Avatás: 1925. november 8.
Alkotó: Havranek Lajos
Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottsága jóváhagyta Pátka község képviselő-testületének 1925. szeptember 11-én hozott határozatát, melyben arról döntöttek, hogy emlékoszlopon örökítik meg a község 91 hősi halottjának nevét, és e célból a Havranek Antal és Havranek Lajos szobrászok által tervezett szobor költségeire huszonkétmillió-háromszázezer koronát szavaztak meg.[1 A község elöljáróinak az elkészült hősi emlékműről tájékoztatást kellett küldeniük a Székesfehérvári járás főszolgabírájának 1927-ben. A pátkai jelentés szerint az avatást 1925. november 8-án tartották meg.[2] Egy következő felmérésből az is kiderült, hogy a kormányzó képviseletében Raics Károly altábornagy leplezte le a művet.[3]
A második világháború harcai során az emlékmű és a kerítése is megsérült.[4] A károk helyreállításáról nincsenek adatok, a pátkai képviselő-testület évtizedek múlva, 2014-ben döntött úgy, hogy indulni kíván a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása témában kiírt pályázaton.[5] Ekkor az önkormányzat nem nyert el támogatást, ezért 2017-ben a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által a magyarországi temetkezési helyen található első világháborús hadisírok és emlékművek rendbetétele, felújítása, helyreállítása témájú kiíráshoz új pályázatot nyújtottak be.[6] Az emlékművet közben 2015-ben áthelyezték a katolikus templom előtti területről a Vak Bottyán téri emlékparkba, majd egymillió-ötszázezer forintos állami támogatással és helyi lakosok hozzájárulásával megvalósult a felújítás is. Csontos Attila szobrászművész végezte a restaurálást: a kard és a turulmadár egy darabja letörött az idők folyamán, a sarkai is sérültek voltak, a nevek pedig olvashatatlanná váltak.[7] A helyreállított emlékművet 2018. június 30-án avatták fel.[8]
[1]MNL FML IV.402a. Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1925. 483. p.
[2]MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Katonai emlékművek. 2234/1927.
[3] Uo. 5035/1928.
[4]MNL FML IV. 405b.Fejér vármegye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. Háborús károk. 661/1945.
[5]http://www.patka.hu/Onkormanyzat/Jegyzokonyvek/2014/20140226_jegyzokonyv%2066-5-2014.pdf [1] 2018. július 25.
[6]http://www.patka.hu/Onkormanyzat/Jegyzokonyvek/2017/20170426_jegyzokonyv.pdf [2] 2018. július 25.
A pátkai képviselő-testület 1925. március 17-én tartott üléséről készült jegyzőkönyvkivonata. MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Községek iratai. Pátka 50/1926.
A pátkai képviselő-testület 1925. szeptember 11-én tartott üléséről készült jegyzőkönyv kivonata. MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Községek iratai. Pátka 50/1926.

Pátkai emlékmű terve. MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Községek iratai. Pátka 50/1926.
Pátkai emlékmű terve. MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Községek iratai. Pátka 50/1926.
MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Katonai emlékművek. 2234/1927.
MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Katonai emlékművek. 2637/1928.
MNL FML IV. 401b. Fejér vármegye és Székesfehérvár törvényhatósági jogú város főispánjának iratai. Katonai emlékművek. 5035/1928.
Pátkai első világháborús emlékmű. Fotó: Lovas Andrea 2015.

Fejér Megyei Hírlap 2018. július 5. 6. p.
Pátkai első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.

Hivatkozások
[1] http://www.patka.hu/Onkormanyzat/Jegyzokonyvek/2014/20140226_jegyzokonyv%2066-5-2014.pdf
[2] http://www.patka.hu/Onkormanyzat/Jegyzokonyvek/2017/20170426_jegyzokonyv.pdf
[3] https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ujra-olvashato-patka-hos-katonainak-nevsora-2427644/
[4] http://www.patka.hu/Programok/2018/Junialis_szentivan_ejjel/junius%2030%20plakat.pdf
[5] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/1_11.jpg
[6] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/2_7.jpg
[7] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/3_9.jpg
[8] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/4_6.jpg
[9] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/5_3.jpg
[10] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/6_2.jpg
[11] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/7.jpg
[12] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/8_0.jpg
[13] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/9_0.jpg
[14] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/10_0.jpg
[15] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/11.jpg
[16] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/12.jpg
[17] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/13.jpg
[18] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/14_0.jpg
[19] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/15_0.jpg
[20] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/16.jpg
[21] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/17.jpg
[22] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/18.jpg
[23] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/19.jpg
[24] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/20.jpg
[25] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/21.jpg
[26] https://mnl.gov.hu/sites/default/files/fml/i_vilaghaboru/patka/22.jpg