Hírek

2017.11.22.
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum, a Sipkay Barna Szakgimnázium és Szakközépiskola és a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára tisztelettel meghívja KATONA CSABA (történész, MTA BTK Történettudományi Intézet, Budapest) „501 éves a bajor sörtisztasági törvény” című előadására és a „Prost Heidelberg! A heidelbergi sörfőzdék és sörözők története” kiállítás bemutatójára.
2017.11.21.
Levéltár-történeti délelőttünkön az elmúlt évben elhunyt dr. Nagy Ferenc címzetes levéltár-igazgatóra emlékeztünk
2017.11.21.
Igazgatóink
2017.11.15.
Tisztelettel hívunk és várunk mindenkit „Múltról mindenkinek” sorozatunk keretében Levéltár-történeti délelőttünkre, amelyen 2017. november 20-án Dr. Nagy Ferenc egykori levéltár-igazgatónkra emlékezünk.
2017.11.15.
Nagy örömünkre Várallyay Gyula levéltárunknak ajándékozta az 1868 és 1967 között családjáról készült, három albumot kitevő fényképeket, valamint a család történetére vonatkozó iratmásolatokat. Szakkönyvtárunk is gyarapodott az 1956-os magyar diákmozgalom Nyugaton című kötetével. Ajándékát köszönjük!
2017.11.13.
A Magyar Nemzeti Levéltár műhelymunkára hívja a fiatalokat! További információkat itt olvashatnak.
2017.11.09.
2017. november 7-én Szatmárnémetiben hallhattak az érdeklődők Barkóczy Krisztináról, abból az alkalomból, hogy nemrég jelent meg a férjéhez, Károlyi Sándorhoz írott leveleinek 2. kötete.
2017.11.08.
Evangélikus egyházközségek és intézmények mutatkoztak be Nyíregyházán az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárában november 6-án.
2017.11.03.
2017. november 2-án a nyíregyházi katasztrófavédők gyakorlatukat a levéltárban tartották.
2017.11.03.
Nyíregyházán november 2-án emlékezünk az 1944-ben e napon elhurcoltakra.

Seiten