„Kicsi munka”

2017.02.19.
A „málenkij robot” helyi és hajdúsági története volt a témája annak a történelmi konferenciának, amelynek a hajdúböszörményi Kálvineum adott otthont 2017. január 26-án.

A programon elsőként Manassé Dávid tolmácsolásában özvegy Kéky Gyuláné, Eszter néni levelének részletével ismerkedhettek meg a megjelentek, aki a „málenkij robotra” elhurcolt szeretteire, fiára és férjére emlékezett.

 

 

Majd Sőrés István alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédében elmondta, mintegy 800 ezer magyart érintett 1944–1953 között az elhurcolás országunkban, akiknek közel harmada odaveszett. A hazatérők pedig évtizedekig hallgatásra voltak kényszerítve. A téma a kommunizmus idején tabu volt, csak a kilencvenes évektől kapott nyilvánosságot, a részletek feltárása mind a mai napig tart – fogalmazott a konferencia jelentőségével kapcsolatban az alpolgármester.

 

 

Rózsáné Ócsai Edit, a házigazda Veress Ferenc-középiskola vezetője köszöntőjében kiemelte, nem először adnak otthont hasonló rendezvényeknek, a helyi fióklevéltár és az intézmény között az együttműködés több évre nyúlik vissza. Korábban a Holokauszt tragédiáját, most a „málenkij robot” hajdúsági eseményeit mutatják be az előadók. Fontosnak tartotta, hogy hasonló konferenciákon ismerhessék meg az érdeklődők történelmünk egy-egy időszakát.

 

 

A konferencia első előadója, Buczkó József, a hajdúnánási helytörténeti gyűjtemény igazgatója részletesen szólt a hajdúsági település elhurcoltjairól. A hallgatóság megtudhatta azt is, hogy a nánásiak közül sokan a moldáviai Benderibe vesztek oda. Ezért a településről megemlékező utat is szerveztek a távoli városba.

 

 

Pozsonyi József nyugalmazott múzeumigazgató a balmazújvárosiak kálváriájáról beszélt. Előadásából megtudhattuk, hogy volt olyan elhurcolt, akit német hangzású neve miatt vittek el. A történész részletesen ismertette azt is, hogy a településen működtették az egyik gyűjtőpontot a szovjetek, ezért a Semsey-kastélyba Derecskéről, Hajdúböszörményből, Hajdúszoboszlóról, de még Felsőzsolcáról is hurcoltak embereket.

 

 

Varjasi Imre előadásában a hajdúsági elhurcoltakról és a hajdúböszörményi áldozatokról beszélt. Mint fogalmazott a majd háromszáz emberből 209-en soha nem tértek vissza szeretteikhez. A „málenkij robotra” elhurcoltak között több tizenéves fiatal, gimnazista, asztalossegéd is volt. Valamennyien ártatlan, a civil lakosok köréből elhurcolt áldozatok voltak.

 

 

A fióklevéltár vezetője elmondta, fontos beszélni az adott korról, a szovjethatalom és a vöröskatonák civil lakosokkal szemben elkövetett cselekedeteiről; hiszen eddig nemzetünk egy teljesen még ki nem beszélt fejezetéről, annak történéseiről van szó.

 

H. Fehér Ildikó

 

 

 

Utolsó frissítés:

2017.03.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges