'56 emlékezete (MNL PML)

Tisztelt Látogatók!

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját ünnepeljük 2016-ban. A jubileumi megemlékezések sorába a Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára egy képekkel illusztrált összeállítással kíván bekapcsolódni.

Az 1956-ban Budapesti 2. számú Állami Levéltár néven működött intézményünkben már az októberi eseményeket követően munkatervi feladatként jelent meg a forradalomra vonatkozó írásos dokumentumok és visszaemlékezések összegyűjtésének igénye. Dr. Lakatos Ernő levéltár-igazgató az 1956-os eseményeket követően interjúkat készített Pest megyei településeken. Levéltárunk őrzi az erről készült írásos feljegyzéseket (MNL PML XV. 45-g.) és a Balázs Tibor levéltáros által 1957 elején írásban rögzített, 1956 őszére vonatkozó hasonló leírásokat. (MNL PML XV. 48.) A gépelt iratokon minden vizsgált település esetében szerepel az interjúalany neve és tisztsége, aki az adott településeken zajló eseményekről beszámolt.

A rendszerváltozást követően, 1997-ben jelent meg Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez címmel Dr. Böőr László, a Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Osztálya igazgatójának munkája, mely a megyére vonatkozó, levéltárunkban őrzött dokumentumokon alapszik.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára készült el az 1956 Pest megyében című két kötetes munka, mely a településenkénti adattár mellett gazdag forrás- és képanyagot tartalmaz. (A kötetek digitalizált formában is megtalálhatóak a hazai közgyűjteményi oldalon /www.hungaricana.hu/, a Pest Megye Múltjából sorozat részeként).

2010-ben a Pest Megyei Levéltár 225 éves fennállásának alkalmából  egy átfogó virtuális galériát tettünk közé az intézmény a honlapján, melynek egyik algalériája a forradalom és a megtorlás időszakára vonatkozó iratokból állt össze, Balázs Gábor levéltáros szerkesztésében. A fentebb említett kétkötetes munka anyagán alapuló kiállítás jelen gyűjtőportálon a virtuális kiállítások között szintén elérhető (PML 225).

 Az 1956-os események hivatásos kutatóinak rendelkezésére áll levéltárunkban a Böőr-féle 1956-os gyűjtemény (MNL PML XV. 44.), illetve az 1956-os gyűjtemény (MNL PML XV. 45.). Ez a két fond a kutatások eredményeként létrejött, iratmásolatok és részben eredeti anyagok rendszerezett gyűjteménye. Ezek mellett a Pest Megyei Bíróság anyagában történő kutatás ugyan nagy körültekintést igényel, de rendkívül sok érdekes és különleges forrásra bukkanhatunk. Jelen forrásközlésünkhöz elsősorban a bírósági iratanyag szolgált alapul.

Jelen virtuális galériában három témakör köré csoportosítva közöljük az iratokat: források 1956 történetéhez, 1956-os Pest megyei elítéltek, illetve a Nyugatra disszidáltakról szóló Akik elhagyták az országot című galériákban.

Köszönettel tartozunk Juhász Gergely kollégánknak és Szemerédi Erika kolléganőnknek, akik a források gyűjtésében vettek részt. A virtuális galéria feltöltését Rába Endre kollégánk végezte, akinek ezúton is köszönjük munkáját.

A virtuális galériát összeállította:

Gaálné Barcs Eszter és Sebiány Noémi

Gulácsy Horváth Zsolt szobrászművész bronz emlékplakettje, melyet Dr. Szijj Jolán főtanácsos, Hadtörténelmi Levéltár nyugalmazott igazgatója bocsátott a levéltár rendelkezésére. A fényképet készítette: Fuchs György