Találatok

Megjelent az ArchívNet idei 2. száma! Fő témánk: „Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.” Szerzőink: Gyarmati Enikő, Kosztyó Gyula, Perczel Olivér, Sárándi Tamás, Szeghy-Gayer Veronika
Típus: Hír
Tisztelt Látogatóink! Levéltárunk immár egy évtizede minden évben rendezvénnyel emlékezik meg Trianon évfordulójáról. Az ismert okok miatt idén sajnos nem rendezhettünk közönség részvételével zajló eseményt. Ezért úgy döntöttünk, hogy emléknapunkat áthelyezzük az online térbe, és az eddigi események válogatott pillanataiból nyújtunk át az Önök részére egy csokorra valót. Kérjük tartsanak velünk virtuális 11. Trianon emléknapunkon, kattintsanak az alábbi képre, amelyről a nézni- és olvasnivalók linkjei (további kattintással) elérhetőek!
Típus: Hír
Szatmár vármegyéről azt mondták, hogy ott régen ott annyi kisnemes élt, mint csillag az égen. A sok kurialista levelesládája azonban a történelem folyamán szétszóródott, elpusztult. Csak alig néhány família dokumentuma került be a levéltárunkba, leginkább dr. Molnár József csengeri származású budapesti tanár, irodalomtörténész, néprajzkutató lokálpatrióta helytörténeti gyűjtésének köszönhetően. Családi levelesládák sorozatunkban születésnapja tiszteletére az Ő hagyatékát mutatjuk be.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára egyhetes nyári tábort szervez az általános iskolások számára, két korcsoportban.
Típus: Hír
A száz évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződés egyetlen tartós, a nagyhatalmak egyetértésével történt békés revízióját eredményező soproni népszavazásra a Nemzeti Összetartozás Éve program keretében levéltári dokumentumokkal emlékezünk.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Megjelent az ArchívNet idei 3. száma! Fő témánk: „Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.” Szerzőink: Bojtos Gábor, Demjén Ágnes, Péterffy Gergely, Völgyesi Zoltán
Típus: Hír
Az MLE 2020. évi könyvpályázatán az elmúlt évben megjelent kiadványaink közül a „Belső várkastély”. Bicskey Erzsébet, egy fiatal lány naplója (1940-1946). Szerk. Kántás Balázs – Kunt Gergely – Szabó Piroska – Szerény Ildikó. Nyíregyháza, 2019. (MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Kiadványai II. Közlemények 53.) című kötet a 2. helyezést érte el. Az MLE kuratóriumának köszönjük a megtisztelő véleményét.
Típus: Hír
A Magyar Levéltárosok Egyesülete által meghirdetett „Az Év Levéltári Kiadványa 2019” pályázaton a Monográfiák, tanulmánykötetek kategóriában II. díjat nyert Szikszai Mihály: Adatok Jász-Nagykun-Szolnok megye vasúttörténetéhez című kötete. A járványhelyzet következtében a budapesti, ünnepélyes díjátadó elmaradt, de az elismerő oklevelet a mai napon kézbe vehette kollégánk.
Típus: Hír
Kedves Érdeklődők! A Hetedíziglen családtörténeti projekt keretében meghirdetett „Emlékeket tollhegyre” című pályázatunk beadási határidejét közkívánatra meghosszabbítottuk! Írásaikat 2020. szeptember 1-ig várjuk e-mail címünkre (szszbml@mnl.gov.hu). A pályamunkákat folyamatosan jelentetjük meg. Ajánljuk figyelmükbe Hankó András munkáját!
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom

Seiten