Ungváry Krisztián: Hősök?

A könyvbemutató előtt Germuska Pál, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese köszöntötte a hallgatóságot, kiemelve, hogy Ungváry Krisztián könyvében az (egykori) Országos Levéltár áldozatként jelenik meg, mivel az ostrom során a német csapatok hadikórházat rendeztek be az épületben, majd később, tűz miatt számos irat elpusztult.

Germuska Pál köszönti a vendégeket
Fotó: Jaffa Kiadó

Závada Pál bevezetésként elmondta, hogy történelmi regényeihez minden esetben történészi munkákat vesz elő; a 20. századi témák esetében pedig gyakran nyúl Ungváry Krisztián könyveihez. A Hősök? tartalma kapcsán kifejtette, hogy a bemutatott százhuszonhárom ember eltérő életutat járt be, és jóformán csak Budapest jelentett számukra találkozási pontot. Hozzátette, a szerzőnek a hosszú kutatómunkát követően nehéz lehetett általános képet felvázolnia Budapest német védőiről, mivel szociális hátterük nem volt egységes.

Závada Pál és Ungváry Krisztián
Fotó: Jaffa Kiadó

A címadás kapcsán arról beszélt, hogy a szerző eredeti elgondolása is az volt, hogy a hősök szó kérdőjellel jelenjen meg a borítón. Závada Pál ugyanakkor felvetette: amennyiben kérdéses a százhuszonhárom személy hős volta, akkor mégis mi a válasz? Úgy vélte, hogy nehéz megállapítani egyértelműen ezt, noha olyan is akad a felsorolt katonák közül, aki egy-egy cselekedetével valóban kiérdemelhette a hős jelzőt, miközben többségüket háborús bűnösséggel vádolták a második világháborút követően. Zárásként kifejezte azon kívánságát, hogy a témáról Ungváry Krisztiántól a jövőben még lehessen hasonló, nagy részletességgel megírt műveket olvasni.

Könyvének születéséről Ungváry Krisztián kifejtette, hogy sok éven át nem kívánt a magyar főváros 1944-45-ös ostromával foglalkozni, mivel a több kiadást megélt könyve után attól tartott, hogy egyműves szerzőként fogják számon tartani. A közelmúltban azonban azt tapasztalta, hogy az ostrom még mindig élő történet, ezért úgy döntött, hogy megírja a Hősök?-et. „Nem a plecsni érdekelt” – szögezte le, utalva ezzel arra, hogy egyedi sorsokat és életpályákat kívánt bemutatni a kötetben szereplő életrajzokkal.

Fotó: Jaffa Kiadó

Az egyedi sorsra vonatkozóan egy, az Országos Levéltár épületét érintő példát hozott. 1945. január 18. után az épületben a Waffen-SS hadikórházat működtetett, ezért a kora újkori iratanyag már ekkor súlyosan rongálódott, mivel azon sebesült katonák feküdtek. A kórház parancsnoka a kitörés során megsebesült, majd öngyilkosságot követett el. Halála előtt írt végrendeletét egy ismerős családhoz juttatta el, akik azt csak a háború után küldték el a rokonainak. Ungváry megjegyezte: bár a magyar történelem szempontjából fontos iratok semmisültek meg, a kórházparancsnok története a személyes tragédia miatt mégis emberinek nevezhető.

Zárszóként kiemelte: szükség lenne az elesettek meggyászolására, akik közül sokan kényszersorozott magyar állampolgárok voltak, továbbá hozzátette, hogy személyesen nagyon örül annak, hogy ilyen traumákat nem kellett átélnie eddigi ötven éve során. Búcsúzásként születésnapja alkalmából kötetlen beszélgetésre és borkóstolásra invitálta a nézőket.

Fotó: Jaffa Kiadó