Sokat köszönhet a város a Sárközy családnak
2017.10.16.
A súlyos vasúti baleset irányította a figyelmet a hihetetlen körülményekre
2017.10.11.
Októberi hónap dokumentuma
2017.10.09.
Közismert, hogy a Jászság katolikus többségű vidékén sokáig Jászkisér volt az egyetlen olyan település, ahol szinte az egész lakosság református hitűnek vallotta magát.
2017.10.09.
2017. október 6-án Tálas László Csönge Attila levéltár-igazgatóval beszélgetett a Damjanich Jánosról és vértanú társairól fennmaradt írásos dokumentumokról a Szolnok Tv stúdiójában.
2017.10.05.
Kollégánk, Horváth Gergő A Reformáció és a Jászság címmel tart előadást 2017. október 12-én a Jászberényben megrendezésre kerülő konferencián.
Meghívó II. országos családtörténeti konferenciára és workshopra
2017.10.04.
Kovács Janka, a Presztízs Magazin újságírója Szikszai Mihály főlevéltárossal beszélgetett e bűbájos témáról
2017.10.04.
2017.10.02.
A Magony László által életre hívott MONFODI (Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázat) MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának ajándékozott több ezer darabos fénykép és színes dia gyűjteménye egy apró szeletét csodálhatták meg azok, akik 2017. szeptember 29-én eljöttek a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban megrendezett kiállítás megnyitójára.
Az egykori Tiszavidéki Vasút épületei közül több ma is látható a megyében
2017.09.26.
9 érdekes publikáció egy helyen
2017.09.19.
Tudta, hogy Görgey a 48-as forradalom után i-vel írta a nevét? Tudta, hogy „Dolly Hopkins” revütáncosnő a második világháborúban az ellenállásnak is kémkedett, mégis a Szovjetunió szibériai lágerében vesztette életét? Tudta, hogy a Rákosi-korszakban a termeszteni kívánt magyar narancsot kisvasutak hálózatával szerették volna a hortobágyi narancsligetekből a városokba szállítani?

Pages