Múltbanéző 15. (1)

ÚJ RÉSZLETEK A KECSKEMÉTI EGYKORI HOMOKI KÁPOLNA
TÖRTÉNETÉHEZ, A VÁCI PÜSPÖKI ÉS KÁPTALANI LEVÉLTÁR
NÉHÁNY DOKUMENTUMA FÉNYÉBEN

A korábbiakban tanulmányt tettem közzé az egykori kecskeméti Homoki kápolna történetéről[1], melyről források hiányában nagyon keveset tudunk. Nemrégiben a Váci Püspöki és Káptalani Levéltárban folytatott kutatásaim során kezembe került néhány irat, mely segíthet pontosítani a kápolna történetének néhány szegmensét, az 1810-es évek tekintetében.

A korábbi kutatásaimat összegző, „az egykori kecskeméti Homoki kápolna története” című írásomban a vonatkozó időszakot az alábbiak szerint foglaltam össze:

„A temető kegyeleti ideje hosszúra nyúlt, mert az 1778. évi lezárástól számított majd 40 év múlva bontották le a Homoki kápolna megmaradt romjait és az egész temetőt körítő kő- illetve téglafalat. Sajnos a bontás körülményeiről eddig adatot nem találtak. Több szerző is sajnálkozását fejezi ki emiatt. Hornyik János véleménye szerint »…nagy gondatlanság volt a régi kápolna falainak lebontásakor, hogy annak alaköveit meg nem kutatták, melyek épittetése koráról bizonnyal némi felvilágositó adatot szolgáltattak volna; sőt a lebontás körülményei hivatalosan feljegyezve sincsenek, a kápolna épületének terjedelme, alakja, s építési anyagáról sem maradt semmiféle följegyzés reánk, nem csoda tehát, ha e tekintetben a vakság sötét homályában kell botorkáznunk, mert ama nagy mozgalom, mely az épitészeti műkincsek maradványait gondoskodása alá vette s a tiszteletre méltó régészet e nemét a tudomány szinvonalára emelte, jóval ujabb keletű azon kornál, melyben a mi kápolnánk és pusztatemplomaink meggondolatlanul lebontattak, vagy elpusztitattak.« Hasonló véleményen van Kada Elek is, aki szerint a Homoki kápolna »romjait e század elején, a helyett, hogy restaurálták volna, a régi emlékek iránt hagyományos közönyösséggel viseltető tanácsbeli urak saját házaik épitésére felhasználták.« A lebontás évét illetően is eltérőek a vélemények, a visszaemlékezésekben feltűnik 1814., 1815. és 1816. is. Tóth János ügyész így ír erről: »…1814-dik esztendőben még a Fala is széllel hordatott.« A legvalószínűbb az 1814. év, ugyanis a hagyomány szerint a Homoki kápolna és a temető tégla- és kőkerítésének építőanyagát a mai Czollner téri, egykori római katolikus temetőben álló Apostolok kápolnája mellett épülő katolikus szegényháznál használták fel. A római katolikus egyház 1814 szeptemberében kapott engedélyt a városi tanácstól Kecskemét első ispotályának felépítésére. A kórház kialakítását Czollner Mihály német származású vaskereskedő alapítványa tette lehetővé. A Czollner tér névadója ugyanis végrendeletében nagyobb összeget hagyott a kecskeméti szegények megsegítésére, illetve kórházi, egyházi és iskolai célokra. Az Apostolok kápolnáját közrefogó épület vélhetően 1814-ben vagy 1815-ben épült fel. Tóth János ügyész visszaemlékezéseiben az 1814. évet jelöli meg: »1814. Homoki Kápolnának, és keritésének kövéből épült a Pápista Ispotal.« […] A Homoki kápolna leégését és lebontását követően a telket – a temetőtelek történetének ismertetésekor leírtak szerint – a Római Katolikus Egyház eladta, vélhetően 1818-ban, idősebb Barak Mihálynak. Bár a telek 700 négyszögöl volt, az utcaszabályozások miatt csak 587 négyszögöl került Idősebb Barak Mihály tulajdonába. Az 1819-es tűzvész idején, 1819. április 2-án már állt idősebb Barak Mihály háza…”.[2]

A Kápolna lebontására vonatkozóan a Váci Püspöki és Káptalani Levéltárban megtalálható Karmanházy László váci püspök 1814. szeptember 12-én kelt levele, melyben engedélyezi a kápolna romjainak és kerítésének lebontását és az elbontott építőanyagnak az új ispotály épületébe való beépítését:

„A Nemzetes Tanácsnak Isten Dicsőségére ’s a Köz Jónak előmozdítására törekedő ama szándékát elősegíteni akarván, mellyet egy új Ispotálynak építése eránt a’ legközelebb múlt Kis Asszony Havának 30ik napján költ levele által kinyilatkoztatott vala; nem csak örömest meg egyezek abban, hogy a régi Temetőben volt Szűz Kápolnájának düledékit, és annak Keritését, az új Ispotálynak fel építésére fordithassa a’ Nemzetes Tanács; hanem egyszer’ smind ajánlom a’ Nemzetes Tanácsnak, hogy mivel a Cath. Közönségnek Népessége, ’s a Városnak tekéntete igenis megkivánná egy jeles, és jó rendel alkotott Ispotálynak fel állítását, a mi magában a’ leg dicseretesebb czélbul eltökéltetett, azt minél előbb végrehajtani is törekedjen…”.[3]

A püspöki engedélyt követően alig több mint egy héttel a Városi Tanács 1814. szeptember 23-i ülésén már napirendre tűzték a kápolna telkének eladását, megjelölve hogy a befolyt összegből ispotályt akarnak építeni: „A RCatholica Sz.Ecclesiának[4] érdemes Elöljárói azon szándékjukat jelentvén, hogy minekutána az ugynevezett Homoki Kápolnának eladására a megyebeli Méltóságos Püspökségtül Engedelmet nyertek volna, ezen fundust[5] egy ujj Ispotalynak fel állítására kívánván fordítani…”.[6]

A Váci Püspöki és Káptalani Levéltár vonatkozó szám nélküli iratai arról tanúskodnak, hogy a kápolna fundusát először nem az eddigi kutatások alapján első tulajdonosnak vélt Barak Mihály vette meg, hanem Ladányi Sándor akkori kecskeméti nótárius[7]. Az adásvétel részletei egy 1824-es püspöki vizsgálat fennmaradt adataiból beazonosíthatók. Ladányi Sándort azzal vádolták meg a váci püspök előtt, hogy nyerészkedett a Homoki kápolna fundusával akképpen, hogy 1815. februárjában 2100 forintért vásárolta meg a telket, majd 1817. áprilisában majdnem négyszeres áron, 8000 forintért adta tovább Barak Mihálynak. Ladányi Sándor a vádak ellen az alábbi, kecskeméti tanácsnak címzett, Kecskeméten 1824. július 21-én kelt levelében emelte fel a szavát: „A helybeli Electa Communitás[8] nevében Méltóságos Grof Megyes Fő Pásztorunk, ’s Püspökünk Ő Nagyságához benyújtott, ’s közelebb a’ Főtisztelendő ’s Tekintetes Püspöki Kiküldöttség által a’ Nemes Tanáccsal közlött panaszos vádak között az is elöl fordulván, hogy 1815ik esztendőben az úgynevezett Homoki Kápolnai fundust én a Ns Tanácstól megvévén, azzal rendetlenül nyerekedtem…”. Ezt követően azt részletezi, hogy milyen áron és mekkora telket sikerült megszereznie: „…a kérdésben forgó Kápolnai vagyis inkább temetői fundus, /:melyhez való Iussát Ekklesiánk nagy bajjal, ’s sok vitolodások között tarthatta meg:/ 1815ik esztendőnek elején Püspöki kegyes engedelemnél fogva eladóvá tétetvén; mint hogy én éppen akkor Házat építeni szándékoztam, azért négyszög ölétől három forintokat ígértem, és mivel többet ígérő magát nem jelentette, azon árban azt nékem a Nemes Tanács 2100 fkért eladni méltóztatott.– […] tehát egy részről a’ Ns Tanács azon fundust törvényesen nyert activitásánál fogva adta el, másrészről pedig én a legjobb lélekkel jöttem birtokába…”. Az elkövetkezőkben idézett levélrészletekben arról értekezik, hogy családja miatt kellett úgy döntenie, hogy nem építkezik erre a telekre, illetve a fundus négyszeres áron való eladását az akkori árak nagyarányú emelkedésével indokolta: „Hogy pedig én azon fundusnak részemre történő eladatását semminemű rendetlen úton ’ módon nem eszközlettem, következésképen, hogy annak jó lélekkel lettem birtokosává, annyira állítani bátorkodom:[…] Igaz ugyan, hogy familiámnak a’ kérdésben lévő fundushoz, mint Temető helyhez való kedvetlensége miatt, én azon fundus helyett másikat szerezvén, azt ismét eladni kéntelenítettem; de hogy ez a későbbi eladás […] csak a fenn forgó környülálások[9] miatt accidentalier[10] történt […] én azon sokszor érdeklett fundust nem nyerekedés kedvéért vettem meg…”. Az ingatlan végül „…1817ik esztendei április holnapban tudni illik Barak Mihálynak 8000.ftokért […] lett eladva…”. Az áremelkedés tekintetében felhívja azonban a figyelmet arra, hogy „…közönségesen tudva van az, hogy 1815ik esztendő kezdetétől fogva az 1817ik esztendő közepéig mindeneknek az árok szinte négy annyira, sőt talán még azontúl is felhágott…”, ezzel is bizonyítva azt, hogy családi okokból adta el a telket, nem nyerészkedés céljából.

A levélhez csatolt bizonyságlevél értékes információkat tartalmaz a kápolna szanálására vonatkozóan:

– A bizonyságlevél, első 1815. február 26-án kelt bejegyzése szerint négyszögölenként három forintért tarozott a vevő fizetni a telekért, és az akkor még álló kápolnarom és -kerítés téglái és kövei, melyeket a majdani ispotályhoz kívántak elszállítani és később felhasználni, nem képezték az adásvétel tárgyát: „…Notarius Ladányi Sándor Úrnak a régi Kápolna fundussa örökösen úgy adatott el, hogy azon részen kívül mely az utzakhoz applicaltatik[11] minden quadrat ölért[12] fizessen három forintokat, azon található köveken kívül melyek az újonnan építendő Ispotályra fognak fordíttatni.”

– A bizonyságlevél, második 1815. június 11-én kelt bejegyzése szintén megerősíti négyszögölenként három forint vételárat, rögzíti a vételár számítás alapját képező 714 négyszögöles teleknagyságot, illetve az is kiderül, hogy 1815. június elejére már lebontották a kerítést és a kápolnaromot, illetve a téglákat és köveket áthordták az ispotályhoz: „Az Ecclesiának régi Kápolnabéli fundussa, mely a 6k Tizedben helyeztettik, és Homoki Kápolnának neveztetett, minekutána azon fundus Notarius Ladányi Sándor Úrnak quadrát öle 3.fkat számláltatván eladatott, tevén az egész fundus 714 quadrat ölet, már azon funduson volt Falak is, és kövek el hordattatván a most építető Ispotályhoz, és így a kérdéses fundus megüresedvén, az a tisztelt Notarius Úrnak ez alkalmatossággal resignáltatik[13]…”.[14]

Ugyancsak vélhetően Ladányi Sándor nótárius mellett ugyancsak 1824. nyarán bepanaszolták a váci püspök előtt Végh János korabeli kecskeméti szenátort is, aki ezzel párhuzamosan az ispotály építésekor a Római Katolikus Egyház gondviselője is volt a városban. Végh János az ispotály építésével egy időpontban építtette saját házát is a korábbi Mótza-féle telken, az iratok tanúsága szerint. Végh Jánost azzal vádolták, hogy a Homoki kápolna elbontott kőanyagából a saját háza építéséhez is felhasznált egy részt. Végh János szenátor a vádak ellen az alábbi elkeseredett hangú levélben tiltakozott: „Fő Tisztelendő Kanonok Urak. Tekintetes Ki Küldöttség! Kegyes Pártfogó Uraim! Azzal vádoltatom igazságtalanul, hogy a’ Homoki Kápolna köveibül, mellyek az újonnan építendő Ispotályra szánva voltak, a’ magam házát építettem volna meg. Ezen vádnak tzáfolására tisztelettel rekesztem ide ’/’ és ’//’ alatti mentő bizonyság leveleimet, amelyek elegendők annak megmutatására, hogy a Homoki Kápolna köveibül Házamban semmit nem építettem, hogy Házam fel épitésére elegendők voltak azon kövek, melyeket a’ megvett Motza Ház fundamentomaibul[15] ki szedettem…”. Az ellene folyó eljárást az ispotály felépítésében szerzett érdemeire tekintettel méltánytalannak tartotta, ennek az alábbiak szerint adott hangot: „…Ha vissza tekéntek azon tsoportos Esztendőkre, melyekben mind a’ Várost, mind a’ Sz. Ecclesiát szolgáltam, lehetetlen annyi szorgalmamat s’ ily háládatlanul jutalmazott szolgálataimat nem sajnállanom. Kissebbíteni törekednek a panaszolkodók, ősz fejemet, 78. Esztendeimet, életemnek estvéjét motskolják; holott fel szollithatom Lakos Társaimnak nagyobb számát, hogy így tegyenek bizonyságot az Ispotály építésében volt határtalan szorgalmamrol…”.

A levél mellékletét két, Kecskeméten 1824. július 20. napján kelt bizonyságlevél képezi:

– Az első bizonyságlevélben Öl János akkori kőműves pallér, aki mind Végh János házánál, mind az ispotály építésénél Fischer Ágoston[16] kőműves mester mellett jelen volt, nyilatkozik arról, hogy Végh János szenátor az ispotály építkezéséhez használta csak fel a kápolna kőanyagát: „Alulírott bizonyságot teszek arról, hogy azon 1815ik Esztendőben, melyben mind a Cath. Ispotály, mind Senator Végh János Urnak az úgy nevezett Mótza funduson lévő háza épült, én akkor néhai Fischer Ágoston Kőmíves mesternél Pallér[17] lévén, mind a két épületen dolgoztam, és tudom és bizonyságot teszek arrol, sött ha kivántatik, hittételt is ajánlok arra, hogy nevezett Senator Végh János Úr az Ispotály kövéből maga épületjére legkissebbet sem fordított, mivel amennyi Kő az érdeklett Épületjéhez szükséges volt, az az elpusztított régi Mótza házbul, melyet én pusztítottam el, elegendően kitellett…”.

– A második bizonyságlevélben Szalai József és Pokomándi László egykori munkafelügyelők nyilatkoztak arról, hogy Végh János szenátor az építkezés során törvényesen járt el: „Alulírottak bizonyságot teszünk arról, hogy midőn a kecskeméti úgynevezett Homoki Kápolna Kerítésével együtt a Méltóságos Püspökség engedelméből elpusztíttatván a felállítandó új Ispotálynak felépítésére rendeltetett és annak építése akkori Templom Gondviselőnek Senator Végh János Úrnak felvigyázása alatt elkezdődött, folytatódott és végre hajtódott,- mind az idő alatt mi a Sz. Ecclesianak szolgálatjában lévén, a Materiálék[18] és Munkások felvigyázásokra állíttatván, és e végett szakadatlanul is jelen lévén tudjuk, hogy fentisztelt Senator Úr az érdeklett Ispotálynak felépitésére rendelt kövekből semmit a maga hasznára el nem hordatott, melyre készen vagyunk hitünket is letenni…”.[19]

Néhány évvel később az Apostolok kápolnája bővítésével felépült Czollner téri Erzsébet templommal kristályosodott ki a ma is látható épületkomplexum, amely az alábbi képen látható egy 1846-os metszet részleteként, a Homoki kápolna és kerítésének bontását illetve az ispotály építését követően 31 évvel később:

A mai Czollner téri Erzsébet templom és az egykori ispotály helyszínrajza 1846-ból.
(Forrás: MNL BKML IV. 1506. Kecskemét Város
Telekszabályozó Bizottságának iratai 7. téka. Vegyes iratok, szám nélküli irat.)