Jelenlegi hely

XIII. Levéltári Nap a médiában

2021.10.18.

Kiállítást nyitottak és egy könyvsorozatot is bemutattak a tarjáni levéltári napon

A tanácskozás elején Gusztiné dr. Toronyi Judit, az intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a mostani levéltári nap eltér az eddigiektől. Az előzőeket ugyanis tematikusan, egy-egy téma köré csoportosítva rendezték meg, ezúttal azonban egy könyvsorozat bemutatásával és egy kiállítással is rávilágítottak arra, mennyire sokrétű a levéltári lét. Ezt követően dr. Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese beszédében kiemelte, hogy az ország egyik legnagyobb közgyűjteményeként, már-már kultúrstratégiai intézményként, 650 dolgozóval, 20 megyei levéltárral és az országos levéltár telephelyével mintegy 70-80 helyen van jelen hazánk teljes területén a Magyar Nemzeti Levéltár. Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke elmondta, hogy a mai rohanó világban a levéltárak sokunk számára a stabilitás, a megalapozottság, a valódi tények, s az azokból leszűrt következtetések, vagyis a cáfolhatatlan valóság szigetei. Ezután Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, a Miskolci Akadémiai Bizottság alelnöke mutatta be a jelenlévőknek a magyarországi diákok hazai és külföldi egyetemjárásával foglalkozó könyvsorozatot, majd dr. Szögi László címzetes egyetemi tanár tartott előadást a Nógrád megyei diákok külföldi és hazai tanulmányai az újkorban címmel.
 
A levéltári nap zárásaként Sebestyén Kálmán, az intézmény igazgatóhelyettese megnyitotta A létező szocializmus életvilágai – A vidéki miliők rendszerváltása című kiállítást, amely a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár közös kutatási programjának részeként valósulhatott meg. 
 
(Forrás: www.nool.hu)
Csatolt állományok: 

Utolsó frissítés:

2021.10.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges