Pincetúra a levéltári börtönben

2019.10.15.
Immár a harmadik alkalommal csatlakozott levéltárunk a Múzeumok Őszi Fesztiváljához.

 A Tolna Megyei Levéltár abban a szerencsés helyzetben van, hogy a mai napig abban az épületben található, amelyet az 1779. január 25-i közgyűlés döntését követően 1782-ben foglalhatott el. Az épületben azonban jelenleg a Wosinsky Mór Megyei Múzeumnak is vannak állandó kiállításai, illetve az épület bizonyos részei nem látogathatók. A pincerendszer egy részében kapott helyet továbbá két magángyűjtemény is, Tálosi Zoltán Baka Múzeuma, valamint Koszorú István táv- és hírközlési magángyűjteménye, amelyek előzetes bejelentkezés alapján fogadnak látogatókat. Így született meg az ötlet, hogy az épület alatt húzódó pincerendszert, valamint a jelenleg levéltári iratok őrzésére szolgáló börtönt a két intézmény és a két magángyűjtemény közösen, Pincetúra néven az érdeklődők előtt megnyissa és bemutassa. 

A 2019. október 11-i pénteken két csoportban, a 15 és 16 órakor induló sétán összesen 70-nél többen járták be a Vármegyeháza zegzugos pincéit és a hajdani börtöncellákat. A lépcsőmászásban kimerült túrázók testi-lelki felüdüléséről a túra végén a megnyitott Borkútból folyó nedű és a Szekszárd Jazz Quartet gondoskodott.

Utolsó frissítés:

2019.10.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges