VESZPRÉMI TÉRKÉPVÁNDOR – RUTTNER-HÁZ

2023.06.12.
A Veszprémi Térképvándor applikáció bemutatójához kedvcsinálónak szeretnénk közzétenni néhány részletet az adatbázisból. Veszprém történetében fontos szerepet játszó, jellegzetes épületekről készítettünk rövid szöveges és képes bemutatót. Ezúttal a Ruttner-házzal ismerkedhetnek meg.

 

RUTTNER-HÁZ

Jókai u. 8.

 

Az ún. Ruttner-ház az egykori Hosszú utca patinás épületeként közvetlenül a volt várbörtön alatt épült. A klasszicista stílusú, U alakú, egyemeletes épület átépítésének ideje az 1860-as évekre tehető. Az oldalszárnyakkal közrefogott függőfolyosós és lodzsás udvar, a konzoldíszes kapu a kerékvetőkkel, valamint homlokzatdíszei teszik egyedivé az épületet. A földszint egykoron üzlet- és raktárhelyiségként funkcionált. A ház generációkon keresztül a tehetős Ruttner kereskedőcsalád tulajdonában volt. Ruttner János után fia, Sándor vitte tovább a családi kereskedést és vállalt fontos szerepet a város közéletében. Halála után, az 1900-as évek elején az emeleten több lakást alakítottak ki, amelyeket bérbe adtak. 1938-ban a család megvált az épülettől. 1958-ban a romantikus homlokzatú ház megkapta a műemléki védettséget. 2021-ben kezdődött meg az épület rekonstrukciója, mely során hostel és kávézó került kialakításra az egykori kereskedőházban.

A képek forrása: MNL VeML XV.81.a. Veszprémi Kaleidoszkóp

Utolsó frissítés:

2023.08.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges