Változás az országos levéltári főigazgató-helyettes személyében

2019.07.19.
2019. július 12-én az EMMI kulturális államtitkára jóváhagyta dr. Germuska Pál kinevezését, aki július 15-től az MNL új országos levéltári főigazgató-helyettese.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában dr. Rácz György öt éves vezetői megbízása, mint főigazgató-helyettes 2019 májusában lejárt. Dr. Rácz György 1991 óta a Magyar Országos Levéltár munkatársa, majd 2011-től az intézmény megbízott főigazgató-helyettese, az átszervezést követően a Magyar Nemzeti Levéltár országos levéltári főigazgató-helyettese volt 2014-től egészen a közelmúltig. Szakmai munkájának elismeréseképpen 2010-ben Pauler-Gyula-díjjal, 2011-ben Ember Győző-díjjal tüntették ki. A magyar középkor kutatójaként számos publikáció, projekt fűződik a nevéhez. A közelmúltban a Mátyás-király Emlékév 2018 MNL Projektben vállalt nagyobb szerepet, egyben ő volt az ötletgazdája a Merre járt Mátyás király?  elnevezésű honlapnak, ahol Hunyadi Mátyás és felesége, Aragóniai Beatrix utazásait lehet nyomon követni. Dr. Rácz György levéltári munkássága mellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) oktatója 1996 óta, ahol az alapképzéstől a doktori iskoláig tart kurzusokat.
 
 
Dr. Germuska Pál  július 15-ig a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 1945 utáni Politikai Kormányszervek és Pártiratok Főosztályának vezetői feladatait látta el. Az 1945 utáni időszak társadalom-, gazdaság- és várostörténetének kutatójaként vett részt az 1956-os Intézet munkáiban, valamint tudományos tevékenységének elismeréseként az MTA köztestületi tagjává választották. Dr. Germuska Pál szintén a PPKE oktatója, valamint az egri Esterházy Károly Egyetem doktori képzésében is közreműködik, mint óraadó, témavezető.
 
 
Dr. Rácz Györgynek köszönjük az évek alatt végzett áldozatos és kitartó munkáját, dr. Germuska Pálnak pedig sok sikert kívánunk kinevezéséhez!

Utolsó frissítés:

2019.09.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges