Community as Opportunity

„Kalandok a levéltárban”

Ungarisch
A Magyar Nemzeti Levéltár „Kalandok a levéltárban” címmel iskolai levéltári programot hirdetett 2017 nyarán. A program célja az volt, hogy a közoktatásban részt vevő gyerekek megismerkedjenek a levéltárral mint intézménnyel és az itt folyó szakmai munkával, vagyis megtudják, miért hívják a levéltárat memóriaintézménynek.

Kalandok a Levéltárban – Fesztivál

Ungarisch

A levéltári látogatás után a csapatok egy 5-7 perces, szabadon választott témájú és műfajú kisfilmet készítettek, amely a levéltári foglalkozások során megtapasztalt élményeikről szólnak, vagy amelyet az ott elhangzottak alapján maguk találtak ki. A diákok a rövidfilmen keresztül visszajelzést adtak a levéltárnak arról, hogy mit és hogyan ismertek meg az ott folyó munkából.

Ötödik találkozónkat egy kevéssé ismert témában tartjuk meg. Hungarikakutatás régóta zajlik, mégsem teljesen közismert a kutatók között az anyag sokszínűsége és értékessége. Milyen határon túli kutatási lehetőségei vannak az e téma iránt érdeklődőknek? Hogyan lehet ezeket a forrásokat jól felhasználni? Mire kell figyelni a hungarikapályázatok benyújtásánál?
A Magyar Nemzeti Levéltár – mint a CO:OP (Community as Opportunity, The creative archives’ and users’ network) projekt résztvevője – Somogy Megyei Levéltára a projekt keretében szakmai találkozót szervez 2017.
A Magyar Nemzeti Levéltár – mint a CO:OP (Community as Opportunity, The creative archives’ and users’ network) projekt résztvevője – Nógrád Megyei Levéltára  tisztelettel meghívja az érdeklődőket a Reformáció MNL projekt keretében megvalósuló REFORMÁCIÓ NÓGRÁDBAN című nemzetközi konferenciára
Időpont: 2017. október 19.

A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára és a Neumann János Egyetem konferenciát rendez − a két évvel ezelőtt nagy sikerrel megrendezett a „Jövőnk kulcsa a múlt” országos családtörténeti konferencia folytatásaként.

A Magyar Nemzeti Levéltár – mint a CO:OP (Community as Opportunity, The creative archives’ and users’ network) projekt résztvevője – Veszprém Megyei Levéltára a projekt keretében szakmai találkozót szervez 2017. október 19-én (csütörtökön) 10:00 órától.
A Magyar Nemzeti Levéltár – mint a CO:OP (Community as Opportunity, The creative archives’ and users’ network) projekt résztvevője – Hajdú-Bihar Megyei Levéltára a projekt keretében szakmai találkozót szervez 2017. szeptember 25-én (hétfőn) 10:00 órától.
Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára (4024 Debrecen, Vármegyeháza u.

Seiten

RSS - Community as Opportunity abonnieren