Regionális levéltáros konferencia Miskolcon

2018.11.12.

2018. november 7-én levéltáros konferenciát tartottunk az MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának székházában a Tudomány Napja alkalmából, a Nyitott Levéltárak programsorozat részeként. A rendezvényen - a Miskolci Akadémiai Bizottság területének megfelelően - Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye levéltárosai tartottak előadásokat levéltár- és történettudományi témákban. A konferencián Gyulai Éva, az MTA Miskolci Akadémia Bizottság Történettudományi és Néprajzi Szakbizottságának elnöke és Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese tartott köszöntőt, majd tizenhat előadásra került sor. Az MNL munkatársain kívül előadóink között egyházmegyei és egyetemi levéltári kollégákat is tisztelhettünk. A plenáris ülésen Kis József, az MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára, a szekció-üléseken dr. Szabó Jolán, az MNL Heves Megyei Levéltára igazgatója, valamint Szendi Attila, a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár és Múzeum főigazgatója elnökölt. A konferenciát követően az egybegyűltek Miskolczi-Simon János egykori miskolci al-, illetve nógrádi főlevéltárnok, I. világháborús hősi halott jelképes sírját koszorúzták meg unokái, Béky Zoltán és Jeszenszky Géza volt külügyminiszter társaságában, majd a Vendelin étteremben került sor társas-ebédre. Az eseményről a Szent István Rádió, az Európa Rádió, valamint a minap.hu és a Miskolc Televízió is beszámolt.

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

Megjegyzés: 

 

 

 

Utolsó frissítés:

2018.12.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges