Találatok

A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közös tárlata, a Kossuth Lajos elfogyott regimentje - A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története című kiállítás megnyitójára nemzeti ünnepünk alkalmából 2023. március 15-én 11:00 órakor került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri palotájában.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Magyarország legrégebbi közgyűjteménye, fő feladata a maradandó értékű iratok gyűjtése, őrzése és közkinccsé tétele. A nagyközönséghez ezek a történelmi jelentőségű iratok leginkább kiállításokon keresztül kerülnek kézzelfogható közelségbe. A Bécsi kapu téri levéltári palotában jelenleg a “A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei” című kiállításunk tekinthető meg. Projektünk célja, hogy a résztvevő diákok közreműködésével létrehozzunk egy levéltár-pedagógiai foglalkozást, amely az itt bemutatott iratokra, történelmi dokumentumokra épül.
Típus: Hír
Vajon miként festhettek Isztambul utcái és ikonikus épületei a 19. század végén? Kik voltak az Abdullah testvérek, és hogyan lehettek ők az oszmán szultáni udvar hivatásos fotográfusai mintegy százötven évvel ezelőtt? Miként járult hozzá a magyar Festetics család ahhoz, hogy az egyik legkorábbi, Isztambult ábrázoló fotógyűjtemény a Magyar Nemzeti Levéltár őrzésébe kerüljön, és fellapozásával ma is bepillantást nyerhessünk a pezsgő világváros egykori mindennapjaiba?
Típus: Hír
Nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára ismét időutazásra várja az érdeklődőket, akik izgalmas feladatokon keresztül és egy rendhagyó kamarakiállítás segítségével pillanthatnak be Petőfi Sándor életébe és az 1848-49-es év kalandos eseményeibe.
Típus: Hír
A Gasztronómia Hónapja alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár és a tematikus sétákat szervező Imagine Budapest ismét együttműködik. Ennek keretében egy olyan programot kínál, amely a magyarországi gasztronómiatörténet néhány fontos mozzanatát mutatja be a résztvevőknek az idén 300 éves levéltár százéves épületében.
Típus: Hír
2023. február 2-án, csütörtökön folytatódott a Magyar Nemzeti Levéltár és a csömöri Sinka István Községi Könyvtár közösen szervezett történelmi ismeretterjesztő sorozata, ahol most két levéltáros kollégánk is szerepet vállalt. Garadnai Zoltán főlevéltáros moderátor mellett Schmidt Anikó főlevéltáros előadását hallhattunk, aki a török-magyar kapcsolatok 700 évét tárgyalta egy órába sűrítve.
Típus: Hír
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára tisztelettel meghívja Önt 2023. február 2-án (csütörtökön) 15.00 órai kezdettel Fejérdy Gergely és Garadnai Zoltán: Magyarország a francia diplomaták szemével című könyvük bemutatójára.
Típus: Hír
2023. március 30-án 18:00 órai kezdettel folytatódott a Magyar Nemzeti Levéltár és a csömöri Sinka István Községi Könyvtár közösen szervezett történelmi ismeretterjesztő sorozata, ahol Garadnai Zoltán főlevéltáros moderálása mellett Hermann Róbert történész, levéltáros, egyetemi tanár, az MTA doktora előadását hallhattuk.
Típus: Hír
Az egykor a körmendi kastélyban őrzött Batthyány-levéltár 1945-ben Ausztriába menekített iratai közül több mint 500 közép- és kora újkori oklevelet vásárolt meg a Magyar Állam 2021-ben. Az iratanyagot azóta a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrzi. A bekerülés körülményeiről a Turul 2021. évi 3. füzetében megjelent beszámoló tájékoztat. Az oklevelek állományba vétele és digitalizálása befejeződött, az iratok a kutatás számára 2023. március 21-től lesznek elérhetők az Elektronikus Levéltári Portálon. Az elmúlt évtizedek legjelentősebb gyarapodása révén bekerült Batthyány-iratanyag különleges, az ország története szempontjából kivételes fontossággal bíró darabjait 2023-ban Okmányi Kalászat a Batthyány-levéltárból címmel induló online ismeretterjesztő cikksorozat keretében mutatjuk be.
Típus: Hír
Az 1848. március 15-i forradalomra emlékezve egy pesti cenzort mutatunk be, akinek hivatalos cenzori munkája éppen ennek az eseménynek a következtében ért véget.
Típus: Hír
Dr. Kántás Balázs irodalomtörténész, művelődéstörténész és hadtörténész, a Magyar Nemzeti Levéltár Digitális Szolgáltatásfejlesztési Osztályának főlevéltárosa, elsősorban irodalomtörténeti munkásságáért a kulturális és innovációs miniszter által adományozható József Attila-díjban részesült, amelyet március 14-én délután Vitályos Eszter kulturális és innovációs miniszterhelyettes asszonytól, illetve Závogyán Magdolna államtitkár asszonytól vehetett át ünnepélyes keretek között a Pesti Vigadó épületében.
Típus: Hír
Magyarország 2022-ben ünnepelte az Aranybulla kibocsátásának 800. évfordulóját. Tudományos konferenciák, megemlékezések és sajtómegjelenések nagy száma adta tanúbizonyságát az esztendő során annak, hogy az ünnepelt dokumentum iránt széles körű a közérdeklődés a magyar társadalomban: közös múltunk olyan tényezőjét szemléljük benne, amely kiemelkedő eleme nemzeti összetartozásról kialakított elképzeléseinknek.
Típus: Hír
Megjelent a Magyar Nemzeti Levéltár gondozásában Az erdélyi és magyarországi románok című forráskiadvány első és második kötete, amely a "Magyarországi kisebbségek: nemzeti, nemzetiségi és vallási közösségek" sorozat soron következő forrásgyűjteménye.
Típus: Hír
Megjelent a Magyar Nemzeti Levéltár gondozásában A magyarországi cigányok/romák című forráskiadvány első kötete, amely a "Magyarországi kisebbségek: nemzeti, nemzetiségi és vallási közösségek"-sorozat második forrásgyűjteménye.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár 300/100 levéltári megnyitó rendezvényét levéltár-pedagógiai foglalkozással tették színesebbé a Módszertani, képzési és levéltár-pedagógiai Osztály levéltár-pedagógusai. A foglalkozást nem kevés előkészítő munka előzte meg, több levéltári osztály közös munkájának köszönhető, hogy a különleges alkalom során minden ékes és szép rendben valósult meg. A program iránt érdeklődő iskolák vezetőire bíztuk a kiemelkedően tehetséges, a történelem iránt érdeklődő általános iskolás diákok kiválasztását, akik a Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolából és a Váci Piarista Gimnáziumból érkeztek. A tanulók saját, négy generációra visszanyúló családfájukat még a program előtt összeállították és eljuttatták a levéltárba.
Típus: Hír
Szőke Zoltán kollégánk (minőségirányítási vezető, MNL Szakmai Koordinációs Igazgatóság) hosszú évek során tudatosan gyűjtött, a vietnámi háborúval és általában a hidegháborús korszakkal, annak történeti értelmezésével foglalkozó tematikus gyűjteményét a Levéltártudományi Szakkönyvtárnak ajándékozta.
Típus: Hír
Archívumból a történelemórára – Levéltári források használata digitális oktatási környezetben címmel tart képzést február 24-én a Magyar Nemzeti Levéltár a Módszertani, képzési és levéltár-pedagógiai Osztály szervezésében.
Típus: Hír
Az 1926-os badeni levéltári egyezmény alapján Bécsbe akkreditált polgári levéltári delegátusi pozíció betöltése érdekében a Kulturális és Innovációs Minisztérium a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény 36. § (3) szerint pályázatot ír ki. A pályázat benyújtásának határideje 2022. október 17. napja.
Típus: Hír
A HU-MNL-OL-P 295 (Görgey család) B sorozatában őrzött Görgey Artúr iratai 2021-ben eddig ismeretlen magánlevelekkel gyarapodott, melyet a Magyar Nemzeti Levéltár saját forrásból vásárolt meg 2021 októberében. Az 1892-1903 között kelt levelezésből jól látható, kikkel tartotta Görgey élete vége felé a kapcsolatot, és milyen ügyekben levelezett.
Típus: Hír
Az MNL Szakmai Koordinációs Igazgatóság Köziratvédelmi hatósági és Iratkezelés-felügyeleti Osztálya vezetője és munkatársai közreműködésével Iratkezelési ismeretek a változó jogszabályok tükrében címmel ONLINE képzést hirdet az alábbi részletekkel:
Típus: Hír
Új, virtuális sétánkon bemutatjuk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületének szekkókkal díszített lépcsőházát, melyet a legújabb technikai eljárással rögzített a Nextvision3d.com.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára a költő teljes kapcsolati hálóját feltáró adatbázist és a személyéhez köthető magyarországi és külföldi emlékhelyek térképes listáját tette közzé. Az adatbázisokat bemutató sajtótájékoztatóra 2023. január 20-án 15 órától került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében.
Típus: Hír
2022. december 8-án az összevont vezetői értekezlet keretein belül adták át a „Pro Archivo Nationali” díjakat. A Magyar Nemzeti Levéltár korábbi főigazgatója, Mikó Zsuzsanna által alapított elismerést a levéltár azon munkatársai kapják, akik szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, elősegítik annak fejlődését, illetve a szervezet integrációját.
Típus: Hír
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom

Seiten