesterjelöltet 6 forintra büntették, a lábbelit pedig elkobozták. A remekmű kapcsán más volt a követelmény a vargáknál, nekik ugyanis mesterremekként azt kellett elkészíteniük, amire a céhmester utasítást adott nekik. Hibás munka esetén a vargák büntetése is 6 forint volt, valamint ajándékba kellett adniuk egy sarut. Ha a mesterremek hibátlanra sikerült, akkor az újdonsült mester költségén lakomát, vagy más szóval mesterasztalt rendeztek, majd ezt követően beírták a mesterek névjegyzékébe, s a céh teljes jogú tagjává vált. A céhszabályzat szabályozta a mesterek munkáját is, miszerint tilos volt egymás céhlegényét magukhoz csábítani. A céhlegény átcsábítását szigorúan büntették, ilyen esetben a mestert a céhmester 2 forintra büntette. A legszigorúbb büntetés azért járt, ha a mesterek a céh keretein kívül vállaltak munkát. Ilyen esetben az összes szerszámát és munkáját elkobozták tőle. A szabályzat a mesterek feladatait is rögzítette. Ennek értelmében a negyedévenként tartott céhgyűléseken a mesterek kötelesek voltak jelen lenni, és minden mesternek 10 forintot kellett a céhládába befizetni. A gyűléseken való megjelenés elmulasztásáért 6 dénár büntetés járt. A céhgyűléseken való részvétel mellett a mestereknek kötelességük volt vasárnap, valamint ünnepnapokon az istentiszteleten részt venni, a Szent Evangéliumot olvasni, valamint szentbeszédet tartani. Az evangélium olvasásának elmulasztásáért 60 dénár, a prédikálás elmulasztásáért pedig fél font viasz volt a mester büntetése. Jóval szigorúbb volt a büntetés, ha a céh a kolostorban lévő oltárokhoz karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor évente adandó 10 font viaszt elmulasztotta. Ilyen esetben a céhet a privilégiumuk elvételével büntették. A korban szokás volt, hogy a céhtagok a hozzátartozóik temetésekre meghívták a többi céhtagot, melyért a meghívónak 1 forintot kellett fizetnie a céh részére. Ha valamely céhtag ennek ellenére a temetésen nem jelent meg, 6 dénárra büntették. Ha valamely mester hunyt el, akkor a céhtagok részvételével és a céh költségén temették el. Ennek elmulasztása esetén a jelen nem lévő mestereket fél font viasszal büntették.

A céhszabályzat a tagok magánéletére is kitért, ugyanis az inasnak nem volt szabad a mester engedélye nélkül csavarogni, a mestertől való lopásért ostorozást, valamint 50 dénár pénzbüntetést kapott. A céhlegények életére nézve szintén szigorú szabályozás volt, hogy a legényeknek a mesterük házánál kellett lakniuk. Szigorúan büntették, ha a legények a mester házán kívül háltak, melyért első ízben 25, másodízben 50, harmadízben 75 dénár volt a büntetésük. Ha a legény továbbra is a mester házán kívül aludt, akkor kizárták a céhből. A céhlegénynek a mestert csak úgy volt szabad elhagynia, ha távozási szándékát legalább 2 héttel előbb bejelentette. A szabályzat az inasok és a legények mellett a mesterek magánéletére is kitért. Példának okáért a mester köteles volt 2 éven belül megházasodni, ellenkező esetben 4 forintra büntették meg. A mestereknek tilos volt saját munkájukkal kereskedni, illetve más mester által már elkezdett munkát elvállalni. Mindkét esetben 50 dénárra büntették őket.

 

Megjegyzés: 

Részlet a pásztói csizmadia- és vargacéh szabályleveléből Jelzet: MNL HML XV.7. 50. sz.

 

Az eredetileg 1617-ben keletkezett, majd 1694-ben megerősített céhszabályzat után Mária Terézia többször is – 1760-ban és 1777-ben – megújította a pásztói csizmadiák és vargák privilégiumlevelét, és ezzel együtt szabálypontjait is. Néhány évvel később, 1791-ben az addig közös céhet alkotó pásztói csizmadiák és vargák különváltak, ettől kezdve két önálló céhet alkottak. 1817-ben a csizmadiák I. Ferenc királytól ismét új privilégiumlevelet kaptak, melyben meghatározták, hogy a céhnek 110 forint taksát kell fizetnie, hogy kiváltságait megtarthassa.

A céh 19. századi életébe betekintést engednek a Nógrád Megyei Levéltár által őrzött számadáskönyvek is, melyeknek köszönhetően – kisebb hiányokkal – 1806-tól ismerjük a céhmesterek neveit, a céh vagyonát, bevételi forrásait, illetve kiadásait is.

 

A pásztói csizmadiacéh-mesterek névsora és a céh pénzvagyona

Forrás: MNL NML IX.4. 1-2. kötet

Hivatali idő

Céhmester

A céh pénzvagyona

Átvételkor

Átadáskor

1806-1808.

Bohati József

134 fl 10 kr

265 fl 45 kr

1809.

Stvorák János

265 fl 45 kr

141 fl 49 kr 

1810.

nincs adat

nincs adat

nincs adat

1811-1812.

Bódi Ferenc

157 fl 11 kr

92 fl 35 kr

1813-1814.

Hovorka János

92 fl 30 kr

 138 fl 37 kr

1815-1816.

Storák János

138 fl 37 kr

167 fl 32 kr

1817-1818.

Pekelniczki József

165 fl 9 kr

307 fl 57 kr

1819.

Hovorka János

307 fl 57 kr

371 fl 39 kr

1820.

Maksó Ferenc

371 fl 39 kr

232 fl 32 kr

1821-1823.

Mucsi János

232 fl 32 kr

30 fl 38 kr

1824.

Gácsi János

30 fl 38 kr

5 fl 15 kr

1824-1825.

Ludányi István

5 fl 15 kr

3 fl 21 kr

1826-1828.

Vinkler István

3 fl 21 kr

49 fl 34 kr

1829.

Viltner István

49 fl 34 kr

74 fl 39 kr

1830-1833.

Hovorka István

74 fl 39 kr

471 fl 28 kr

1834-1836.

Legény Ferenc

471 fl 28 kr

67 fl 22 kr.

1837-1839.

Fiklótzky István

67 fl 22 kr

210 fl 21 kr

1840-1843.

Csányi László

210 fl 21 kr

370 fl 14 kr

1844-1845.

nincs adat

nincs adat

nincs adat

1845.

Németh Elek

nincs adat

nincs adat

1846-1851.

nincs adat

nincs adat

nincs adat

1852.

Vojtehovszki János

nincs adat

97 vf. 17 kr.

1853.

nincs adat

97 vf 17 kr

26 vf. 43 kr.

1854-1855.

Gyenes Ferenc

26 vf 43 kr 

74 vf. 35 kr.

1856-1860.

Csányi Imre

74 vf 35 kr. 

-8 o.é. forint 1 kr.

1861.

Győri István

 -8 o.é. forint 1 kr.

20 o.é. forint

1862.

nincs adat

20 o.é. forint

1 o.é. forint 43 kr.

1863.

Győri István

1 o.é. forint 43 kr.

51 o.é. forint 55 kr.

1864-1865.

Borik János

51 o.é. forint 55 kr. 

40 o.é. forint 98 kr.

1866-1870.

Kupecz János

60 o.é. forint 98 kr.

134 o.é. forint 40 kr.

1871-1872.

Csányi György

134 o.é. forint 40 kr.

482 o.é. forint 57 kr.

 

 

Nem sokkal később a több évszázada fennálló céheket az 1872. évi VIII. tc. 83 §-a szüntette meg. A pásztói csizmadiák a törvény értelmében 1872. december 9-én kimondták az ipartársulattá való alakulásukat, alapszabályuk azonban csaknem 2 évvel később, 1874. szeptember 5-én kelt, melyet a minisztérium 1874. október 8-án hagyta jóvá. Az újonnan megalakult ipartársulat elnöke az utolsó céhmester, Csányi György maradt. Az átalakulással egyidőben egy leltárt is készítettek a megszűnő céh vagyonáról, melyet szintén a Heves Megyei Levéltár őriz. A leltárban csupán 2 szőlőterület van felsorolva, melyek a Botmál nevű dűlőn voltak. Ebből az egyiket a céh 320 forintért temetkezési célra vásárolta, a másik szőlőföldet szintén alapítványi pénzen vásárolták.

 

Leltár a megszűnő pásztói csizmadiacéh vagyonáról Jelzete: MNL HML IV.414.16.doboz, 22. sz.

 

Az ipartársulatok azonban nem voltak hosszú életűek, ugyanis az 1884. évi XVII. tc. 125. §-a elrendelte az ipartársulatok ipartestületekbe való olvadását. Ennek értelmében az egykori pásztói csizmadiacéh 1886 szeptemberétől a Pásztói Ipartestületen belül létezett tovább, mely 1887 januárjában kezdte meg működését.

 

Felhasznált források és irodalom:

MNL HML IV.1.a . 82–83. kötet. Protocollum 1820–1821.

MNL HML IV.1.a . 143–145. kötet. Köztárgyak jegyzőkönyve 1846.

MNL HML IV.414. 9. doboz, 12. sz. A Pásztói Ipartestület alapszabályai, 1886.

MNL HML IV.414. 16. doboz, 22. sz. A Pásztói Csizmadia Ipartársulat alapszabályai, 1874.

MNL HML XV.7. 50. sz. A pásztói csizmadia- és vargacéh céhszabályzata, 1617.

MNL NML IX.4. 1-2. kötet. A pásztói csizmadiacéh számadáskönyvei 1806-1886.

Lénárt Andor: Pásztó mezőváros kézműves (céhes) iparosainak története 1872-ig. In.: Á. Varga László (szerk.): Tanulmányok Pásztó történetéből I. Salgótarján, 1991.

Vass József: Pásztó története. Gyöngyös, 1939.

 

Közzétette: Mészáros Ádám

segédlevéltáros

 

Utolsó frissítés:

2019.08.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges