Jelenlegi hely

Levéltárpedagógia

A közgyűjtemények közül mindenki járt már könyvtárban, múzeumban - levéltárban azonban kevesen. Bár mind a könyvtár, mind a múzeum alapfunkciójának elemei (többek között a tudás bővítése, illetve a múlt emlékeinek megőrzése) felfedezhetők a levéltárnál is, alapvetően a másik kettőtől eltérő a működési rendje. A könyvtárban, a könyvek között érdeklődésnek megfelelően lehet „böngészni”, a múzeumban körbe lehet sétálni, ismerkedni a tárgyi múlttal. A levéltár, részben egyfajta hivatali jellege miatt, részben az általa őrzött anyag fizikai sajátosságai miatt nem tud ilyen jellegű szolgáltatást nyújtani. Ezért a levéltárat vagy egyszerű irattárnak gondolják, vagy egyfajta „miszticizmus” lengi körül. A cél tehát szükségszerűen a téves megítélés eloszlatása, s ezzel az intézmény közönség előtti nyitottságának erősítése. Ajánlónkkal ötleteket szeretnénk adni, hogy a levéltár miként tudja segíteni az iskolai tananyag feldolgozását. Egyeztetés után természetesen más témákra is nyitottak vagyunk.