Európai Portál az Internetfiesztán

2016.04.04.

Bemutatkozott az európai levéltári aggregátor a könyvtárosoknak

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség által szervezett egyhetes rendezvénysorozat záróeseményére a szervezők a közgyűjteményi terület teljességét reprezentáló programot állítottak össze. Így az Európai Levéltári Portál is lehetőséget kapott a bemutatkozásra.

“Az a határozott véleményem, hogy önök a digitális jólét nagykövetei, akik képesek lefordítani, képesek világos, érthető nyelven elmagyarázni a polgároknak, hogy miért fontos számukra a digitális eszközök és szolgáltatások igénybevétele” – mondta az Internet Fiesta 2016 rendezvényén a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás hangsúlyozta: a könyvtárosok és a közgyűjteményi dolgozók közvetlen kapcsolatban állnak azokkal, akik még nem ismerték vagy ismerhették fel a digitális korszakban rejlő lehetőségeket.

Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, az egri Bródy Sándor könyvtár igazgatója a helyi újságok digitalizálási projektjét mutatta be. Az eredmény: a Népújság és a Heves Megyei Hírlap 1945 utáni lapszámainak digitalizált példányai teljes szövegű adatbázisban, kétrétegű PDF-ként kereshetők a Hungaricana portálon. A könyvtár a MediaWorks Zrt-vel is megállapodott, a cég által kiadott helyi lapok továbbra is folyamatosan digitalizálásra kerülnek.

Sz. Fejes Ildikó a Magyar Nemzeti Múzeum által működtetett MuseuMap aggregátor szolgáltatásról beszélt. Az aggregátor az Europeana Inside projekt és az ezzel párhuzamos hazai fejlesztés gyümölcseként az intézményeknél működő digitális tartalomkezelő rendszerekre épülve képes szolgáltatni adatot az Europeana felé. A szolgáltatást a MuseuMap portál felületén keresztül érik el a felhasználók, ahol kereshetnek a partner intézmények műtárgyai között, megoszthatják kedvenceiket a közösségi médiában, virtuális kiállításokat hozhatnak létre, valamint tájékozódhatnak a múzeumok programjairól is.

 

Szatucsek Zoltán bemutatott néhány magyar vonatkozású kuriózumot, amelyet csak az Európai Levéltári Portálon keresztül érhetünk el. Az MTK 1956-os németországi túráján a Krone étteremben készült csoportképet valamennyi játékos és edző aláírta, köztük az Aranycsapat játékosai, Hidegkúti Nándor, Zakariás József, a cserekapus Gellér Sándor, a szintén válogatott Szimcsák testvérek, az olimpiai bajnok Palotás Péter. Ezt a képet most a Baden-Württembergi tartományi levéltár gyűjteményéből tették közzé.

Landesarchiv Baden-Württenberg W 134 Nr. 044577 Reproduktion; Gruppe der ungarischen Fußballmannschaft MT[K] Budapest; Montage mit Gruppenbild
See more at: http://www.archivesportaleurope.net/ead-display/-/ead/pl/aicode/DE-00000899/type/fa/id/DDB_labw-5-968687/unitid/W+134+Nr.+044579a/search/0/MT_LSQBRKT_K_RSQBRKT_#sthash.7Of5JHfO.dpuf

A FSZEK Budapest gyűjtemény számára érdekesek lehetnek a Holland Gendertörténeti Intézetben őrzött budapesti képeslapok, a középkorászok számára pedig Andrea Doria genovai admirális levelei, amelyeket a török hadak Buda alatti készülődéséről írt a spanyol uralkodónak és amelyet most a Simanca-i városi levéltárban lehet megtalálni. A 245 millió digitalizált dokumentum önmagában is impozáns, a portál valódi erejét mégis a mögötte álló szakmai közösség adja, amelyet 14 ország nemzeti levéltára koordinál.

Az idei Internet Fiesta célja az volt, hogy a világhálón megtalálható online kulturális tartalmakra, közkincsekre a könyvtárak érdekes, informatív vagy játékos formában hívják fel a figyelmet. A rendezvényen közel ötszáz település 563 intézménye 1990 különböző programot kínált a résztvevőknek.

2016. április 1.

Szatucsek Zoltán

 

 

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges