Jelenlegi hely

Elfeledett festmények nyomában

Egy olasz festő debreceni kiállítása
2018.04.18.
Antonio Chighini olasz festőművész a Hajdú-Bihar Megyei Tanács meghívására érkezett Magyarországra, és a Művelődési Osztály hathatós közreműködésének köszönhetően rendezhette meg önálló kiállítását Debrecen városában.

A Szardínia szigetéről Sassariból származó halászszülők gyermeke nagy lehetőségnek tartotta, hogy baloldali érzelmi beállítottságú művészként elsőnek mutathatta be képeit egy szocialista országban. A kiállított 33 darab olajfestmény és grafika közül utóbb „A völgy” és „A dereglye” című alkotások ajándékozással kerültek magyar tulajdonba, a festő és kísérője által itt töltött egy hét viszonzása képpen. Az 1974. április 24-ei kiállítás megnyitójáról a Hajdú-Bihari Napló számolt be, majd pár nappal később a művésszel készült interjút is leközölte.

A Hajdú-Bihar Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának iratanyaga rendezése közben figyeltem fel a több magán és hivatalos levélváltást, Antonio Chighini önéletrajzát eredetiben és fordításban is tartalmazó aktákra, valamint a Művelődési Osztály részére előzetesen megküldött több mint egy tucat festmény fekete-fehér fotójára. Már az 1973-as keltezésű első személyes hangvételű levélből is kiderül, hogy mennyire vágyott rá az akkor már hazájában és külföldön is többször kiállító, néhány nemzeti díjat birtokló – a szerinte  olykor méltatlanul mellőzött – művész, hogy képein keresztül megmutathassa művészeti-politikai szemléletét, vagy ahogy ő fogalmaz: „A művek, melyeket kiállítani szeretnék a Szárd-nép életét tükrözik, valamint az élet-halál harc küzdelmeit Vietnámban és a fasizmusban. Tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy ezek a témák, amik az egész világot megrázták a Te országod népét is érdekelni fogják.” (Nagy talány, hogy a magánlevelekben szereplő Magda és Gyula név valójában kiket is takar. Talán Cserhalmi Gyulát és feleségét, akik fogadták a vendégeket a Batthyány utca 2. szám alatt.)

Az ifjú Chighini már 17 éves korában sztrájkot kezdeményezett az iskolájában, mert nem volt fűtés; szervezőkészségére ekkor figyelt fel az Olasz Kommunista Párt, így hamarosan beszervezték a mozgalomba. Ilyen „ajánlólevéllel” a festőnek nem volt nehéz egy szocialista ország megyei művelődési osztályát megnyerni az „ügynek”. További előnyt jelentett, hogy a megye vezetői közül többen már találkoztak vele Olaszországban, amikor a debreceni Kodály Kórus Szardínia szigetén vendégszerepelt. Elek Sándorné osztályvezető-helyettes fogta össze a komoly szervező munkát igénylő külföldi állampolgár festményeit bemutató kiállítás előkészítését, a lebonyolításához szükséges engedélyek, hozzájárulások beszerzését a hivatalos szervek részéről (Művelődésügyi Minisztérium, Vám- és Pénzügyőri Szakasz Parancsnoksága, Magyar Nemzeti Bank, Hajdú-Bihar Megyei Tanács VB Pénzügyi Osztálya stb.). A két vendég számára biztosítani kellett szállást, étkezést, szerény költőpénzt, és megszervezni a szabadidejüket kitöltő budapesti programokat.

 


Önéletrajz (fordítás)

 

Chighini és a szervezők levélváltásaiból kiderül, hogy mindent a legapróbb részletekig szükséges volt egyeztetni ahhoz, hogy az alkotó és alkotásai fennakadás nélkül érhessék el a kiállító termet. A szocializmus éveit idéző aggodalmaskodó kérdésekre: „Lesz-e szükségem hivatalos meghívásra?”, „Mit kell mondanunk a határon?”, „Hova megyünk?” és „Mennyi időre?” a debreceni szervezők kimerítő válaszokat adtak: „A magyar határt Letenyénél szíveskedjenek átlépni, mert a debreceni Vámhatóság a letenyei vámosokat fogja értesíteni érkezésükről, és így a további képanyag behozatalával nem lesz probléma.” (Megjegyzés: a többi légipostával érkezett.) „Nagyon fontos, hogy műveiről pontos listát készítsen, legalább 2 példányban, amely tartalmazza a kép címét, technikáját, méretét és árát (lírában).”

 


Ajándékozó levél (olasz, magyar)

 

A helyszín biztosítása is akadályokba ütközött, hiszen a Lengyel-Magyar Barátsági Hét rendezvényei elfoglalták a kiállítási termeket, így az olasz festőművész alkotásait a Csokonai Színház I. emeleti társalgójában állították ki.

Az ajándék tárgyát képező két olajfestmény, „A völgy” és „A dereglye” további sorsát homály fedi…

 

Kovács Tünde

 

Antonio Chighini gyászjelentése

 

Források:
- Hajdú-Bihar Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának iratai, 1974 (rendezés alatt)
- Hajdú-Bihari Napló, XXXI. évfolyam 97. és 99. szám

 

 

Utolsó frissítés:

2018.07.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges