Az egri vár védői, 1552

Gárdonyi Géza regényében számos olyan szereplő jelenik meg, akik valóban éltek egykor. Ezt a főszereplők esetében (Dobó István, Bornemissza Gergely, Mekcsey István stb.) nem csodálhatjuk, hiszen Tinódi Sebestyén néha több strófán keresztül, mintegy zsoldlistaként sorolta fel hőskölteményében a vár védőinek vezetőit. Ezen túl Gárdonyinak számos eredeti, vagy a regény megírásakor már publikált forrás állt rendelkezésére, amelyek segítségével igen hihetővé tehette regényét - oly annyira, hogy az olvasónak szinte az az érzése, hogy a regénybéli történéseket akár az egykori valóságként kezelheti. Természetesen erről csak részben lehet szó, hiszen Gárdonyi regényíróként nem tudományos művet alkotott, hanem egy történelmi regényt, amely azt a célt szolgálta, hogy a magyar történelem kevés fényes epizódjának egyikére hívja fel a figyelmet, amiből nem csupán a 19. század, hanem a ma olvasója is reményt, példát meríthet.

Eger vár ostroma 1552-ben Forrás

Alábbiakban néhány példán keresztül mutatjuk be, milyen valóban hiteles forrás áll rendelkezésre ahhoz, hogy az egykor élt várvédőket, katonákat és egri lakosokat megismerhessünk. A források azonban arra sosem elégségesek, hogy ezekről az emberekről, érzéseikről, életük folyásáról kaphassunk adatokat. Olyan kiemelkedő személyiségekről mint Dobó István több információnk van, mivel a család levéltára fennmaradt. A regény kulcsszereplőjéről, Bornemissza Gergelyről azonban már sokkal szétszórtabb adatokkal rendelkezünk. A hétköznapi várvédőkről pedig szinte csak azt tudjuk, hogy részt vettek az ostromban, legyenek azok nemesek vagy egri mezővárosi polgárok. A listákból, jegyzékekből, elszórt adatokból kinyerhető nevek mögé így Gárdonyi képzelete, regényírói fantáziája tudott hús-vér, élő embereket alkotni.

Az egri vár tisztjeiről a zsoldjegyzékek és a vár elszámolásai számolnak be. Az elszámolásokban a tisztek a kiadások között, a havonta kifizetett zsoldösszeg mellett jelennek meg. Gárdonyi azonban - ahogy arról már volt szó - főként Tinódi igen hosszú hőskölteményéből szerezte információit, mivel a lantos néha több versszakon keresztül sorolta fel a vár védőinek vezetőit. A két lista között azonban vannak eltérések, ami annak is betudható, hogy a vár védői változhattak az egy év során.

A vár védői között különleges helyet foglalnak el a kémek és felderítők, akiknek a szerepe igen fontosnak bizonyult a vár védelmében. Levéltári forrásokból tudjuk, hogy Dobó kémjei főként Budáról, Nándorfehérvárról (ma: Belgrád, Szerbia), sőt Drinápolyból is (ma: Edirne, Törökország) érkeztek a várba. 1552 januárjában Szegedről hoztak híreket, majd az oszmán haderő megindulását követően július 3-án Ali basa budai táborában, szeptember 6-án pedig Szolnokról az Eger felé közeledő Ahmed basa táborában járt hírszerzők érkeztek haza jelentéseikkel Egerbe. 1552-ben éppen ezért nem kevés pénzt fizettek ki a kémeknek, mert összesen 27 forint 55 dénár szerepelt a vár elszámolásaiban erre a célra. Csak összehasonlításként: abben az időben egy katona havi zsoldja 2-3 forint volt.

Gárdonyi a regényben állandó kémként és hírnökként Varsányi Imrét jelenítette meg. Varsányit az író úgy tüntette fel, mint aki már évtizedek óta ezt a mesterséget űzi, és már a regény elején mefgjelent, aki Cecey rokonától, a Szapolyai-pártra állt gvárdiántól érkezett. Az ostrom kezdetén a regénybéli Dobó már a kémjeként említette Varsányi Imrét, akit utána török ruhába öltözve, sokszor saját bajtársai által veszélyeztetve látunk viszont. A valóságban Varsányi Imre azonban nem kém volt - jóllehet többször is kiküldhették fontos levelekkel - hanem egri gyalogos hadnagy, aki alatt tíz ember szolgált.

A vár számadásai nem csupán a tisztekről számolnak be, hanem a közemberekről is. A legtöbb esetben csupán számadatként jelennek meg. Ahogy azt a forrás képéből láthatjuk, minden egyes tiszt alatt több-kevesebb ember szolgált, akiket tisztjeik fizettek abból pénzből, amit számukra a számadáskönyvek szerint kifizettek. A várat az ostrom idején mintegy 1800 katona és körülbelül 270 menekült, vagyis alig 2100 ember védte. Az ellenfél nagy túlereje (mintegy 75 000 fős sereg, 15-20 nagy kaliberű ostromágyú, és mintegy 100 kisebb űrméretű löveg) ellenére a várat megerősítő építkezések és a védők jó megszervezésének is köszönhetően sikerrel védekeztek. A várvédők létszámáról egy 1552-ben készült számadás tudósít, ahol a katonaságot pontosan felsorolták. A többi adatot Tinódi tudósításából ismerjük. A vár számadásaiban a létszámadatok mindenesetre pontosan megtalálhatók, különválasztva a tiszteket, gyalogosokat és lovasokat, valamint a speciális (trombitás, zászlótartó stb.) feladatokat ellátó személyzetet, mint a regényben is nagyon jól illusztrált német tüzérmestereket, akiket a közemberektől eltérően nevük szerint említenek.

A védők ostrom utáni életéről - ahogy azt korábban említettük - nagyon keveset tudunk. A sikeres védekezést követően az uralkodó, I. Miksa által összehívott országgyűlés általános adakozásra szólította fel az ország nemességét, jobbágyportánként pedig tíz dénáros különadót vetettek ki arra a célra, hogy a vár sebesültjeit és rokkantjait segítsék. Az uralkodói parancslevél, amelyben azt szabályozták, ki mennyi segélyt kapjon, az egyetlen olyan jegyzék, amelyből a közrendű várvédőkről információt szerezhetünk. A forrás a regény 1923. évi kiadásától kezdve kötelező melléklete a könyvnek, ezt Gárdonyi Géza utolsó akaratának megfelelően csatolták a kötetekhez. A lista összeállítója az író fia, Gárdonyi József volt.

„A cigányasszony már akkor a Gergely kezét fogta. Az arcát a füstbe tartotta, hallgatott, ismét az égre nézett.

- Galamb kísér által az életen... Fehér galamb, csak a szárnya rózsás. De tűz és tűz környékez. Kezedből is tüzes kerekek indulnak... A galamb aztán maga marad és búsan keres mind holtáiglan...

Egy percre elhallgatott. Arcát a megirtózás kígyóvonalai vonaglották át. Elbocsátotta a fiú kezét, és tenyereit is az ég felé tartva, rebegte:

- Két csillag száll fel az égre. Egyik a börtönből. Másik a tengerparton... Ragyognak örökké... S elirtózva takarta tenyerét a szemére.”

(Egri Csillagok - részlet)

A regény főszereplőinek sorsa igen tragikus volt. Gárdonyi regényében ezt nagyon jól megoldott koreográfiával oldotta meg: Sárközi cigány éppen akkori feleségének jóslata során röviden rávillant azokra az eseményekre, amelyek Dobó és Bornemissza sorsát 1552 után meghatározta.

Dobó István síremléke Forrás

Dobó István az ostromot követően nagy birtokadományokban és rangemelésekben részesült. 1552 novemberében Mekcseyvel együtt felmentését kérte a vár vezetése alól. 1553 májusában erdélyi vajdává nevezték ki, és a következő években igyekezett megtartani az egyre jobban elszakadó területet I. Ferdinánd pártján, ami végül nem sikerült. Ugyanekkor az uralkodó a családot az ország bárói közé emelte. 1568-ban felső-magyarországi főurak Habsburg-ellenes felkeléséről érkeztek hírek Bécsbe. Az egyik gyanúsított az ekkor már igen öreg Dobó István volt. 1659-ben Sopronba csalták, ahol elfogták. Élete végét - ahogy a cigányasszony megjövendölte a regényben - börtönben töltötte, innen már betegen szabadult, és 1572 júniusában meghalt.

Cecey Éva és Bornemissza Gergely az Egri csillagok című filmben

Bornemissza Gergely élete jóval hamarabb ért véget. A regény főhőse kétszer házasodott, de egyik feleségét sem hívták Évának. Első felesége, Fügedi Oláh Erzsébet, 1554 januárjában már halott volt, amikor az egri vitéz megülte lakodalmát az egri várban Sigér Dorottyával. Bornemissza János nevű gyermeke (aki Gárdonyi művében Jancsikaként szerepel) e második házasságból születhetett.

A vár sikeres védelmét követően Bornemissza több királyi adományban részesült Abaúj és Sáros megyékben, illetve Eger környékén. 1553. március 11-én Bornemissza Gergely átvette az egri vár és a püspöki javadalmak kezelését. A vár újjáépítése során ő tervezte és építtette a Gergely-bástyát. Az 1554-es év azonban véget vetett sikeres pályafutásának. 1554 novemberében a füleki basa adóztató katonái ellen indult, de Keresztesnél, Csincse határában csatát vesztett, és az oszmánok elfogták. Bornemissza előbb a budai pasa tömlöcében raboskodott, majd megpróbálták kiváltani egy gazdag török fogollyal, de az alkudozások nem jártak sikerrel. 1554 novemberében elindították a foglyot Konstantinápolyba, ahol a híres Héttoronyban raboskodott. Felesége 1555 januárjában levélben kérte Nádasdy Tamás nádort, járjon közbe szabadulása érdekében. A közbenjárás sikertelen volt: Ahmed pasa, Eger várának sikertelen ostromlója kivégeztette Bornemissza Gergelyt, akit 1555 szeptemberében akasztottak fel.

Bornemissza Gergely még Budán írta meg végrendeletét, abban a tudatban, hogy három nap múlva Konstantinápolyba szállítják. Ekkor még erősen bízott abban, hogy a kiszabadítása érdekében folytatott tárgyalások sikeresek lesznek. A végrendelet nagyobbik része éppen arról rendelkezik, milyen lépéseket tegyenek meg szabadulása érdekében.

Mekcsey István sorsa többi társához hasonlóan nem volt szerencsés. 1553. február elején az ostrom fáradalmait otthonában kívánta kipihenni, amikor út közben Várkony faluba érkezett. Itt „útra való segítségöt kére", fát és egyéb szekereket követelt a falubeliektől, akik ezt megtagadták, sőt, a feltehetően igen nagy hanggal támogatást kérő Mekcseyt az egyik paraszt fejszével homlokon sújtotta, azután dárdával leszúrták.

Gárdonyi regénye mind a mai napig az egyik legnépszerűbb olvasmány hazánkban. Az író születésének 150. évfordulója arra nyújtott kitűnő lehetőséget, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár egy tablókiállítás keretében mutasson rá az író történelmi regényein keresztül a levéltárakban található történeti források szerepére, a történeti valóság és a regény közötti különbségekre, a Gárdonyi által használt valós történeti tényekre.

Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika