Érdekes iratok

Március hónap dokumentuma
2024.03.07.
A Rákosi-diktatúra kiépülésének egyik szimbolikus aktusa volt, amikor a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt 1948. június 12-én kimondta egyesülését, létrehozva a Magyar Dolgozók Pártját. A felek egyenragúsága azonban csak látszólagos volt. A színfalak mögött megkérdőjelezhetetlen kommunista irányítás és szigorú ellenőrzés mellett zajlottak az események, melyek végső célja a rivális munkáspárt felszámolása volt, amit összekötöttek a szociáldemokraták megfélemlítésével, a nem elég együttműködő tagok tömeges kizárásával. Az alábbi forrásválogatással ezen több hónapon át húzódó folyamat kulisszatitkaiba engedünk bepillantást.
Februári hónap dokumentuma
2024.02.09.
Minden év februárjában, Bálint-nap hetén rendezik meg a „házasság hetét”, mely a házasság és a család fontosságára irányítja a figyelmet. Ezen alkalomból idézzük fel a Kunszentmárton és tiszaföldvári első Leánykiházasító Egylet történetét, mely a századforduló éveiben kínált segítséget a nehéz anyagi körülmények között élő családok leányainak kiházasításához.
December hónap dokumentuma
2023.12.01.
Az időjárás előrejelzésére mindig is megvolt az igény. Gazdasági szerepe mind a mai napig felbecsülhetetlen. Nem is csoda, hogy nagy sikere volt a 100 éves kalendáriumnak, Rudolf Falb viharkalendáriumának vagy „Szíriusz mester” jövendöléseinek. A jövő iránti érdeklődés legnaivabb bizonyítéka lehet a „Csokonai Vitéz Mihály csalhatatlan jövendölései”, amely időjárási jóslatok mellett politikai és gazdasági jóslatokkal is operált és nevével ellentétben egyáltalán nem köthető a költőóriáshoz.
November hónap dokumentuma
2023.11.22.
1945. július 23-án délután Hegedűs Antal (1919, Szolnok, lakhelye: Szolnok, Ugar 21., gazdálkodó) bejelentést tett a Szolnok városi rendőrkapitányságon. Elmondta, hogy a tanyájuk melletti szomszédos földön, az abonyi országút 4. és 5. kilométer közötti területen egy női holttestet fedezett fel, amely mellett egy noteszféle is hevert. A kis tasakban útlevelet, élelmiszerjegyeket és 990 birodalmi márkát talált.
Októberi hónap dokumentuma
2023.10.25.
2023. november 15-én lesz 200 éve, hogy Jászfényszarun elhunyt id. Bedekovich Lőrinc, a Jászkun kerület első főmérnöke. Hivatalában még mai mércével mérve is elismerésre méltó módon, mintegy negyven éven keresztül dolgozott, és ez alatt nemcsak a saját kora, de az utókor számára is meghatározó életművet hagyott hátra. E havi összeállításunkkal a főmérnök emléke előtt tisztelgünk.
Szeptemberi hónap dokumentuma
2023.09.01.
A szolnokiak életében közel száz éven keresztül köztudomású volt, hogy az ősz beköszönte egyben a cukorgyári „kampány”, azaz a cukorrépa-feldolgozás kezdetét is jelentette. E néhány hét minden évben idénymunkások tömegének és családjaiknak biztosította a mindennapi betevőhöz szükséges szerény keresetet, míg az állandó dolgozók a cukorgyári lakótelepről járhattak be szépen prosperáló munkahelyükre. A hónap dokumentuma rovatban ezúttal a szolnoki cukorgyár múltjából idézünk fel néhány érdekes epizódot az alapítástól a bezárásig.
Augusztus hónap dokumentuma
2023.08.01.
Júliusi hónap dokumentuma
2023.07.13.
2021 februárjában mutattuk be azt a rendszabást, mely a Jászkun Kerület kocsmáinak rendjét szabályozta. Már akkor is kitértünk az italmérés gazdasági vonatkozásaira, míg ebben a hónapban az italmérés egy más aspektusát, az italhamisítást, valamint annak visszaszorítását célzó lépéseket vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről.
Júniusi hónap dokumentuma
2023.06.01.
Néhány héttel ezelőtt Szolnok Városi Tanács VB Művelődésügyi Osztályának meglehetősen egyhangú, gépelt iratai között egy meglepően harsány színekkel rendelkező nyomtatványra bukkantam. A címlapról egy vérszomjasnak tűnő tigris meresztette rám éles fogait; alatta felirat: Zirkus Berolina. A prospektusba belelapozva kiderült, hogy a tigris egyáltalán nem vérszomjas, sőt ami azt illeti, szelídített, a Berolina pedig a Német Demokratikus Köztársaság egyik legnívósabb cirkuszi társulata, amely történetesen 1973-ban a Magyar Népköztársaságban turnézott. A társulat prospektusa azért maradt fenn levéltárunk iratai között, mert a szolnoki fellépés előtt külön engedélyt kellett kérni a város művelődésügyi osztályától az előadás megtartására, s a cirkusz vezetői a hivatalos levelükhöz mellékelték a képekkel ellátott brosúrát. Az érdekes irat felbukkanása ráirányította figyelmemet a Berolina Cirkusz ötven évvel ezelőtti, magyarországi körútjára, amit érdemesnek tartottam A hónap dokumentuma című rovatunkban is bemutatni.

Seiten