Találatok

Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
2023. április 17-én ünnepélyes keretek között kerültek átadásra a Budapest Főváros Levéltárában a Magyar Levéltárosok Egyesülete által meghirdetett „Év levéltári kiadványa és kiállítása 2022” pályázat oklevelei.
Típus: Hír
Gál Máté, intézményünk munkatársa, az egyetem volt hallgatója a Történelem szaknapon tartott előadást hallgatók részére.
Típus: Hír
A HUNGARNET Egyesület az idei évben immár 32. alkalommal rendezte meg a felsőoktatás, a köznevelés, a kutatás és a közgyűjtemények legrangosabb hazai számítógép-hálózati és alkalmazási informatikai konferenciáját, a NETWORKSHOP 2023-at. A befogadó intézmény ezúttal a veszprémi Pannon Egyetem volt. A Magyar Nemzeti Levéltár szakemberei az idén már második alkalommal vettek részt a kiemelt szakmai rendezvényen előadásaikkal április 12-e és 14-e között.
Típus: Hír
„Félj, hogy a leghalálosabb érzelmek szorongassák a szíved…” – áll a felirat egy klasszikus horrorfilm plakátján és egyben illeszkedik ahhoz, ahogyan a szolnokiak álltak az asztraháni pestishez.
Típus: Hír
2023 tizenkettedik hetében három kiállításmegnyitó is szerepelt az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltára programtervében. A vándorkiállítások egy szolnoki és két jászsági település közművelődési intézményeiben vendégeskednek néhány hétig.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltára 2023. március 31-én mutatta be a sajtó képviselőinek a ZOUNUK Levéltári Évkönyv 36. online megjelenő kötetét.
Típus: Hír
2023. április 17-18. között szervezték meg a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban a Jákob sátrai, Izrael hajlékai. Sokszínű lokális izraelita világok helytörténeti perspektívákban a 19-20. század Magyarországán című konferenciát. A rendezvényen elhangzott előadások társadalomtörténeti megközelítésben vizsgálták a zsidó és nem zsidó lakosság helyi/regionális együttélésének valóságát.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri kutatóterme, az Információs Iroda és a Szakkönyvtár műszaki okok miatt 2023. március 21-én (kedden) 13:00 óráig zárva tart. Megértésüket köszönjük! - A Magyar Nemzeti Levéltár kutatószolgálata
Típus: Hír
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri kutatótermében képzési napok miatt rendkívüli nyitvatartási rend várható:
Típus: Hír
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023 JANUÁRTÓL a Magyar Nemzeti Levéltár iratai EGYSÉGESEN ELEKTRONIKUS módon kérhetők ki a kutatótermi kutatáshoz. Kulcsfontosságú számunkra, hogy kényelmi szolgáltatásaink országszerte elérhetők legyenek minden kutatónk számára, ezért mind az Országos Levéltár, mind a tagintézmények iratainak a kutatására egyformán, elektronikusan adható le kérés.
Típus: Hír
Különösen fontos számunkra, hogy az energiafelhasználás optimalizálásával összefüggésben továbbra is fenntartsuk szolgáltatásainkat és levéltári irataink elérhetők legyenek az Önök számára. Ugyanakkor szükséges néhány korlátozást bevezetnünk a téli időszak fűtési terheinek mérséklése érdekében. Bízunk benne, hogy az Önök együttműködésének köszönhetően, mindenki időben hozzá fog férni a kutatásához szükséges iratokhoz.
Típus: Hír

Seiten