Változás az állami anyakönyvi másodpéldányok kutatásában

Változás az állami anyakönyvi másodpéldányok kutatásában

Felhívjuk tisztelt kutatóink figyelmét, hogy 2014. július 1-jén hatályba lépett az anyakönyvi eljárásról rendelkező 2010. évi I. törvény, amely megváltoztatja a levéltárban őrzött állami anyakönyvi másodpéldányokban történő kutatás szabályait.

Az anyakönyvekben történő kutatást a törvény 93/A. §-a szabályozza: E szerint az állami anyakönyvi másodpéldányok

  1. az érintett halálozási évét követő harminc év,
  2. ha a halálozás éve nem ismert, az érintett születésétől számított száz év,
  3. ha sem a születés, sem a halálozás időpontja nem ismert, a bejegyzés keletkezésétől számított hetvenöt év után

válnak bárki számára kutathatóvá.

 

A fentebb meghatározott védelmi idő lejárta előtt is kutatható az anyakönyv, ha

  1. a kutatáshoz saját bejegyzése tekintetében az érintett, az érintett halálát követően leszármazója, leszármazó hiányában bármely, a Polgári Törvénykönyv (Ptk. 8:1. § (1) bek.) szerinti hozzátartozója, hozzátartozó hiányában más örököse a kutató kérésére hozzájárult,
  2. a kutató a hozzájárulás megadására az a) pont szerint jogosult személy, vagy
  3. a kutatás - a kérelmező költségére - anonimizált másolattal is megvalósítható.

 

A fenti a) pontban meghatározott hozzájárulás megadásakor a hozzájáruló személy írásban nyilatkozik a kutató által megismerhető személyes adat - kutatás célja szerinti - felhasználásának elfogadásáról, valamint a személyes adatot tartalmazó iratok másolhatóságáról.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerinti különleges adatok (pl. vallás és egészségügyi jellegű halálozási ok) az anyakönyv kutatása során személyazonosításra alkalmas módon nem rögzíthetők és nem használhatók fel, kivéve, ha az érintett vagy az érintett halálát követően leszármazója ahhoz hozzájárult, vagy a kutatást ő végzi.

Ha a kutató a kutatást tudományos célból végzi, a kutatás a bejegyzés keletkezését követő harminc év elteltével a fentebb meghatározott védelmi időn (100, 75 év) belül is lefolytatható, feltéve, hogy a kutatás a közlevéltárakról szóló törvényben meghatározott, a kutatási tervre és az arra jogosult intézmény támogató állásfoglalására, továbbá a személyes adatok kezelésére vonatkozó előírásoknak és a bekezdésben foglaltaknak megfelel.

A törvényben meghatározott védelmi időn belüli kutatás esetén a mellékelt nyomtatvány kitöltése szükséges. A kutatásra történő előkészítésének határideje 21 nap, melyet a megyei levéltár igazgatója egy alkalommal legfeljebb 21 nappal meghosszabbíthat.