levéltár

Ember Győző hagyatékának újragondolása

Ungarisch

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója a konferencia megnyitását követő előadásában a szép számú hallgatósághoz közelebb hozta a hazai levéltárak kialakulásának történetét, majd Ember Győző levéltárvezetői tevékenységéről is szót ejtett, rámutatva, hogy ugyan az intézmény élére, mint politikai kinevezett került, azonban munkáját végig a szakmaiság határozta meg.

 

Elhunyt dr. Szegőfi Anna Mária (1945-2019)

Ungarisch

Szegőfi Anna Mária 1945. február 7-én született a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sáta községben. Gyermekéveit és a gimnáziumi éveket Ózdon töltötte. Egyetemi tanulmányait az ELTE BTK magyar-történelem szakán kezdte meg, majd magyar-történelem szakos tanárként a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen fejezte be. 1974-ben az ELTE levéltár kiegészítő szakát is elvégezte, majd 1980-ban bölcsészdoktori címet szerzett.

Beszámoló A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című fórumról

Ungarisch

A megtisztelő felkérésnek eleget téve Kulcsár Krisztina és Arany Krisztina erdélyi vonatkozású történettudományi előadást tartottak; Laczlavik György és Rácz György pedig a szervezők kérésére ismertették az Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) népszerű adatbázisaival kapcsolatos újdonságokat. Rácz György emellett bemutatta a Mátyás király emlékév keretében megvalósult, Merre járt Mátyás király című új online applikációt, amely az MNL honlapjáról érhető el.

Raklapos könyvvásár az MNL Országos Levéltárában

Forráskiadványok, folyóiratok, szakkönyvek és ajándéktárgyak a középkortól a rendszerváltásig! Régi köteteinket most jelképes áron, az újabbakat pedig kedvezménnyel adjuk.

A készlet decemberben folyamatosan frissül, a további részleteket és információkat az eseményen belül fogjuk feltüntetni.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy csak készpénzes fizetésre van lehetőség!

Beszámoló az észak-rajna-vesztfáliai levéltári tanulmányútról

Ungarisch

A Landesarchiv Nordrhein-Westfalen jelenlegi szervezeti formájában 2004 óta működik, 2013 óta Frank M. Bischoff elnök irányításával. Az ún. Zentrale Dienste a személyzeti, gazdálkodási, szervezési és informatikai feladatokat koordinálja, a Fachbereich Grundsätze a koncepció- és stratégiai fejlesztések, a közösségi megjelenés és közművelődés, illetve az állományvédelem gazdája.

Szakmai továbbképzés erdélyi levéltárosoknak

Ungarisch

A Magyar Nemzeti Levéltár egyik alapfeladatának tekinti a magyarországi és a határon túli magyar emlékezetkultúra ápolását, a nemzeti és a helyi önazonosság-tudat erősítését, a kulturális javakhoz való hozzáférés megkönnyítését. Nemzetpolitikai, kulturális, oktatási misszióként fogja fel a határon túli magyar kollégákkal való együttműködés szorosabbra fűzését, szakmai felkészülésük elősegítését.

Új kötetek a weimari Németország és Magyarország kapcsolatrendszeréről

Ungarisch

Ugyanakkor a Magyarország történetében alapvető fontosságú magyar–német politikai, gazdasági, kulturális, kisebbségi és katonai kapcsolatrendszer 1914–1933/1934 közötti éveinek dokumentálása – a rendszerváltás után induló kezdeményezések dacára – mindezidáig nem jelent meg nyomtatásban.

Seiten

RSS - levéltár abonnieren