"A magam útját jártam"

Kiállítás Batthyány Lajos miniszterelnökről. Ljubljana, 2007. október

Batthyány Lajos grófot, az első felelős független magyar kormány miniszterelnökét a letartóztatása után, 1849. május 5-étől július 23-áig a krajnai főváros, Laibach (Szlovénia mai fővárosa, Ljubljana) várának börtönében tartották fogva. Batthyány születésének 200. évfordulója tiszteletére, 2007. október 4-én hazánk ljubljanai nagykövetségének szervezésében domborműves emléktáblát avattak a raboskodás egykori színhelyén, a ljubljanai fellegvárban, majd pedig tudományos emlékülést tartottak a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia székházában. Ekkor, az emlékülés helyszínén mutatták be a Zala Megyei Levéltár „Saját utamat jártam” című Batthyány-emlékalbumának képanyagából Molnár András levéltár-igazgató és Zóka Gyula zalaegerszegi fotográfus által, a Maribori Területi Levéltár munkatársainak közreműködésével, és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város anyagi támogatásával készített, „A magam útját jártam – Hodil sem po lastni poti” című, kétnyelvű (magyar-szlovén) tablókiállítást, mely néhány hónappal később Lendván, a Bánffy Központ kiállítótermében is látható volt.

Batthyány Lajos gróf arcképe, 1847. Barabás Miklós olajfestménye.
(Budapesti Történeti Múzeum, Budapest)