„Katonahősök és cívis polgárok”

Az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának részvétele a Múzeumok Éjszakáján
2017.07.24.
2017-ben a debreceni Régi Városháza is megnyitotta kapuit a Múzeumok Éjszakáján, ahol az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának munkatársai két kiállítással várták a látogatókat.

Debrecenben, a cívisvárosban hét helyszínen ötvenféle érdekes program várta az érdeklődőket szombat éjjel, közte az a rendhagyó tárlatvezetés, melyet Dr. Papp László polgármester és Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok tartott a történelmi épületben. A megnyitó közel száz résztvevője nemcsak a Városháza történetével ismerkedhetett meg, de bepillanthatott az első emeleten lévő közgyűlés üléstermébe, és megcsodálhatta a polgármester úr szobájában Kossuth Lajos íróasztalát is.

A folyosón további különlegességek várták a látogatókat. Debrecen I. világháborús szerepvállalásáról a Levéltár munkatársai – nem egészen egy hét alatt – készítettek látványos, számos enteriőrrel és eredeti dokumentummal bővelkedő kiállítást, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár audiovizuális eszközeivel (vetítéssel és katonadalok lejátszásával) kiegészítve. Az MH 5. Bocskai Lövészdandár kiállításában főleg a cs. és kir. 39. gyalogezred, Debrecen háziezredének történetére és a hadi eseményekre fókuszált, melyet a Honvéd Hagyományőrző Egyesület korabeli tárgyakkal és érdekes bemutatóval egészített ki.

A városházi séta utolsó állomásaként az épület történetét bemutató tárlat számos különlegességgel csalogatta a kedves vendégeket. A 16. századi városi pecsétnyomó és Juhos Ferenc főbíró 1641-ből származó, igazgyöngyökkel díszített aranygyűrűje mellett – csak ezen az éjszakán – eredeti példányát is kiállították a levéltárosok a Debrecent mezővárossá nyilvánító 1361. évi, illetve a szabad királyi városi rangra emelő 1693. évi kiváltságlevelet.

A tárlatvezetés végén dr. Papp László Debrecen város polgármestere a további együttműködésben bízva megköszönte az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának kiemelkedő, lelkes munkáját az idei Múzeumok Éjszakájának lebonyolításában.

A kiállítások kurátorai dr. Kovács Ilona főlevéltáros és Szendiné dr. Orvos Erzsébet levéltár-igazgató voltak.

 

Szendiné dr. Orvos Erzsébet

 

«Debrecen város polgármesterének köszönő levele»

 
 
 
 

Utolsó frissítés:

2017.09.08.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges