Jelenlegi hely

Rendezvények

2020.06.22.
Az Arcok és könyvek a történelemtudomány köréből című, több éve tartó sorozatunkban haladunk a korral és a kutatóteremből átköltözünk a virtuális térbe.
2020.03.10.
2020. március 6-án délután Nyíregyházán a városháza adott helyet annak a diákkonferenciának, amelyet a helyi Zrínyi Ilona Gimnáziummal közösen negyedig alkalommal szervezett meg levéltárunk.
2020.03.03.
2020. március 6-án 13,15 órára várjuk mindenazokat a Városháza Krúdy Nagytermébe, akik tanácsokat remélnek az etika érettségihez, illetve szeretnék tudni, hogy mit gondolnak a nyíregyházi fiatalok életünk nagy kérdéseiről.
2020.02.26.
2020. február 24-én a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából Gottfried Barna főlevéltáros mutatta be a Majtényi György, Szabó Csaba, Mikó Zsuzsanna által szerkesztett Kommunista kiskirályok c. kötetet a levéltár kutatótermében.
2020.02.20.
2020. február 24-én hétfőn, 11 órától a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emléknapjához közel a Kommunista kiskirályok c. kötetet mutatjuk be kutatótermünkben. A kötetet Gottfried Barna főlevéltáros, az abban megjelent, megyénket érintő tanulmány szerzője ismerteti.
2020.01.24.
A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan január 20-án, hétfőn az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának vezetője, Lipthay Endre volt vendégünk.
2020.01.16.
2020. január 13-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár elnöke, Baracsi Endre levéltárunkban tájékoztatta a média képviselőit a legújabb értékekről, amelyek közé bekerült dr. Margócsy József helytörténeti munkássága is.
2020.01.14.
2020. január 20-án 11 órától az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárát Lipthay Endre osztályvezető mutatja be kutatótermünkben.
2019.12.14.
Néhány éve egy budapesti lomtalanításkor megtalált, 1940-1946 között íródott naplót adott közre nemrég Kántás Balázs, Kunt Gergely, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó. A "Belső várkastély". Bicskey Erzsébet egy fiatal lány naplója címmel megjelent könyvet levéltárunk 2019. évi utolsó rendezvényén mutattuk be a Megyeháza Bessenyei Dísztermében összegyűlt nagy számú érdeklődőnek.
2019.12.10.
Szabó Piroskának, az OSZK könyvtárosának köszönhetően menekült meg az a 4 füzetből álló feljegyzéssor, amelyet egy nyírbátori lány írt néhány éven keresztül. Az 1940-ben kezdődött napló szerint írója, Bicskey Erzsébet, a nyíregyházi Angolkisasszonyoknál tanult diák érzelem- és gondolatvilágának középpontjában a szeretet iránti vágy állt, amelyet azonban szétszaggatott a háborúban elszenvedett erőszak. A könyvet 2019. december 12-én 15 órától az év utolsó rendezvényén mutatjuk be a Megyeháza Bessenyei Nagytermében.

Oldalak