Volt, hogy elfogyott a víz a masinából, máskor pedig alkatrészt hagytak el
- Weiterlesen über Volt, hogy elfogyott a víz a masinából, máskor pedig alkatrészt hagytak el
- Zum Verfassen von Kommentaren bitte Anmelden oder Registrieren.
Ezt követően a merített újrapapír elkészítésének fortélyaiba avattuk be a csöppségeket, megismerkedhettek a hagyományos papírgyártáshoz szükséges eszközökkel, illetve e régi mesterség tevékenységének lépéseivel.
A foglalkozást a farsangi szezonra való tekintettel álarc készítésével zártuk.
2020. február 10-én a Szegő Gábor Általános Iskola negyedikes diákjai jártak levéltári foglalkozáson az intézményünkben. A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium negyedikesei mellett ők voltak az a kiválasztott osztály, akik az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ szervezésében, az "Ismerd meg Szolnokot" turisztikai vetélkedő keretében látogathattak el levéltárunkba.
Levéltárunk egykori és jelenlegi dolgozóinak magas színvonalú segítségéért a családkutatók nevében Ari Ilona főszervező mondott köszönetet. A sokszínű kiállítást, mely az amatőr családkutatók szép és embert nemesítő munkájának hű lenyomata, március 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Ezúton is gratulálunk minden kiállítónak a családfák, történetek, fényképek és elszármazott rokonok felkutatásához, s kívánjuk, hogy a kiállítás megtekintése másoknak is kedvet hozzon a családfakutatáshoz!
A „Méhecske a világűrben” aktuális pályázati programjuk kapcsán – a levéltárunkban őrzött Homann-atlasz térképlapjainak áttanulmányozása közben – pedig arról beszélgettünk, milyen tudással rendelkeztek 300 évvel ezelőtt a világűrről, a Naprendszerről, az egyes bolygókról, a Föld állandó kísérőjéről, a Holdról, illetve magáról a Földről.
Első felesége Alexandra Pavlovna Romanova orosz nagyhercegnő, I. Pál orosz cár lánya volt. Bár a házasság nyilvánvalóan dinasztikus okokból született, a nádor és a nagyhercegnő igen korán megkedvelte egymást. A menyegzőre 1799. október 30-án, Szentpétervártól délre, Gatcsinán került sor. Ezt követően a pár Bécsbe utazott, majd terveik szerint január végén indultak volna tovább Budára.