Intézményi hírek

A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának csökkentett nyitvatartási rendje
2021.04.16.
A járványügyi korlátozások enyhítésével a Magyar Nemzeti Levéltár vezetése engedélyezte a levéltár kutató- és ügyfélszolgálatának újbóli megnyitását, az előírt egészségügyi óvintézkedések betartása mellett. Ezzel bő egy hónapnyi kényszerű szünet után a kutatók újra birtokba vehetik a levéltár kutatótermeit.
2020.07.21.
Egy nyári délutánon az Oroszországtól kapott digitalizált hadifogolykartonok minél szakszerűbb és hatékonyabb közzététele érdekében ültek össze civilek és katonák.
2020.06.30.
A Deák Ferenc és Dorogi utca sarkán álló, 1920-as években épült polgári épület Hajdúböszörmény belvárosának egyik dísze, melyben 40 éve a nemzeti levéltár megyei tagintézményének fióklevéltára működik. A Magyar Nemzeti Levéltár által saját költségvetésből végrehajtott renoválás során teljesen felújították az épület utcai homlokzatait, így a patinás épület visszanyerte régi fényét. Emellett teljes megújuláson ment keresztül a tetőszerkezet is, elhárítva ezáltal a beázás állandóan fenyegető veszélyét.
2020.06.30.
A járványügyi korlátozások enyhítésével a Magyar Nemzeti Levéltár vezetése engedélyezte a levéltár kutatótermeinek újbóli megnyitását a kutatók számára az előírt egészségügyi óvintézkedések betartása mellett. Ezzel három és fél hónapnyi kényszerű szünet után a kutatók újra birtokba vehetik a levéltár kutatótermeit.
Európa Digitális Kincsei (European Digital Treasures)
2020.01.28.
2018-ban a Magyar Nemzeti Levéltár egy olyan, 2022 őszéig tartó nemzetközi projekthez csatlakozott, mely a European Digital Treasures (Európa Digitális Kincsei) címet viseli. A projekt keretén belül megfogalmazott célt, hogy újabb mód(ok)on egyengessük a levéltárak útját a 21. század kihívásai felé, azzal is támogatjuk, hogy kérdőíves konzultációra hívjuk a levéltárak egyik legaktívabb, leglelkesebb felhasználói rétegét, az ún. „ezüstgeneráció” (Silver Generation) tagjait. Ezért összeállítottunk a 60 év feletti aktív nyugdíjas levéltárhasználók számára egy olyan kérdőívet, mely ennek a korosztálynak kutatási szokásait és igényeit szeretné feltérképezni, a Magyar Nemzeti Levéltárban és európai viszonylatban egyaránt.
2019.08.07.
Idén az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára is részt vesz a Debreceni Virágkarnevál kerékpáros felvonulásán. Találkozzon Ön is velünk a karneváli forgatagban!

Oldalak