Ad astra per aspera: Helytörténeti kutatások és kutatóműhelyek
- Weiterlesen über Ad astra per aspera: Helytörténeti kutatások és kutatóműhelyek
- Zum Verfassen von Kommentaren bitte Anmelden oder Registrieren.
Nyelvválasztó
Keresés
Belépés
Mitgliedsinstitute
menu
Debrecenben, a cívisvárosban hét helyszínen ötvenféle érdekes program várta az érdeklődőket szombat éjjel, közte az a rendhagyó tárlatvezetés, melyet Dr. Papp László polgármester és Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok tartott a történelmi épületben. A megnyitó közel száz résztvevője nemcsak a Városháza történetével ismerkedhetett meg, de bepillanthatott az első emeleten lévő közgyűlés üléstermébe, és megcsodálhatta a polgármester úr szobájában Kossuth Lajos íróasztalát is.
A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára
tisztelettel meghívja a Reformáció MNL projekt keretében megvalósuló
„Vissza a forrásokhoz” című vándorkiállítás debreceni megnyitójára
Debrecen évszázadokon át nagyon sokat szenvedett a tűzvészek miatt. A két legnevezetesebb 1802-ben és 1811-ben volt, melyek során a város harmada, illetve fele elpusztult a korabeli építkezési szokásoknak köszönhetően. A város polgárai többnyire náddal fedett, fából készített viskót építettek, ráadásul sűrűn egymás mellé, így elég volt egy szikra, és a tűz villámgyorsan tudott terjedni. A város azonban, mint a címerében látható főnixmadár, mindig képes volt hamvaiból újjáéledni.
Cím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4.
E-mail: titkarsag@mnl.gov.hu
Bécsi kapu tér központi telefonszáma: +36 1 225 2800
Óbudai épület központi telefonszáma: +36 1 437 0660
Információs Iroda (Kutatószolgálat): info@mnl.gov.hu
Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844
Postacím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/002162
Engedélyszám: E/2020/000419