2019.09.18.
2019. szeptember 17-én, a nagyközönség és sajtó érdeklődése mellett rendezte meg 22. Levéltári Nap konferenciáját a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára.
2019.09.18.
2019. szeptember 13-án, pénteken mutatták be "A Szolnoki Törvényszék története 1919" című kötetet a törvényszék dísztermében. A kötet megírásában kollégánk, Bojtos Gábor főlevéltáros is közreműködött és a bemutató alkalmával előadást is tartott "A törvényszék emléktábláin feltüntetett jogász áldozatokról".
Meghívó Jászfényszarura, Bedekovich konferenciára
2019.09.13.
Fél évszázada indult az automatikus forgalomirányítás a megyeszékhelyen
2019.09.13.
Szeptember hónap dokumentuma
2019.09.04.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Tiszakürt egyik legjelentősebb református lelkipásztora Dr. Tóth Dezső volt. Ezt a megtisztelő címet többek között azzal érdemelte ki, hogy nem csak lelkészi teendőit látta el maradéktalanul 1932 és 1964 között, hanem kiterjedt történeti kutatásokat is folytatott. Az 1940-es években jelent meg A Hevesnagykunsági Református Egyházmegye múltja című, két kötetes fő műve, de nagyon kiterjedt és alapos kutatásokat végzett Tiszakürt helytörténetét illetően is. Annales Reformatae Ecclesiae Tiszakürtiensis címmel 1949-ben megírta a Tisza menti református település históriáját. Munkáihoz sok eredeti forrást használt, amelyeket szívesen gyűjtött is. Gyűjtéseinek egy része ma az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának állományát képezi. E dokumentumok között található az a részletekben gazdag leírás, amely Tiszakürt második világháborús történetét tárja elénk, és amelyet szeptember hónap dokumentumaként ismerhet meg az érdeklődő olvasó.
Időszaki kiállítás nyílt a megyei iratpusztulásról
2019.09.03.
2019. augusztus 30-án élénk érdeklődés kísérte új időszaki kiállításunk megnyitóját. „A szó elszáll – az írás megmarad? Iratpusztulások Jász-Nagykun-Szolnok megyében” című tárlatunk célja, hogy bemutassa, a történelem viharaiban milyen értékes, megyei vonatkozású dokumentumok pusztultak el vagy rongálódtak meg.

Seiten