Levéltár-pedagógia Archivum

A Családkutató tanfolyam bemutatói

Első előadás

 
 
Tanév végi programjaink
 

A Tolna Megyei Levéltár május-június hónapban több iskolai csoportot is fogadott. A tanév és a tetemes mennyiségű tananyag végéhez közeledve a pedagógusoknak is több lehetőségük van arra, hogy éljenek a levéltár nyújtotta közművelődési programokkal: a rendhagyó tanórák, intézménylátogatások időszaka ez a három-négy hét. Ez idő alatt a levéltárba 11 csoport látogatott el összesen 119 gyermekkel. A foglalkozások tematikája és időtartama változatos volt: a levéltár intézménytörténetétől kezdve Tolna megye településeinek címerein, megyetérképeken át Tolna megye boszorkányaiig sok érdekesség előkerült 45-120 percben. A vállalkozó kedvű érdeklődők azt is kipróbálhatták, hogy vajon átmennének-e egy 19. századi szépírás vizsgán vagy milyen jól tudnak gót betűs szöveget olvasni.

Nagy örömünkre szolgált, hogy új iskolákat is köszönthettünk a látogatóink között: a Dienes Valéria Általános Iskolát, a Szekszárdi Waldorf Óvoda és Iskolát, a Szekszárdi SZC Ady Endre Szakképző Iskolája és a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskoláját. Programjaink értékét bizonyítja, hogy stabil, visszatérő iskolák is vannak növekvő számban: ismét több alkalommal látogatott el hozzánk a Babits Mihály Általános Iskola, a Garay János Általános Iskola és a Szekszárdi SZC Bezerédj István Szakképző Iskolája. Az oktatási intézmények széles spektruma bizonyítja, hogy a levéltár életkortól és iskolatípustól függetlenül érdekes színfoltja lehet a közművelődésnek.

A bizalom további erősödését mutatja, hogy a Babits Mihály Általános Iskola levéltárunkat a nyári táborainak programjába két ízben is szerepeltette. Ezeken a programokon összesen 46-an vettek részt a 2-3. és 5-6. évfolyamosok közül. A nyári tábor levéltári programjának témája a családfakutatás- és készítés volt. 

 

 

Levéltár-pedagógiai foglalkozások





Iskolások a levéltárban.

Folytatódtak szeptember első hetében a levéltárpedagógiai foglalkozások az MNL Tolna Megyei Levéltárában. A Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola 6. és 8. évfolyamának tanulói Babosné Csapó Erika és Szegedi Anikó tanárnők vezetésével tanév eleji ráhangoló történelem órákon vettek részt. Két osztályt (egy-egy osztályt a két évfolyamról) immár visszatérő vendégekként üdvözölhettünk: ők ízelítőt kaphattak azokból a személyes dokumentumokból, amelyeket a levéltárak őriznek. Hallhattak az anyakönyvek jelentőségéről, megtudhatták, hogyan lehet a rég elveszett bizonyítványokat pótolni. Szó esett a hitelesítés módjáról, eszközeiről, az irattári állomány és az adatvédelem szükségességéről, lehetőségeiről. Pótolni tudtuk elmaradásainkat is: mindenki boldogan és féltve vitte magával azt a valódi (hamis) pecsétet, amelyet érkezésük előtt elkészítettünk számukra.

A két 8. osztály kíváncsian nézte meg a két állandó kiállításunk anyagát is, mivel ezek tematikájukban éppen kapcsolódnak az elkövetkezendő időszak tanóráihoz. A pénztörténeti kiállítás és az 1956-os forradalom Tolna megyei vonatkozásai elgondolkodtatták a tanulókat: azok az események, amelyek a tankönyvben megtalálhatók, és nemcsak időben, de térben is nagyon messzinek tűnnek, a tárlók anyagának figyelmes tanulmányozása után máris közelebbivé, személyesebbé válhatnak az érdeklődők számára.

A két évfolyamról összesen több, mint százan látogatták meg intézményünket. Közülük sajnos csak az első három osztálynak adatott meg a lehetőség, hogy a “Vissza a forrásokhoz” című reformációs kiállítást is megtekinthessék. Bár a reprezentatív kiállítás alapos tanulmányozása több időt vett volna igénybe, azt a tanulók is megfogalmazták, hogy a levéltárakban sokféle dokumentumtípusra találhatnak példát.

A jó hangulatú és tartalmas látogatás után elismerésnek éreztük a diákok ígéretét a tavaszi, nyár eleji visszatérésre vonatkozóan. Bízunk benne, hogy sikerül ezekkel az apró lépésekkel hozzájárulnunk ahhoz, hogy egyre többen érezzék magukénak a levéltárat.

 

 

Sporttábor 2017.

2017. augusztus 9-én Tolnára, a Városi Sportcsarnokba látogatott a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára, ahol Folk György testnevelő tanár szervezésében sokadik alkalommal tölthetik el a gyerekek tartalmasan a nyári szünet egy-egy hetét.

A szokatlan helyszín arra késztette a levéltárosokat, hogy újragondolják mindazt, amit levéltárpedagógiai foglalkozásokon eddig csináltak. Az újragondolás csak elsőre tűnt megoldhatatlan feladatnak, hiszen sporttábori körülmények között, a rekkenő hőségben is élménydússá lehet tenni 25 gyermek, 4 és 12 év közötti táborlakó délutánját. Hogy mi kell hozzá? Némi papír, olló, tű, cérna, pajzs alakú sablonok és kitartó, kreatív gyerekek.

Így készülhetett néhány üdítő füzetecske, ami „éppen jó méret” a kistáskába a fontos feljegyzendőknek: a telefonszámoknak, a kedvenc focistánk adatainak, meccseknek, amiket látnunk kell, stb.

Az apropó pedig nem más, mint a címer. Címerre szüksége volt a középkorban a lovagoknak, nehogy rossz fejet vágjanak le a csatában, a nemeseknek, hogy mindenki tudja, mely nemes tettért kapták rangjukat. Az összetartozás, a fontosság kifejezésének eme példája napjainkban is megmaradt: országok, nagyobb területek, települések ugyanúgy nem lehetnek meg címer nélkül, mint a Real Madrid vagy az AC Milan sem. Így kerülnek majd – immár otthoni munkával – a focicsapatok jelvényei, címerei a kézzel készített füzetecskékre, amelyek vagy a saját táskában, vagy ajándék gyanánt a barát, barátnő táskájában fognak eztán megbújni, hogy alkalmas időben hirdethessék a múlt és jelen összekapcsolódását

 

 

 

Napközis hittantábor

 

Újabb különleges helyszínre hívták a Tolna Megyei Levéltárat levéltár-pedagógiai foglalkozásra: a Mözs-Tolnai Református Társegyházközség immár második alkalommal rendezi meg a növekvő népszerűségnek örvendő napközis hittantáborát.

A táborban a tolnai és mözsi óvodák, iskolák református hittanra járó gyermekeivel foglalkoznak az egyházközség tagjai. A mözsi Berkenye Vendégházban 19 gyermek és 9 felnőtt vett részt azon a bemutatón, amelynek keretében régi és új címerekről, azok jelentőségéről és jellemzőikről hallhattak érdekességeket.

A vállalkozó kedvű táborozók saját nemesi címert is készíthettek maguknak. Természetesen, hogy “hiteles” legyen a munkájuk, pecséttel és felirattal is elláthatták a munkájukat.

Szintén nagy sikert arattak a heraldikai témájú könyvek és az újonnan elkészített és ez alkalommal bemutatott keresztes-címeres memóriajáték is.

 

 

Storyline a levéltárban

 

Rendhagyó kezdeményezés részese lehetett a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára 2017. június 15-én, a 2016/2017-es tanév utolsó tanítási napján.

A kezdeményezés elindítója Bertáné Hargitai Margaréta, a Szent József Katolikus Általános Iskola pedagógusa, aki egy egész napos, nyárindindtó programot szervezett lelkes kollégák és civil segítők bevonásával.

A projektnap a storyline módszer alapjaira épülve mozgósított felnőttet és gyermeket egyaránt: a nyári szünet csak akkor kezdődhet el, ha László király erre vonatkozó rendelete kihirdettetik! A rendelet kihirdetésével megbízott személyt, az iskola igazgatónőjét azonban elrabolta egy galád kun vitéz, aki csak akkor engedi szabadon rabját, ha őt a különféle próbák során lovaggá avatott nemes ifjak legyőzik. 

Az egyik nemes próbának adott helyt levéltárunk könyvtára: itt kellett ugyanis az arra érdemes ifjú írnokjelölteknek bizonyítaniuk az írásban való jártasságukat azzal, hogy elkészítik a lovagok és a segítők okleveleit. A feladat nehéz volt, ezért Benedek apátot is segítségül kellett hívni a munka sikeres elvégzéséhez.

A projektnap végén minden játékos együtt örülhetett: volt aki annak, hogy elkezdődött a nyár, volt, aki annak, hogy kiszabadult a fogságból, volt aki annak, hogy lovaggá ütötték, és legyőzte a vitézt.

Mi, levéltárosok pedig annak, hogy részt vehettünk egy különleges eseményen, és az általunk, nálunk készült, pecsétes oklevelek “a dolog örök emlékezetére” szolgálnak.  

 

Levéltárlátogatások a 2016/2017-es tanév végén

 

A nyári szünet közeledtével, ahogy enyhül a tanterv szorítása egyre több osztály engedheti meg magának, hogy olyan helyekre is ellátogasson, ahol addig még soha nem járt. Így érkeztek a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltárába azok az általános iskolai csoportok is, amelyeket május végén és június elején fogadott intézményünk.

A sort a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4. osztályos tanulói kezdték 2017. május 30-án, akik Szilák Henriette osztályfőnök és Karácsonyné Balogh Anikó tanítónő kíséretében ismerkedtek meg az intézmény rövid történetével, funkciójával. A foglalkozás második felében kézműveskedésre is volt lehetőség: az osztályból nagyon sokan próbálták ki, hogy milyen volt az írás akkor, amikor még tollszárral, tollheggyel és valódi tintával kellett a kisdiákoknak megküzdeniük az elismerésért a tudáshoz vezető úton. Sokan készítettek saját könyvjelzőt a levéltár két grafikus pecsétjével is.

A második csoport a Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola 5. osztályos tanulói voltak. Szegedi Anikó osztályfőnök, magyar-történelem szakos tanár vezetésével érkeztek 2017. június 8-án. Ők szintén az intézmény történetével, funkciójával ismerkedtek meg, de számukra a legérdekesebb része a foglalkozásnak a régi térképeink, az azokhoz kapcsolódó kirakójáték és a bemutatott két oklevél volt. A kézműveskedés az ő esetükben sem maradhatott el: az íráspróba, valamint a viaszpecsétek készítése során többen jutottak arra a megállapításra, hogy régen nemcsak a levelek célbajuttatása, de már megírása, lepecsételése is igazi kihívás volt.

A harmadik csoport szintén a Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskolából érkezett 2017. június 12-én Babosné Csapó Erika magyar-történelem szakos tanárnő kíséretében. A 26 fővel érkező 7. osztály foglalkozatása és lekötése igazi kihívást jelentett a levéltárnak: a viszonylag kis alapterületű könyvtárban kellett megszerveznünk a tanulók egyidejű foglalkoztatását. A rendkívül érdeklődő társaság részletesen tanulmányozott egy báró Augusz Antalnak adományozott, 1859-ben kelt oklevelet, többek érdeklődését a régi telefon keltette fel. Ebből az osztályból is sokan készítettek meguknak könyvjelzőt, melyet nemzeti színű zsinórral és papírpecséttel láttak el, de sokan próbálkoztak meg minikönyvünk összeállításával és kitöltésével is.

Ezzel a látogatással zárult a 2016/2017-es tanév a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltárában. Az intézmény munkatársai a diákokkal ellentétben nem mennek nyári vakációra, így lehetőségük van olyan új programcsomag kidolgozására, amely segítségével a levéltár egyre több korosztály, látogatócsoport számára nyújthat igazi élményt, szellemi feltöltődést, levéltár-pedagógiai foglalkozások szervezésével pedig bővítheti szolgáltatásai körét, növelheti ismertségét, társadalmi szerepvállalását. Ennek az új levéltár-pedagógai foglalkozássorozatnak bizonyos elemei ízelítőül hamarosan honlapunkon is megtekinthetőek lesznek.

 

 

CsatolmányMéret
Office presentation icon csaladkutato_tanfolyam.pps438 KB