Találatok

Bemutatkozott a Magyar Nemzeti Levéltár a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Karriernapján. Az eseményen az egyetemi hallgatók számos érdekes történettel, komoly ismeretanyaggal gazdagodhattak az MNL munkatársainak köszönhetően.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltárban és a Szegedi Tudományegyetemen működő HUN-REN–Magyar Medievisztikai Kutatócsoport vezetőjének, az Országos Levéltár főlevéltárosának, C. Tóth Norbertnek megjelent a Kronosz Kiadó gondozásában
Típus: Hír
Tovább pályázhatnak a diákok a „Legyél krónikás!” című programban, így a tanulóknak szeptember 30-ig van lehetőségük beküldeni a pályamunkájukat.
Típus: Hír
2024. május 23-án a Beregszászban működő főiskola 3-4. évfolyamos történész hallgatói látogattak el levéltárunkba.
Típus: Hír
Június 4-én időszaki kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltárában, amely a Károlyi család neves asszonyainak állít emléket. A tárlatot október 9-ig díjtalanul meg lehet majd tekinteni.
Típus: Hír
Hagyományteremtő céllal idén első alkalommal települ ki a Magyar Nemzeti Levéltár a Tatai Patara Török kori Történelmi Fesztiválra, amely sorrenden már a XVI. Az eseményen az intézmény levéltár-pedagógusai, közművelődési és állományvédelmi munkatársai bekapcsolódnak a diákoknak szervezett Deák Patara vetélkedőjébe, emellett a munkatársak a fesztivál idejére egy írnoki műhelyt is berendeznek az érdeklődőknek.
Típus: Hír
Felajánlotta az aranyvonattal kapcsolatos iratanyagot a Magyar Nemzeti Levéltárnak az Amerikai Egyesült Államokban élő Tarnay István családja. A dokumentumokat több mint 70 éven keresztül őrizték az USA-ban.
Típus: Hír
Az 1753-tól újratelepült város a 19. század első felében megváltotta földes terheit 1803-ban a Dessewffyektől, 1824-ben pedig a Károlyiaktól.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Kiemelt érdeklődés kísérte május 13-án a Magyar Nemzeti Levéltár és a FamilySearch szervezet közös levéltári szimpóziumát, ahová számos országból érkeztek szakemberek. Az előadók leginkább az új technológiák családtörténet-kutatásában való alkalmazhatóságát járták körbe.
Típus: Hír
Pilisszentiván német-sváb kisebbsége idén ünnepli a betelepülés 300. évfordulóját. Április 24-28 között színes rendezvénysorozattal emlékeztek őseikre, történetükre, hagyományaikra.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Illusztris vendégek, az amerikai Harvard és Yale Egyetemek hallgatói jártak pénteken a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri palotájában. A látogatóknak Fiziker Róbert főlevéltáros tartott iratbemutatót.
Típus: Hír
2024. május 7-én zajlott le a Business Events szervezésében az a digitális szolgáltatás biztosítására kötelezett szervezeteknek szóló DÁP törvény Felkészülés című konferencia, amelyben a közigazgatás és a piaci szféra szakemberei tartottak előadást a hamarosan bevezetésre kerülő Digitális Állampolgárság Programról.
Típus: Hír
Több ezren, fiatalok, családok és idősek keresték fel a Magyar Nemzeti Levéltár állomáshelyét a XVI. Tatai Patara Török kori Történelmi Fesztiválon, ahol az intézmény csapata először vett részt. A levéltár munkatársai pénteken közreműködtek a Deák Patara vetélkedő lebonyolításában, a hétvégén pedig egy a régi korok hangulatát visszaadó írnoki műhelyben várták az érdeklődőket.
Típus: Hír
Átadták az Év levéltára 2023 díjat május 28-án, kedden, az elismerést idén a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kapta. A Bécsi kapu téri levéltári palotában megtartott eseményen a vendégek megismerhették a díjazásban részesült intézményt, majd fogadással egybekötött gasztrosétán vehettek részt, ahol a magyar nemzeti konyháról és a Monarchia konyhájából kaptak ízelítőt.
Típus: Hír
Az alábbi összeállításban egy egyházi alapokon szerveződő katolikus cserkészcsapat, a Ciszterci Rend Zirci Hittudományi Főiskolája Szent Róbert Cserkészcsapatának néhány érdekesebb dokumentuma kerül ismertetésre, amelyek által betekintést nyerhetünk a rendi tisztképző öregcserkészcsapat megalakulásának körülményeibe, valamint működésébe és tevékenységeibe.
Típus: Hír

Seiten