Levéltári kincseink 13-14.
- Weiterlesen über Levéltári kincseink 13-14.
- Zum Verfassen von Kommentaren bitte Anmelden oder Registrieren.
Nyelvválasztó
Keresés
Belépés
Mitgliedsinstitute
menu
A július 31-ig megtekinthető kiállításon a múzeum elsősorban tárgyi emlékeket, míg a levéltár digitalizált és témakörök szerint plakátokon rendszerezett iratokat és fényképeket mutat be a látogatóknak. A levéltár ezen plakátkiállítását a jövőben a megye más településeire is szeretné eljuttatni, bemutatva intézményünk tevékenységét és felhívva a magánszemélyek figyelmét az iratajándékozás lehetőségére. Levéltárunk ezúton is köszönetet mond a CO:OP-projekt Levéltári Tudásközpont (WP5) alprogramja támogatásáért.
Mit tud a többnyire a másnapi olvasónak dolgozó újságíró az évszázadok lenyomatát őrző levéltárral kezdeni? Mitől válhat kétoldalúvá és mindkét fél számára gyümölcsözővé egy archívum és az újságírás kapcsolata? Háromnegyed óra ezekről a kérdésekről, illetve a levéltár néhány, a szélesebb közönség számára is érdekfeszítő kincseiről.
A 2016. novemberében megtartott érzékenyítő foglalkozást követően idén márciusban aláírásra került a két intézmény közötti együttműködési megállapodás, amellyel a kulturális, történelmi, helyi értékek megőrzése, valamint a társadalmi integráció, érzékenyítés elősegítése az elsődleges cél. A péntek délutáni látogatás során első ízben találkozhattak a szervezet tagjai a levéltár közművelődési és szakmai munkáját bemutató kollégákkal.
A különleges tárlat elsőként Jászberényben, a Jász Múzeumban kerül bemutatásra
2017. május 11-én 17 órakor.
Közös rendezvényünkre, melynek címe Múltunk öröksége – Bővülő történelem ezúton tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt!
2017. február 9-én a Szolnok Televízió Téma című műsorában Csönge Attila, az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára igazgatója ismertette az intézmény pedagógiai programját, 2017. évi terveit.
A beszélgetés 28.57 perctől tekinthető meg.
A gyerekek az intézmény papír-projekthetének keretében vizsgálták a különböző papírféleségek tulajdonságait, illetve merített papírt készítettek. A levéltári látogatás során ezen ismereteiket egészítettük ki a korai íráshordozók, papírféleségek felvonultatásával, így láthattak többek között selyemre festett kínai írásjeleket, papiruszt, valamint pergament is, továbbá tapasztalati úton tanulmányozhatták ezen anyagok sajátosságait.
Cím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4.
E-mail: titkarsag@mnl.gov.hu
Bécsi kapu tér központi telefonszáma: +36 1 225 2800
Óbudai épület központi telefonszáma: +36 1 437 0660
Információs Iroda (Kutatószolgálat): info@mnl.gov.hu
Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844
Postacím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/002162
Engedélyszám: E/2020/000419