A "vasminiszter" különleges esete egy határozott mozdonyvezetővel
2017.02.07.
Elsősegély a XVIII-XIX. század fordulóján
2017.02.02.
Ahogy arra a tavaly decemberi hónap dokumentumában már kitértünk, az 1770-es Általános egészségügyi szabályzat volt az első olyan rendelet a magyar történelemben, amely átfogóan szabályozta a magyar egészségügy összes területét.
2017.01.26.
A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára munkatársai 2017-ben is folytatják az intézmény érdekes dokumentumainak és irategyütteseinek közkinccsé tételét a Szolnok Televízió tavaly elindított magazinműsorában.
Mostanra már százkilencven éves a magyar lebegő vasút
2017.01.25.
2017.01.24.
2017. január 23-án az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára is lehetőséget kapott, hogy a Nyitott Levéltárak „Bővülő történelem” című rendezvényfolyamának keretében bemutathassa az intézmény elmúlt 15 évben ajándékba kapott iratait.
2017.01.20.
2017. január 22-én adták át munkatársunk, Dr. Cseh Géza főlevéltáros részére Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Laki Kálmán-díját. Az elismerést a kiemelkedő tudományos teljesítményt elérők számára adományozzák évente egy alkalommal, a Kultúra Napján.
Bőven tartogat érdekességeket a szolnoki autóbusz-közlekedés hőskora
2017.01.19.
2017.01.18.
A Pallasz Athéné Egyetem Pedagógusképző Kar Hely- és családtörténeti kutatóműhelye munkatársai levéltár-látogatáson vettek részt az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárában.
Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai
2017.01.12.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Levéltárosok Egyesülete tisztelettel meghívja Önt és kísérőjét a magyar kultúra napja tiszteletére 2017. január 23-án hétfőn 11 órai kezdettel szervezett, „Bővülő történelem – Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai” című levéltári rendezvényre.

Pages