Érdekes iratok

Januári hónap dokumentuma
2017.01.03.
1898 januárjában szokatlan események zavarták meg a Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén elhelyezkedő Tiszakürt nyugalmát. Egy kis protestáns gyülekezet, a korszakban még szektának titulált baptista egyház képviselői látogattak a faluba, hogy ott hittérítő istentiszteletet tartsanak.
Decemberi hónap dokumentuma
2016.12.02.
A magyar történelem első, átfogó egészségügyi szabályzatát (Generale Normativum in Re Sanitatis – Az egészségügy általános szabályzata) 1770-ben, Mária Terézia uralkodása idején adták ki. A rendelet korábban nem tapasztalt módon, igen részletesen foglalta keretbe az egészségüggyel kapcsolatos szabályokat kezdve az egészségmegőrzéstől, a személyzeti kérdéseken és hivatásbeli renden át, egészen a járványok idején alkalmazandó vesztegzáron keresztül a díjszabásig.
Visszaemlékezés a szovjet csapatok bevonulására
2016.11.02.
Ma már kevesen élnek olyanok, akik felnőtt fejjel tapasztalhatták meg a szovjet hadsereg 1944. novemberi 4-i szolnoki bevonulását és ezen időkről meg is osztják emlékeiket. A most 91 éves Dr. Somodi István ezen kevesek egyike, akivel az elmúlt hetekben több alkalommal is volt szerencsém interjút készíteni. Ezen beszélgetésekből adunk közre most néhány érdekes részletet, felidézve a vörös hadsereg tevékenységét és azt, hogy a helyi lakosság tagjai miként élték túl ezeket a nehéz napokat.
56-os emlékműterv Szolnokon a ’60-as évek elején
2016.10.03.
Szolnok megyében az 1956-os forradalom leverése után az átlagosnál is szélsőségesebb politikai vezetés került hatalomra. Kálmán Istvánt, a megyei pártbizottság első titkárát felmentették tisztségéből, mivel együttműködött a forradalmi munkástanáccsal.
Szeptemberi hónap dokumentuma
2016.08.29.
1876. szeptember 4-én Szolnokon, az ú.n. Scheftsik kerti nyári színkörben legalább kettőszázötvenen gyűltek össze, hogy megalakítsák Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét. A gyűlés elnöke Balásfalvi Kiss Miklós főispán volt, aki néhány hónappal előtte még mint a Jász-Kun-Kerület főkapitányaként szerepelt.
Klein Oszkár
2016.07.04.
Júniusi hónap dokumentuma
2016.05.31.
1975. július 13-án a Szolnok Megyei Néplap a címoldalon adta tudtára a megyeszékhely előző napi legfontosabb eseményét: „A 25. vasutasnapon átadták a szolnoki személypályaudvart. Vasúti tiszteket avattak”.
Májusi hónap dokumentuma
2016.05.03.
E havi hónap dokumentumunk az egészségügy történetének egy különös fejezetét eleveníti fel. Apropóját az adja, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház épp idén, májusban ünnepli 120. születésnapját, mivel 1896. május 14-én avatták fel ünnepélyesen, míg az első beteget június 1-jén fogadták.
2016.04.05.
A cím dr. Gergelyffy Gézánét, lánykori nevén pancsovai Graff Irént takarja, aki 1937-től egy cikluson keresztül Szolnok város képviselőjeként munkálkodott.

Seiten