Találatok
2024.11.29.
Bemutatták hétfőn este a Bécsi kapu téri levéltári palotában Zsuffa Tünde kilenckötetes író legújabb könyvét, a Hasad a hajnal című történelmi regényt. Az eseményen megrendítő, megható és olykor humoros pillanatok egymásutánjai tárták fel a hallgatóság előtt a kötet megszületésének körülményeit, mondanivalóját és a kort, amelyben a történet játszódik.
Típus: Hír
2024.12.02.
„80 éve történt” címmel az 1944–1945. évek magyar vonatkozású hadieseményeiről szóló konferenciasorozat kezdődött nemrégiben Székesfehérváron a MNL Fejér Vármegyei Levéltárában. A szeptemberi első rendezvény után a második állomásra 2024. október 15-én Debrecenben, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltárában került sor a Levéltár, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, valamint a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség szervezésében.
Típus: Hír
2024.12.02.
2024. november 25-én a Baktalórántházai Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai találkozhattak a múlt kincseivel.
Típus: Hír
Típus: Hír
2024.12.02.
A Rudas fürdő helyén már a középkorban is működött fürdő, amelyet a 16. században Szokollu Musztafa budai pasa újjáépíttetett. Ekkor épült meg a török fürdő: a nyolc oszlop tartotta kupola alatti nyolcszögletes medence („Zöld oszlopos fürdő”). Buda felszabadítása után a Magyar Kamara átengedte a fürdőt a városnak, amely a 18–19. század folyamán bérbe adta azt.
Típus: Hír
2024. Dezember 02. - 13:35
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 02. - 13:44
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 02. - 14:26
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 02. - 14:46
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 03. - 10:54
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 03. - 12:04
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 03. - 14:19
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 03. - 14:24
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 03. - 14:30
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 03. - 14:30
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 03. - 14:30
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 03. - 14:31
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 03. - 14:31
Típus: Szöveges tartalom
2024.12.03.
Nagyon érdekes új kutatási eredményeket ismertetett az 1606. évi bécsi béke kapcsán Pálffy Géza történész a Levéltári Délutánok legújabb programján. A kutató elmondta, noha nem tartja a Bocskai-felkelést szabadságharcnak, és ma már a 17. századot is más megvilágításban látja, mint ahogy egyetemista korában tanították neki, a bécsi béke megítélésében nagyrészt osztozni tud elődeivel. Úgy véli, az egyezség sok szempontból nagyon komoly jelentőséggel bírt, rövid és hosszú távon egyaránt.
Típus: Hír
2024.12.04.
Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban országos programsorozat veszprémi állomásán 2024. november 30-án szombaton levéltárunk fogadta a Magyar Nemzeti Levéltár "Magyarul Európában" című vándorkiállítását.
Típus: Hír
2024. Dezember 04. - 10:32
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 04. - 10:57
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 04. - 11:02
Típus: Szöveges tartalom
2024. Dezember 04. - 11:02
Típus: Szöveges tartalom