Évfordulós jelentés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár II. világháborús kárairól
2015.11.10.
1945 őszén a béketárgyalások előkészítésével kapcsolatban a Magyarországot ért anyagi károk számbavételét írta elő a Pénzügyminisztérium. A levéltári iratanyagban történt károk összeírását egy központi kérdőív alapján kellett elvégeznie a levéltáraknak.
Képek Szolnok város történetéből
2015.11.09.
A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára szeretettel várja az érdeklődőket új kamara-kiállítótermének átadására valamint várostörténeti időszaki kiállításának megnyitójára!
Novemberi hónap dokumentuma
2015.11.02.
Kádár János és kormányának néhány tagja 1956. november 4-6. között Szolnokon tartózkodott. Erről azonban nagyon kevés egykorú forrás maradt fenn és maga Kádár sem szívesen beszélt az itt töltött rövid időszakról.
Évtizedek múlva megismert '56-os dokumentum
2015.10.30.
2015.10.30.
A Szer-telen Fiatalokért Szolnok Közhasznú Egyesület, a Magyar Honvédség 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj és a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára együttműködése keretében került sor 2015. október 29-én, csütörtökön a szolnoki ún. külső református temetőben az első világháborús hősi halottakra való megemlékezésre.
2015.10.20.
Az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának döntése alapján Európa-szerte minden év októberében rendezik meg a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napját.
Sulák Péter az egyházak és a kommunista államhatalom kapcsolatát dolgozza fel
2015.10.07.
"Értelmes célok érdekében nagyon sok embert lehet sikerrel megszólítani"
2015.10.02.
Októberi hónap dokumentuma
2015.09.30.
Ez évben, 2015-ben 940. éve annak, hogy először tűnik fel Szolnok neve a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében.

Pages