Találatok
2022.11.02.
A Közös útjaink című virtuális kiállítás a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Magyar Nemzeti Levéltár több tagintézményének együttműködésével jött létre. Az együttműködés célja egy olyan levéltár- és múzeumpedagógiai projekt megvalósítása volt, amely a magyar zsidóság történetét dolgozza fel a két gyűjteményben őrzött írásos és tárgyi emlékekből. Az online bemutató során a résztvevők megismerkedhetnek a virtuális kiállítás egyes elemeivel, melyek leginkább az egyes zsidó ünnepekhez és zsidó közösségek, családok történetéhez kapcsolódnak.
Típus: Hír
2022.10.11.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára idén is csatlakozott a Magyar Levéltárosok Egyesülete által szervezett Nyitott Levéltárak programsorozathoz, melynek célja, hogy betekintést nyújtson a levéltárak történetébe, mindennapi működésébe és láthatóvá tegye azt az értékmentő munkát, amit a levéltárosok végeznek.
Típus: Hír
Típus: Hír
2022.11.16.
2022. november 7-én indult el legújabb online kvízjátékunk, ahol három héten át egy-egy kérdést teszünk fel gyerekeknek családkutatás témában. A válaszokat minden héten péntek, 12:00-ig lehet beküldeni Facebook üzenetben.
Típus: Hír
2022.10.27.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Kormánytisztviselői Kar 2022. november 16- án 10 órai kezdettel közös konferenciát tart a levéltár Bécsi kapu téri épületében. Délelőtt plenáris ülésen, délután pedig két szekcióban hangzanak el előadások.
Típus: Hír
2022.11.11.
2022. november 7-én a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára egy régi eseményt, a Nemzedékek – Levéltári Műhely című tudományos tanácskozást elevenítette fel. A szervező Tudományos Igazgatóság távlati célja az eseménysorozat újbóli beindítása. Az online térben lezajlott kéziratvitán ezúttal a levéltár két munkatársának, Ordasi Ágnesnek és Bedők Péternek a PhD-értekezéséről esett szó.
Típus: Hír
2022.11.07.
2022. november 18-án 10 óra 30 perces kezdettel a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben kerül sor az osztrák minisztertanácsi jegyzőkönyvek legújabb két kötetének magyarországi bemutatására.
Típus: Hír
2022.11.17.
Az államszocialista időszakban az egyik legfontosabb évforduló Magyarország „felszabadulásának” (ahogy 1989-ig nevezték), vagyis a második világháború magyarországi harcai befejeződésének kijelölt napjához kötődött. Az 1945. április 4-e napjához – erőltetett módon – kapcsolt eseményt, beleértve az 1945. évet, mint „sorsfordulót”, kötelező volt ünnepelni, a lehető legkülönfélébb módon megemlékezni róla.
Típus: Hír
Típus: Hír
Típus: Hír
2022.10.21.
Érintsd meg a levéltárat! címmel, látássérültek számára indít épületséta programot a Magyar Nemzeti Levéltár. Az új szolgáltatás sajtónyilvános bemutatására 2022. október 20-án, csütörtökön 14 órától került sor az MNL Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épületében.
Típus: Hír
2022.11.09.
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezete, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár és a Debreceni Egyetem tisztelettel meghívja Önt a Magyar Tudományos Akadémia „A Magyar Tudomány Ünnepe”
programsorozatának keretében megrendezésre kerülő „Az emlékezés napja” konferenciára 2022. november 11-én 9.30-tól a Debreceni Egyetem Aulájaba.
Típus: Hír
2022.10.12.
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára és a HM Katonai Örökség Főosztálya tisztelettel hívja Önt Az altisztképzés 150 éve című konferenciára. Időpont: 2022. október 26. (szerda) 10 óra. Helyszín: MNL Veszprém Megyei Levéltára (8200 Veszprém, Török Ignác u. 1.). Október hónapban a konferenciához kapcsolódóan levéltárunkban ismét megtekinthető Az altisztképzés történelme és jelene – Az altisztképzés másfél évszázada című vándorkiállítás.
Típus: Hír
2022.11.07.
2022. november 3-án egy konferenciával egybekötött emléknap keretein belül emlékeztek meg a résztvevők Kiss Andrásról.
Típus: Hír