MNL CSML Szeged

 

Az MNL Csongrád Megyei Levéltárának központja Szegeden működik

6720 Szeged, Dóm tér 1-2.; 6701 Szeged, Pf. 460

Tel./fax: (62) 425-199

E-mail: csml@mnl.gov.hu

Az MNL Csongrád Megyei Levéltárának szegedi központjában őrizzük a város és a környező települések iratai mellett az egykori Csanád vármegye dokumentumait is. Ez az iratmennyiség együttesen mintegy 8000 iratfolyómétert tesz ki.

A város kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően intenzív kapcsolatokat építettünk ki a határon túli területek magyar levéltáraival. különösen a Délvidéken (Zenta, Szabadka, Nagybecskerek). A Zentai Történelmi Levéltárral az elmúlt években számos közös konferenciát tartottunk, közös uniós pályázatban veszünk részt, és együtt indítottuk útjára új levéltári sorozatként A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai című kiadványt.

1978 óta évente megrendezzük a Levéltári Napok elnevezésű programsorozatunkat. Az eleinte 1–2, később már 4–5 napossá bővült rendezvénnyel bejártuk megyénk szinte valamennyi települését.

Kiadványi munkánk három nagy sorozatunk köré szerveződik. A Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1977-ben indult útjára. Az 1985-ben indult Dél-Alföldi Évszázadok című kiadványsorozat a megye határain túllépve, az egész dél-alföldi régió történetét tárgyalja. A Csongrád Megyei Levéltár- Segédletek című sorozatunkat 1984 óta szerkesztjük.

Közművelődési tevékenységünk fontos részét képezik a különböző témájú időszaki kiállításaink. Az 1970. évi tiszai és marosi árvíz 40. évfordulójára vándorkiállítással emlékeztünk a tragikus eseményről.

A megye, sőt a határokon túl lépő témákat is feldolgozunk kiállításaink alkalmával, így például a „Szolidaritás – lengyel út a szabadsághoz” című kiállítás a lengyel Szolidaritás mozgalom 30. évfordulójára született.