A korai autó- és motorversenyek néhány írásos emléke Heves megyében

2019.06.17.
Magyarországon a gépjármű-kereskedelem a nagy háborút követően élte első igazi virágkorát. A forgalom fellendülése és technikai fejlődés következtében a motorsportok is egyre népszerűbbé váltak hazánkban. Számos autóklub alakult ezekben az években, 1936-ban pedig már az első magyar nagydíjat is megrendezték.

Ebből az időszakból több olyan országos versenyt ismerünk, melyek útvonala Heves megye területét is érintette. Ezen túra utakon rendszerint oldalkocsis- és szóló motorkerékpárok, cyclecarok, túra-, sport- illetve sportkocsik egyaránt nevezhettek. A versenyeken rendszerint 30-50 gépjármű vett részt, hengerűrtartalom szerint külön kategóriákban. A versenyszabályzatok legtöbbször előírták a minimális és maximális átlagsebességet is, mely általában 40 és 60 km/h közé esett.

1935. június 23-án a Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) hivatalos lapjának 25 éves jubileuma alkalmából szervezett versenyt „benzinüzemű gépjárművek részére”. A 600 km hosszú útvonal Budapestről indult és Debrecen – Nyíregyháza – Tokaj – Miskolc – Lillafüred – Eger – Parád – Gyöngyös – Hatvan – Aszód – Vác útvonalat követve kanyarodott vissza a fővárosba.

Jelzet: MNL HML IV.404.a.9411/1936

Ugyancsak a KMAC védnöksége alatt került sor 1937. április 25-én, immár negyedik alkalommal a Kezdők Versenyére, melyen a jelentősebb eredménnyel még nem rendelkező motor- és autóversenyzők mérhették össze tudásukat. A verseny útvonala Pétervására – Egerbakta – Sirok – Recsk – Parádfürdő – Parád – Mátrafüred – Gyöngyös – Hort – Hatvan szakaszon érintette megyénket.

1935. június 16-án szervezte meg a Magyar Autó-Touring című szaklap (a Magyar Touring Club hivatalos lapja) a Dámák Nemzeti Túraútját, melynek különlegessége volt, hogy kizárólag női versenyzők indulhattak a díjért, illetve, hogy a verseny nagyrészt Heves megye területén zajlott. (Hatvan, Hort, Gyöngyös, Mátrafüred, Mátraháza, Parád, Parádfürdő, Recsk, Sirok, Egerbakta, Eger, Kerecsen, Kápolna és Gyöngyöshalmaj községek érintésével).


 

Jelzet: MNL HML IV.404.a.8035/1937

A Kispesti Atlétikai Club (KAC) Automobil- és Motorsport Szakosztálya hagyományosan május első hetében rendezte meg a Reznicsek Imre tiszteletére alapított vándordíjas, országos nyílt megbízhatósági versenyét. A táv hosszúsága 1935-ben 430 km, 1936-ban 480 km, 1937-ben pedig 540 km hosszú volt és Gyöngyös – Eger – Sirok – Parád vonalon érintette Heves megyét.

A korszak sajátosságaként értelmezhető, hogy olykor még a motorsport is nemzeti és katonai jelleget öltött. Ennek egyik példája a Frontharcos Túraút, mely 1934-től évente megrendezésre került. A verseny a nagy háborúban elesett hősöknek kívánt emléket állítani, illetve azt a célt szolgálta, hogy próbára tegye az autósok és motorosok állóképességét és harcedzettségét. A versenyzőknek egy 1200 km hosszú vagy, azt meghaladó távot kellett teljesíteniük megállás nélkül, 24 óra leforgása alatt. A túraút bár különböző útvonalon, de minden évben érintette megyénk több települését. Rendszerint a helyi frontharcos alakulatok, valamint a levente és cserkészcsapatok is kivonultak a verseny egy-egy állomására, ezzel is tisztelegve az elesett magyar hősök előtt.

Jelzet: MNL HML IV.404.a.8035/1937

A második világháborút követően új korszak kezdődött az autósportban. A Király Magyar Automobil Club immár Köztársasági Magyar Automobil Club néven folytatta működését, de a futamok szervezéséből a Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Szabadságharcos Szövetség is kivette a részét. Az új politikai vezetés a motorsportokat preferálta, míg az autósok inkább csak a motorkerékpár-versenyek betétfutamain nevezhettek.

Jelzet: MNL HML IV.404.a.18796/1948

Jelzet: MNL HML IV.404.a.8516/1949

Ily módon a hosszabb túra utak helyett előtérbe kerültek a kisebb, regionális versenyek. A Magyar Szabadságharcos Szövetség Egri Csoportjának Motoros Szakosztálya 1948-1949 folyamán több városi, ún. „háztömbkörüli” motorversenyt is rendezett. A keretek megváltozása ellenére az efféle rendezvények továbbra is nagy népszerűségnek örvendtek. Ékes példája ennek az 1949. szeptember 18-án Egerben rendezett nagyszabású háztömb körüli verseny, melyet mintegy 8000-es nézősereg kísért figyelemmel.

 

Közzétette:

Somoskői Viktor
levéltáros

 

Felhasznált források:

MNL HML IV.404.a. Heves Vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok.
9411/1936 Autó és motorkerékpár versenyek
8035/1937 Autóversenyek
18796/1948 Motorverseny
8516/1949 A Magyar Szabadságharcos Szövetség egri csoportjának motoros szakosztály plakát hirdetménye
MNL HML V.73.a. Eger város polgármesterének iratai. Általános iratok.
3503/1948 Motoros túraversenyt hirdető sajtótermék terjesztésének engedélye
2081/1949 Országos motorkerékpár-verseny előkészítése
2125/1949 Motorverseny plakátjának terjesztéséhez engedély
2870/1949 Motorkerékpáros és kerékpáros versenyplakát terjesztésének engedélyezése

 

Felhasznált irodalom:

Négyesi Pál: A hazai autósport története 1901-1986.
(https://kozlekedesimuzeum.hu/download/5Qpe2FU0Umn9NgLyX1gYJi1Rh2LI3AdW) [2019.06.03.]

 

Utolsó frissítés:

2019.12.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges