Találatok

2018. június 27-én került sor Deák Ágnes Suttogások és hallgatások című könyvének bemutatójára a levéltár Bécsi kapu téri épületének lovagtermében.
Típus: Hír
Száz évvel ezelőtt, 1918. július 4-én Forster Gyula, a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke megrendelt emléktáblák elkészüléséről értesítette Wekerle Sándor miniszterelnököt. A kassai székesegyházban található Rákóczi-freskót Dudits Andor festőművész készítette el, ennek két oldalára tervezték azokat. Az emléktáblák megrendeléséről és létezéséről tudomásunk volt, de szövegüket és kinézetüket nem ismertük – eddig.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Hetven évvel ezelőtt, 1948. július 3-án adta hírül a megyei újság, hogy „Becsukta kapuit a Nemzeti Kávéház”. A különös hangvételű cikk, mint cseppben a tenger, érdekes példáját adja annak a társadalmi, politikai átalakulásnak, mely a fordulat évében végbement hazánkban.
Típus: Hír
2018. július 12-én a nagyközönség előtt is megnyílik a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának legújabb kiállítása. A „Kik vagyunk? – Magyarországi nemzetiségek” történelmi dokumentumok, fotók, tárgyak és mozgóképek segítségével mutatja be közös múltunkat, az együttélés felemelő és árnyékos pillanatait.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület tisztelettel hívja 2018. július 9-én, hétfőn 14 órára Lucza János ny. iskola igazgató, a Honismereti Egyesület titkára "Szabolcsi haditengerészek az I. világháborúban" című előadására
Típus: Hír
Időpont: 
2018. July 09. - 14:00 to 15:00
Helyszín: 
Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Nyíregyháza, Széchenyi u. 4.
Típus: Esemény
A nem sokkal korábban Veszprémbe költözött Kajdacsy Endre 1909. március 30-án felkereste a vármegye levéltárát, és kikérte a Kajdacsy család 18. századi nemességvizsgálati iratait. Az 1784-ben kelt nemességvizsgálati jegyzőkönyv a vármegyei levéltár nemességi iratai között a K. IV. 63. számú jelzetet viselte, amit nem csak a mutatókönyvben szerepeltettek, hanem az iratra is ráírtak a korabeli levéltárnokok.
Típus: Hír
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Szöveges tartalom
A Szolnoki Görögkatolikus Egyházmegye által szervezett nyári tábor felső tagozatos résztvevői levéltárunkban töltötték július 4. délelőttjét.
Típus: Hír
Típus: Blogbejegyzés
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri kutatóterme 2018. július 11-én, szerdán technikai okok miatt csak 16 óráig tart nyitva.
Típus: Hír
Értesítjük tisztelt kutatóinkat, hogy a Veszprém Megyei Levéltár kutatóterme 2018. augusztus 6–23. között zárva tart. A nyári szünetet követő első kutatási nap: 2018. augusztus 27. Veszprém, 2018. július 6. Kutatószolgálat
Típus: Hír
Hősiesen viselt súlyos betegség után 2018. július 5-én elhunyt Dr. Szabó Erzsébet, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa.
Típus: Hír

Pages