DIVATMORZSÁK

Az öltözködés és a divat az emberi kultúra része évezredek óta. A szép viselet a hódítás és az érvényesülés kelléke, ugyanakkor a hatalmat, vagyoni helyzetet, identitást is jól kifejező eszköz. A Kecskeméten hajdan élt asszonyok, leányok szívesen jártak tetszetős ruhákban. Az első ismert városleírások a kecskeméti nők vonatkozásában „szerfelett fényűzésről”, „túlságos piperevágyról” szólnak, amely az apák, férjek keresményének jelentős részét felemészti. A 19. század első felében a jómódú parasztpolgárok feleségei és leányai a „legújabb divat szerint”, a legdrágább ruhákban „páváskodtak”. A női viselet darabjairól, anyagáról, díszítéseiről, az öltözéket kiegészítő ékszerekről, mindezek értékéről, vagyontárgyként történő hagyományozásáról a korabeli végrendeletek és vagyonleltárak (inventáriumok) tudósítanak. A kecskeméti városi tanács – míg a tehetősek esetében elnézte – a szegényebbek kapcsán kifejezetten tiltotta a „luxusbeli dressusokat”, a szolgálók cifrálkodását, aranyos, csipkés ruháknak munkabér gyanánt való kialkudását.

A városban a 19. század második felében már számos divatkereskedés állt a hölgyek rendelkezésére a hagyományos úri szabóságok mellett, a legelegánsabb darabokért azonban a fővárosba kellett utazni. Az igényesebb, tehetősebb réteg az országos lapokból tájékozódott az új divattrendek felől; a farsangi szezonban megrendezett bálakról, az ott feltűnt legszebb „toilettekről” viszont a helyi sajtóból értesülhettek a kecskemétiek. A fényképezés terjedésének köszönhetően, a 19. század végétől a legkülönbözőbb társadalmi és vagyoni helyzetű nők portréi maradtak meg az utókor számára, ahogy karcsúra fűzött derékkal, csodálatos csipkékben, hatalmas kalapot viselve vagy modern kosztümben, fürdőtrikóban néznek a fotómasina lencséjébe…

A képre kattintva tovább nagyítható a tabló!

[1]

MNL BKVL

[2]	Előző tabló megtekintése [2]
[3]	Következő tabló megtekintése [3]
[4]	Vissza a nyitólapra [4]