Találatok

2019. augusztus 12-én a tiszaligeti nyári gyerektábor egy csoportja fedezte fel a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára raktárát.
Típus: Hír
Az egri székhelyű 60. Mike József Területvédelmi Zászlóalj a Rózsaszentmárton Községi Önkormányzat, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola közreműködésével honvédelmi tábort szervezett Rózsaszentmártonban 2019. július 29. - augusztus 2. között.
Típus: Hír
2019. augusztus 6-án Várallyay Gyula, egykori '56-os menekült volt levéltárunk vendége, akitől korábban a családjára vonatkozó dokumentumokat kaptunk ajándékba, amit tavalyi levéltári napunkon Pro Archivo-emléklappal köszöntük meg.
Típus: Hír
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Harminc évvel ezelőtt, a Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezete és a Soproni Ellenzéki Kerekasztal pártjai 1989. augusztus 19-re Páneurópai Piknik elnevezéssel rendezvényt hirdettek a vasfüggöny lebontásának és a határok nélküli közös Európa eszméjének népszerűsítésére.
Típus: Hír
Az Összefogás Nyirtelekért Közhasznú Egyesület a Nyírtelek-halmosbokori emlékművön emléktáblát helyezett el közelmúltban elhunyt kolléganőnk, Henzsel Ágota tiszteletére.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület tisztelettel hív minden érdeklődőt 2019. augusztus 26-án 14 órára HŐSÖK NYOMÁBAN című délutánjára.
Típus: Hír
Időpont: 
2019. August 26. - 14:00 bis 15:00
Helyszín: 
Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Nyíregyháza, Széchenyi u. 4.
Típus: Esemény
Időpont: 
2019. August 30. - 14:00 bis 16:00
Helyszín: 
Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára, 5000 Szolnok, Pozsonyi út 40-42.
Típus: Esemény
Az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Hermann István (PhD) kollégánk Pauler Gyula-díjat vehetett át a Pesti Vigadóban Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárától.
Típus: Hír
2019. augusztus 26-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesülettel tartott nyárvégi közös helytörténeti délutánunk témája a hősök emlékének őrzése volt.
Típus: Hír
2019. szeptember 7-én 9.45-kor az MNL Veszprém Megyei Levéltára (a hajdani Jutasi Altisztképző Intézet épülete) udvaráról indul a Hősök Keresztútja zarándoklat a veszprémi Hét Domb Hagyományőrző és Kulturális Egyesület szervezésében.
Típus: Hír

Seiten