Jelenlegi hely

E-ARK projekt

2014. február elsejével vette kezdetét az E-ARK projekt, amelynek az a kiindulópontja, hogy Európán belül nem alakult ki egyértelmű, széles körben elfogadott megoldás az elektronikus iratok megőrzésére, sőt az egyes európai levéltárak eltérő megközelítést alkalmaznak még ugyanolyan típusú iratok kezelésére is. Az iratok strukturált vagy strukturálatlan formában való megőrzésének dilemmája és a belőlük következő stratégiák diverz módon való megvalósítása eltérő fejlesztési irányokat és alkalmazásokat eredményezett, jelentősen megnehezítve az európai szinten való átjárhatóságot.

Az EU 7. keretprogramján belül az Infokommunikációs Technológiák Policy Support Programme 2013. évi pályázati felhívása ezért kifejezetten azt célozta meg, hogy „kormányzati és állampolgárok számára nyújtott szolgáltatások fejlesztése érdekében támogassa az európai archiválási infrastruktúra létrehozását és fenntartását, így is támogatva a levéltári adatok újrahasznosítását.

Az EU Digitális Menetrendjéhez kapcsolódóan az egységes piac létrehozására való törekvések a levéltárak számára elsődlegesen az ún. PSI irányelv – a közszféra információinak további felhasználására vonaktozó 2003/98/EK irányelv – kapcsán váltak fontossá. Az EU 7. keretprogramján belül az Infokommunikációs Technológiák Policy Support Programme 2013. évi pályázati felhívása ezért kifejezetten azt célozta meg, hogy „kormányzati és állampolgárok számára nyújtott szolgáltatások fejlesztése érdekében támogassa az európai archiválási infrastruktúra létrehozását és fenntartását, így is támogatva a levéltári adatok újrahasznosítását.

A projektben részt vesz öt, a legmodernebb technológiákat a gyakorlatban is használó európai nemzeti levéltár – Észtország, Dánia, Norvégia, Szlovénia és Magyarország nemzeti levéltára -, négy kutatóintézet, három fejlesztő cég és két kormányzati szereplő. Rajtuk kívül két további szakmai szervezet – a DLM Forum és a Digital Preservation Coalition – biztosítja a szakmai terület lehető legszélesebb körének bevonását. A projekt eredményeit egyaránt hasznosíthatják az adatkezelők, adatszolgáltatók, szoftverfejlesztők és a levéltárak.

Az E-ARK projekt az OAIS szabványnak megfelelő teljes archiváló rendszert modellezi beleértve a levéltári tartalmaknak az egyelőre jobb megoldás hiányában egyelőre strukturált és strukturálatlan tartalomként meghatározott formáit, amelyek leegyszerűsítve a fájlszerkezetben, illetve relációs adatbáziskezelőben keletkezett tartalmakat jelentik. A projekt integrálja az eddig elkészült és használatban lévő eszközöket, használatukhoz integrációs keretrendszert fejleszt. A fenti célokkal összhangban a megvalósítás is három fő szakaszra oszlik, az eszközök összegyűjtésére, az integrációs platform kifejlesztésére és az értékelésre.

 

E-ARK