Jelenlegi hely

Dr. Szomszéd András (1938 - 2021)

2021.03.29.
Megrendülve értesültünk volt kollégánk távozásáról, aki hosszú időn keresztül, nyugdíjazásáig a Nógrád Megyei Levéltár egyik meghatározó tagja volt.
Dr. Schneider Miklós 1980 februárjában írta: „… levéltárosi feladatok ellátására Szomszéd András magyar-történelem szakos középiskolai tanárt kívánom beállítani, aki több mint tíz éve rendszeres látogatója a levéltárnak – mint kutató –, több tanulmányt készített levéltári anyagból, az itteni viszonyokról meglehetősen sok információval rendelkezik, és már a kezdetektől fogva kifejezte kézségét arra nézve, hogy szívesen dolgozna a levéltárban.”
Az alkalmazni kívánt Szomszéd András a salgótarjáni Madách Gimnáziumban tett érettségi után az Egri Pedagógiai Főiskolán szerzett magyar-történelem szakos általános iskolai tanári diplomát. Tanított Kisterenyén, Zagyvarónán, majd ismét születési helyére helyezték. Itt kezdte el az ELTE tanári szakát. Középiskolai tanári képesítést 1967-ben szerzett. Bevallása szerint a két szak közül mindig a történelem vonzotta jobban. Már gimnazista korától foglalkoztatta Kisterenye múltja. Erre vonatkozóan pedig a levéltárban gazdag, feltáratlan forrásanyagot talált. 
A levéltárban töltött több mint húsz év alatt kutatási területe kiszélesedett. A helytörténet területén a megye sok településének múltját dolgozta fel. Emellett, és ezzel párhuzamosan a levéltári anyag rendezésével alapos forrásismeretre tett szert. A megyei anyag kutatásának segítésére készítette el a feudális kori összeírásokat a megye településeire lebontó „Jobbágyvilág Nógrádban” című segédletet. A máig használatos kötetet ő is ironikusan csak „telefonkönyv”-nek nevezte. Tudományos tevékenysége mellett a levéltári munka minden területét megismerte. Sokat járt ki irattárakat ellenőrizni, szervezte az anyagok beszállítását. Bekapcsolódott a kutatószolgálatba, közművelődési munkába. Nyugdíjba vonulása után hosszú ideig aktív maradt, főként szűkebb pátriája számára igyekezett kamatoztatni ismereteit.
Nyugodj békében Bandi bácsi!
 

Utolsó frissítés:

2021.03.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges