A zalavári és a kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1527-1548

Az adatbázis jelenleg csak az MNL Zala Megyei Levéltára Kutatótermében (Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3.) hozzáférhető!

A hiteleshelyek (loca credibilia) olyan egyházi testületek - káptalanok és konventek - voltak, amelyek a felek kérésére, vagy hatósági megbízás alapján állítottak ki közhitelű okleveleket. A magyar jogélet e sajátos intézményrendszere a másutt korán elterjedt közjegyzők funkcióit látta el egészen a XIX. századig.

A hiteleshelyek hatásköre azt a területet foglalta magában, amelyen a testületek emberei hiteleshelyi tevékenységet végeztek, és amelyről a lakosok a testületet felkeresték bevallás tenni. A területi hatáskör kezdetben a szokásjog alapján formálódott, majd Zsigmond idejétől törvény szabályozta, hogy a jogügyletről az abban a megyében működő hiteleshelyen állítsák ki az oklevelet, ahol a jogügylet tárgyát képező birtok feküdt. Ezt az elvet Werbőczy Hármaskönyve is megerősítette. A XVI. század második felében ez a kötöttség a török terjeszkedés miatt oldódott fel.

A zalavári és a kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak 1526 utáni okleveles anyagában a két hiteleshelyhez intézett királyi parancsok, főméltóságoktól érkezett megkeresések, valamint az ezekre adott válaszok fogalmazványai vagy megpecsételetlen tisztázatai, továbbá a hiteleshelyek előtt tett bevallások fogalmazványai esetleg tisztázatai találhatók.

Formailag az oklevelek lehetnek privilegiális oklevelek függő pecséttel, pátens oklevelek rányomott pecséttel és zárt oklevelek, amiket az összehajtogatás után zárópecséttel hitelesítettek.

A történeti Zalában több hiteleshely is működött a középkorban: a zalavári, tihanyi, csatári és almádi bencés rendi, a türjei premontrei és az újudvari keresztes konventek. Amikor 1351-ben Nagy Lajos törvénnyel részlegesen szabályozta a hiteleshelyi tevékenységet, a kisebb konventeknek megtiltotta az oklevélkiadást. A zalavári és a kapornaki kivételével a zalai konventektől is visszavonták 1353-ban hiteles pecsétjüket. E két utóbbi tevékenysége éppen ettől az időponttól válik fontossá.

1566-ban a török elfoglalta Szigetvárt és nyomult tovább a Dunántúlon. Ez már a két konvent igazi hanyatlásának kora, a kiadott hiteles oklevelek száma rohamosan csökkent, majd megszűnt. 1575-ben törvény rendelte el (1575. évi 17. tc.), hogy a zalavári és a kapornaki konventek iratait Vasvárra szállítsák át és a hiteleshelyi jogokat a vasvári káptalan gyakorolja tovább. Ezt a rendeletet akkor még biztosan nem hajtották végre, mert Zala megye közgyűlése 1580. május 12-én határozott arról, hogy a két konvent iratait a somogyi konvent pecsétjével együtt az akkor már Szombathelyen működő vasvári káptalanhoz kellett vinni. Ez végül csak a megye ismételt sürgetésére 1583. szeptember 11. után történt meg.

A zalavári apátságot 1715-ben adta vissza III. Károly a göttweigi bencéseknek, akik Zalaapátiba költöztek. A hiteleshely visszaállításáról az 1751. évi VIII. törvénycikk rendelkezett, amennyiben kimondta, hogy a zalavári és a kapornaki konventek iratait a vasvári káptalan köteles visszaadni. E törvény alapján adta ki Mária Terézia 1757. május 10-én kelt oklevelét, amelyben a zalavári hiteleshelyet visszaállítja és új pecsétet adományoz számára. A vasvári káptalantól 1758. augusztus 1-jén érkeztek vissza a zalavári és a kapornaki oklevelek és jegyzőkönyvek, amelyeket ettől fogva együtt kezeltek.

II. Józsefnek a szerzetesrendeket feloszlató rendelete nyomán intézkedés született, hogy a hiteleshelyi levéltárakat Budán egy "Generale Archivum"-ban helyezzék el. A zalavári levéltárat 1789. november 9-én szállították Budára, ahonnan II. József rendeletének visszavonása után 1790. márciusában kapták vissza. A hiteleshely itt működött a továbbiakban egészen a közjegyzői intézmény létrehozásáig (1784. évi XXXV. Törvény).

A két konvent levéltárát valószínűleg Zalaapátiban alakították ki a II. József kori rendezés és lajstromozás után. A rendezetlen iratokat úgy lajstromozták, ahogy a kezük ügyébe került, függetlenül attól, hogy Zalaváron vagy Kapornakon keletkeztek. Az egyes iratok évszámát és rövid tartalmát egy Extractusnak nevezett kötetbe írták az általuk adott sorszám szerint. Őrzési helyükre csomagokban, fasciculus-okban kerültek. A mai levéltári nyilvántartás alapja ez a fasciculus-numerus rendszer. Az Extractus-kötettel egy időben készült egy birtokok és birtokosok szerinti mutatókötet is. Ezek kiegészítéséül az 1980-as években időrendi cédula-mutatók készültek. Az oklevelek mellett 4 korabeli felvallási jegyzőkönyv is fennmaradt a konventek levéltárában (3 zalavári, 1 kapornaki). Évköreik: A protocollum 1563-65, ill. 1598-1603, B protocollum 1549-62, C protocollum 1527-67, D protocollum (Kapornak) 1543-69.

Az adatbázis jelen állapotában tartalmazza Levéltárunk XII. 1. jelzetű fondjának Mohács utáni hiteleshelyi oklevelei közül az 1527 és 1548 között keletkezettek regesztáit (1-582. sz.) időrendi sorrendben.

  • A keltezés ideje a Szentpétery naptárral feloldott dátum mai formában, ill. ennek eredeti latin alakja rövidítésekkel.
  • A keltezés helye magyar és latin névvel.
  • Az irat fajtájának és típusának megnevezése.
  • A kivonat tartalmazza az oklevélben előforduló jogi tény leírását (erre utal az iratfajta és típus), valamint az előforduló összes személy- és helynevet mai ill. betűhív formában.
  • Esetleges külzeti feljegyzések.
  • A külső ismérvek rovatban a papír és az esetleges pecsét állapota.
  • Az eredeti jelzet a hiteleshely régi fasciculus-numerus rendszerében viselt szám.
  • Az egyéb rovatba minden, a fentiekbe nem besorolható megjegyzés került.