Találatok

Típus: Szöveges tartalom
Különleges gasztro-kulturális eseménynek adott otthont március 3-án a Levéltár Bécsi kapu téri épülete. A dán gasztronómiai különlegességek mellett a hazánkban talán kevésbé ismert dán történelem egy-egy szeletével is megismerkedhettek a vendégek.
Típus: Hír
Az Év Levéltára-díj elnyerésével kapcsolatban Boross István mb. igazgatóval készített interjút Tóth Eszter, a Kultúra.hu újságírója. A beszélgetés során szó esett a levéltár mindennapjairól, feladatairól, valamint a tagintézmény célkitűzéseiről, jövőbeni terveiről is.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára március 15-én ismét kalandos időutazásra várja a látogatóit, melynek során bepillanthatnak az első felelős magyar kormány, és a minisztériumok életébe. Megismerkedhetnek a hadügy, a pénzügy, a belügy, a közlekedési és vallás és közoktatási minisztérium munkájával játékos formában. Az érdeklődőknek, családoknak személyleírások segítségével meg kell keresniük a korszak legfontosabb szereplőit, kódolt üzeneteket kell megfejteniük, és kreatív tudásukra is szükség lesz.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Hír
Több mint 2,6 milliárd forintos európai uniós forrásból finanszírozott levéltári közigazgatási szolgáltatásfejlesztés indul - jelentették be a szerdai sajtótájékoztatón, Pécsett.
Típus: Hír
A Beszélgetések a 20. századról sorozat 2017. március 6-i rendezvényén Farkas Gyöngyi Lázadó falvak. Kollektivizálás elleni tüntetések a vidéki Magyarországon, 1951–1961 című munkáját mutattuk be.
Típus: Hír
Időpont: 
2017. April 26. - 10:00 bis 16:00
Helyszín: 
MNL VeML oktatóterem - Veszprém, Török Ignác utca 1.
Típus: Esemény
Időpont: 
2017. März 14. - 16:00 bis 18:00
Típus: Esemény
Látványos fotók, videók készültek januárban a Duna budapesti szakaszának jégzajlásáról. A korábbi évszázadokban azonban a jégzajlás sokszor árvízzel járt együtt. Ilyen volt a Székács József evangélikus lelkész által „budapesti özönvíz”-ként emlegetett 1838. évi árvíz, amely március 13. és 18. között súlyos pusztításokat okozott elsősorban Óbudán és Pesten.
Típus: Hír
Típus: Blogbejegyzés
A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára Hajdúböszörményi Fióklevéltára és Hajdúböszörmény Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt 2017. március 22-én 14 órától a „Büszkeségpont – Csillaghullás Hajdúböszörményben” című állandó kiállítás megnyitójára.
Típus: Hír
Időpont: 
2017. März 22. - 14:00 bis 15:00
Helyszín: 
MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltárának udvara (Hajdúböszörmény, Dorogi u. 5.)
Típus: Esemény
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára március 15-én ismét kalandos időutazásra várta látogatóit, amelynek során kicsik és nagyok bepillanthattak az első felelős magyar kormány, és a minisztériumok életébe. Megismerkedhettek a hadügy-, a pénzügy-, a belügy-, a közlekedési és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium munkájával, mindezt játékos formában.
Típus: Hír
Időpont: 
2017. März 22. - 11:00 bis 12:30
Helyszín: 
MNL Fejér Megyei Levéltára, Székesfehérvár, Szent István tér 2-3.
Típus: Esemény

Seiten