Másfél évszázados miskolci népszámlálásokról készült adatbázis

Szerző: Borsodi Attila
2024.03.07.
Nagyon komoly, frissen publikált adatbázisban böngészhetnek mostantól információk után azok a családtörténet-kutatók, akik a 19. század végén Miskolcon élt felmenőket keresnek, illetve azok a főként helytörténészek is kincsekre lelhetnek, akik a borsodi vármegyeszékhely múltját, korábbi lakóinak életét igyekeznek aprólékosan feltérképezni.

Az Adatbazisokonline.hu oldalon most közzétett anyag az 1880-as és az 1900-as népszámlálás több mint 65 ezer bevitt adatát tartalmazza. Ezeket a Magyar Nemzeti Leváltár az eredeti ívek felhasználásával készült, korabeli másolatok alapján digitalizálta, és tette közzé. Fontos kiemelni, hogy e két népszámláláson – egy kivételtől eltekintve – azonos adatsort vettek fel. Mindkettő közterületek (utcák és házak) szerint haladva vette számba a korabeli lakosságot. Minden egyes személynél feljegyezték a nevét, születési helyét és idejét, vallását, családi állapotát, foglalkozását, valamint azt, hogy tud-e írni, illetve olvasni. Hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, hogy mivel mindkét népszámlálási adatsornál az eredeti ívek alapján készült másolatokról van szó, előfordulnak elírások, amit szem előtt kell tartani.

Az adatbázisban való kutatást egyszerű és összetett kereső funkció is segíti, lehet személy és földrajzi nevekre keresni, de lehet dátumra is szűrni. Lényeges kiemelni, hogy a felsorolt adatokat át is írták, a kutatóknak így nem muszáj kiolvasniuk azokat, ugyanakkor természetesen a népszámlálási ívekről készült digitális felvételek is megtekinthetők az adatbázisban. A bal felső sarokban elérhető idősoros diagramm segítségével pedig a születési évek szerinti éves, havi és napi bontásban szűrhetjük az adatokat.

Miskolc város 1880. és 1900. évi népszámlálása

 

Utolsó frissítés:

2024.03.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges